2021. június 13., vasárnap

Szavak csodálatos élete


Az Ige testté lett és közöttünk lakozott. Jn1,14a 


“Nincsen mondat egyedül. Az irodalom közösségi dolog. Minden mondat kapcsolódik ahhoz az ezer mondathoz, amit már korábban leírtak, akkor is, ha ismerjük vagy nem. De az a jó hogyha ismerjük.” Esterházy Péter egyik interjújából.

A nyelvnek, a szavaknak hatalmas az erejük. Jakab újszövetségi levelében említi, hogy a nyelv hasonlatos a kormány rúdhoz: kicsiny tárgy, de egy nagy hajót képes irányítani. “A nyelv is tűz, a gonoszság világa.” (Jak 3,6) Beszédünkkel befolyásolhatjuk vagy manipulálhatjuk a többieket. Egy rosszindulatú pletykával tönkre tehetjük mások életét. De ugyanígy pozitív hatást is elérhetünk embertársaink érdekében.

Esterházy Péter leírta egy A 4-es lapra Ottlik Géza Iskola a határon című regényét. Egy gimnáziumban egy irodalomtanár kísérletképpen kiadta feladatnak a diákjainak, hogy ők is válasszanak ki egy regényt és írják le Esterházyhoz hasonlóan. Majd miután elvégezték a feladatot megbeszélték a tapasztalataikat. Mindenki arról számolt be, hogy teljesen más érzés leírni egy könyvet mint “csak” elolvasni. Kötődést éreztek diáktársaikkal, a könyv szerzőjével, Esterházyval, Ottlikkal és a tanárral is. 

Az élő beszédnek még rendkívülibb a hatása. A középkorból ismertek olyan történetek, hogy amikor egy faluban megjelent egy prédikátor és beszélt a tömeghez, akkor azok szinte extázisba estek, illetve sírni kezdtek a meghatottságtól. Csak az emberi szavak hatására.

Esti Kornél egyik története pedig arról szól, hogy egy életre szóló élményt ad egy bolgár kalauznak Kornél egy beszélgetésük nyomán, ami bolgárul folyt, pedig Esti csak pár szót tudott bolgárul és nem tudta igazából miről is beszélgetnek. Ebben a beszélgetésben az is kiderül, hogy mennyiféle módon lehet használni az igen-t, megfelelő hangsúlyt használva. Például jelenthet nemet is.

Mindezek az emberi kommunikáció példái. Az ember által használt szavak hatnak így. 

Isten központi fontosságot adott az igének, a szónak. Különösen az isteni szónak. Ezzel teremtette meg a világot és az üdvösség is a szavak „hallása által” nyerhető el. 

Használjuk tehát jól szavainkat, mások javulására és halljuk meg, amit Ő mond nekünk.

2021. június 6., vasárnap

inkább

Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. (ApCsel 5,29)


Életünk során olykor döntenünk kell dolgokról. Az apostolok is döntés előtt állnak a pünkösd utáni történetben: beszéljenek-e a keresztre juttatott és meghalt, húsvétkor pedig diadalmasan feltámadt Jézus Krisztusról? Ugyanis a Nagytanács el akarja hallgattatni őket. „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok annak nevében” (28.v.), mondja a főpap kerülve Jézus nevének említését. Gamáliel bölcs tanácsát (5,34-39) meghallgatják, hatás nélkül maradt. (Gamáliel Hillél unokája, aki Nagy Heródes uralkodása alatt (Kr.e 37-4) volt a zsidóság tanítója.) 

Amíkor a fenti dolgok történtek, a gyülekezet imádkozott értük: ”add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet…”4,29.) Ez meg is történt (nem a kiszabadulásukért imádkoztak). Tényeket soroltak fel az apostolok hallgatóiknak, attól függetlenül, hogy ki volt a részese a cselekményeknek. Mindenki hallhatta, hogy mi történt a Názáreti Jézussal, hogyan feszítették keresztre, és azt is, hogy Isten feltámasztotta a halálból. A sír üres, „mi pedig tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek is”(32.v.) A tanú pedig csak az igazat mondhatja… ezt teszik az apostolok.

Volt már erre példa a bibliai történetekben: Dániel kv.3. fejezetében három zsidó ifjú – Sadrak, Mésak és Abédnegó – nem voltak  hajlandók a bálványszobor előtt a királyi rendelet ellenére sem hódolni, ezt előre meg is mondták a királynak. A hétszeresen felfűtött kemence sem ártott a belévetett három ifjúnak. Isten óvta őket. Dániel az oroszlánveremben hasonlóan járt: amikor Dárius királyon kívül senkitől sem volt szabad kérni bármit is, napi imádságait tovább gyakorolta. Amikor ezért az oroszlánverembe vetették (a király sajnálatára), reggel így válaszolt (még a veremből) a király kérdésére: „A te Istened, Akit te állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni?” „Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak” (Dán 6.)  

Isten védelme nagyon sokszor megnyilvánul életünkben. Ma is vannak próbatételek, amikor a hitünk Ura melletti kiállás – nemcsak a beszéd szintjén – de életvitelünkben, emberi kapcsolatainkban, karrier-lehetőségeinkben veszteséggel fenyegetnek. Ha hitünk gyakorlását  veszélyeztetik, Istennek van hatalma kimenteni a veszélyes helyzetekből. Az elmúlt száz év is bőven mutat erre példát. 

A fenti ótestamentumi példák Isten iránti hűségükkel nyerték meg az őket szemlélő kortársaikat, uralkodóikat. Hitük, példájuk követésre méltó. Történetük erősíti hitünket Isten hatalmában.

Isten ennél többről gondoskodott. Egy nagypénteken nem sokszor olvasott ige teszi világossá, hogy az Élet Ura miként készült mindnyájunkért odaáldozni magát

Jézus Betánián keresztül ment Jeruzsálembe és megképzett előtte a közeli jövő: „Kérlek Atyám, ments meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsed meg a te nevedet!” Válasz: „Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” (Jn 12,27-28.) Ez Jézus hozzáállása, teljes egyetértés az Atyával a megváltás szenvedéseihez, fájdalmaihoz, és a Gecsemánéban elhangzott mondat: „Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem e pohár…” (Mt 26,39) Nem volt lehetséges – miattunk. A szeretete miatt, hogy bemutassa azt az áldozatot, amely mindnyájunk vétkét eltörölte. Ezt nem lehet elhallgatni! Ezt hírül kell adni! Van bocsánat a bűnökre: Jézus Krisztus feláldozta magát: értünk.  

2021. május 30., vasárnap

kockáztatás

 Sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt. ApCsel 1,26


Vannak döntési helyzeteink. Általában próbáljuk a legjobbat, leginkább kedvezőt, hatékonyat, optimálisat stb. választani, teljes joggal. Miért is ne tennénk így?

Itt egy álláspályázatot látunk, két résztvevővel. Megfelelnek az alapkövetelményeknek: azok közül a férfiak közül valók, akik egész idő alatt együtt voltak a többi apostollal, amíg közöttük járt Jézus, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlük. Biztos többen is voltak ilyenek, de végeredményként kettőt jelöltek ki, Józsefet és Mátyást, ők maradtak az utolsó fordulóra. És itt megálltak, nem lett további verseny, sorsvetéssel döntöttek. Aminek van hagyománya Izráelben, tőlünk azonban már távol áll. Érdekes lehet egy ilyen sorsolásnak a hangulata és üzenete. 

Az apostoli közösség, a kvázi munkáltató szempontjából nincs döntés, a végső választást megússzák. Így a felelősséget is, és elég a megfelelő jelölteket összeszedni, innen nem az övék az ügy. Ráadásul minden fontossága mellett nem annyira bír jelentőséggel, hogy az alkalmasak közül kié az állás, nincs is helye korrupciónak, befolyásolásnak, szimpátiának vagy antipátiának stb. Jobban a helyén is van a dolog, nincs túlfontoskodva, nem esnek hasra saját hatalmuktól, szerepüktől, egójuktól. A döntés tőlük függetlenül is megtörténik, és ez a lényeg. Békésebb így, mint egy végsőkig tartó versengéssel, küzdelemmel. A jelöltek szempontjából pedig lényeges, hogy nincs miért büszkének lenni vagy szégyenkezni ha bejön vagy ha nem.

A „vesztes” esetében nincs szó kudarcról, veszítésről, nem minősítik alkalmatlanabbnak, egyszerűen ez történt. Bizonnyal maradhat a kör körül, akár „önkéntesként” és anélkül, hogy keserűség maradna benne. Jó lehet továbbra is a kapcsolata még a „győztessel”, hiszen nincs minőségi különbség közöttük, nincs arról szó, hogy rosszabb lenne. Nem győzték le, alázták vagy alázták meg, ahogy a versengésre épülő kultúrákban szokás.

A „győztes” pedig nem nyert, nem jobb. Ő a kiválasztott, ami persze nem kis dolog és komoly felelősség, bár általában a próféták nem annyira örültek kiválasztottságuknak. Vagyis megvan a feladat, a munkakör, részévé válik a csapatnak. Biztosan öröm, de nincs szó a saját érdeméről, bajnok voltáról, vagy arról, hogy legjobbnak bizonyult volna. Az egójának nem kell felfuvalkodnia, hiszen nem ő érte el. És külön jó, hogy nem kellett senkit megaláznia, konspirálnia, helyezkednie stb. Fel sem merül, hogy korrupcióval vagy doppinggal vagy más nemtelen eszközzel érte volna el. 

És még Isten szuverenitása is megmarad, nem a közösség akarja „kézbe venni” a dolgait, megmondani a tutit. Megvan a lehetőség az isteni beleszólásra, nem csak kegyesen imádkoznak és úgy tesznek, mintha figyelnének Istenre, hanem teret is hagynak neki. Megteszik az előkészítést, de innen az övé, Istené a végső döntés, amit mindenki elfogad. Másként mondva: legyen meg a te akaratod… 

2021. május 23., vasárnap

aratás kapcsán


Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. (ApCsel 2,1-12)

Az ószövetségi zsidók a Pentekosztét - az aratás ünnepét - nyár elején ünnepelték. Mozgó ünnep, akárcsak a Páska - azaz a nomád hagyományból eredő, Izráel népe Egyiptomból való szabadulásának ünnepe, melynek első napjától számítva az ötvenedik napon következik. Az utazás ekkor a legbiztonságosabb Palesztínában. Ilyenkor mindig hatalmas tömeg ment fel Jeruzsálembe. A zsidók diaszpórában, szétszóratásban éltek, de a gyökereik Jeruzsálemben vannak, tudják, hogy innen ered a törvény, a szövetség. Az egész Római birodalom területén szabad a közlekedés ekkor. Az első Pünkösd, az első Evangélium hirdetése tehát Isten által elkészített időzítéssel történt. 

Pünkösd, a Pnoe, Pneuma, Szellem, Lélek ünnepe. Szabad levegő, friss levegő, amely életet, új életet hoz el. Szélroham, mely nem horizontális irányban fúj, hanem fentről lefelé. Nem az a szél, amelyik viharként jön és rombol, sodor. Fentről jövő iránya jelzi, hogy az áldás fentről érkezik. Gyökeres változást hoz. Olyan szél, ami nem rombol, olyan tűz, amely nem éget. Akár az égő csipkebokor, amivel Mózes találkozott elhívásakor. Ezek a „természeti” jelenségek egyszeriek, nem ismétlődnek, jelzik, hogy Isten nagy dolgot készül tenni. Isten nagy embereinek elhívásakor történnek ilyen jelenségek. Az elhívást kapott szolgái nem veszítik el egyéniségüket, a Lélek megszenteli a meglévőt. 

Az apostolok új nyelven kezdenek beszélni. Azaz mindenki, az egész jelenlévő tömeg – mely a világ minden tájáról sereglett össze - a maga nyelvén hallja őket. „Azt a Jézust, akit ti gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltetek, az Isten feltámasztotta..” (Apcs 2,23-24) Ötven nappal a keresztre feszítés után ezt így kimondani öngyilkosságnak számított. „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (Apcs 4,20) Erő van a szavukban, mert erő mind az élethez, mind a halálhoz szükséges. Ezt adja meg a Lélek.

„Megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26) A Szentlélek az, Aki által felismerjük Jézust és a megfelelő időben eszünkben jutnak a megfelelő szavak, amelyekben erő van. Megmutatja, hogy a kegyelem mennyi mindent ad. Vígasztal, bátorít. A Szentlélek új utakat mutat. Az első Pünkösd eseményei nem a templomban zajlottak. A templom ekkorra már kiüresedett, csupasz liturgia színhelye, élő tartalom híján. A templom ajtaja olykor bezárul, hogy olyan módon találkozhassunk Krisztussal, ahogyan eddig nem. Mint ahogy napjainkban is történik, hogy hosszú időn keresztül nem mehettünk a templomba. 

Akik Krisztusban egybeölelt nép vagyunk, számunkra a felekezeti határok között is átjárás lehet a Lélek által. A Szentlélek testvérré tesz. Úgy erősíti meg a kapcsolatokat, hogy azok tartalmát Ő határozza meg. A tartalom a szeretet lehet, egymás szeretete. A szeretet nem könnyű műfaj, lásd a mai szülő sokszor zsákutcába vivő szeretetét. A szeretet nem gerjed haragra, mindörökre megmarad. Pünkösd ezt teljesítette ki. Az egyház történelme során sokszor vétettünk a szeretet parancsa ellen. A Szentlélek sokszor hagyta el az egyházat megszomorodva. De Isten kegyelme, hogy vannak új és új Pünkösdök, új kezdetek. 

Pünkösd az aratás ünnepe volt a régi időben. Az első Pünkösdön aratása a 3000 lélek megtérése. Isten nem sajnálja az áldást azoktól, akiket megváltott. Velünk van, velünk jön, elküldi Lelkét, Aki hatalmas pártfogónk magunkra maradt, tanácstalan, kiüresedett állapotunkban.

2021. május 16., vasárnap

hirdetés

 … és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. Lk 24,46-47

Miről is van szó? Valamit régen megírtak, hogy majd lesz és ez most itt van. Ezt kellene tanúsítani. Már persze nem azt, hogy megírták, ezt ebben a körben mindenki tudta, hanem hogy megtörtént amit megírtak. Ki lehet pipálni, mintegy ellenőrzésként: Krisztus szenvedett: pipa, feltámadt: pipa, hirdették: pipa. Simán lehet tanúskodni. 

Ámde a három pipa közül kettő van csak lezárva, amire jó szívvel azt mondhatjuk, hogy biztos és megvan. A hirdetés ugyan elkezdődött, de ez folyamatban van, nem fejeződött be. Nem is lehet befejezni, hiszen mindig van kinek hirdetni, sőt ha mindenkinek lett hirdetve, akkor érdemes újra kezdeni. Merthogy ugyanannak az embernek lehet újra meg újra hirdetni, nem veszíti el az aktualitását. 

Ketté lehet választani a feladatot, a hirdetés módjára vagy formájára és tartalmára. A hirdetési módokat tapasztaljuk a mindennapokban, sok mindent hirdetnek, reklámoznak nekünk. Különböző hatékonyságú lehet ez, ezzel foglalkozik a marketing tudománya meg a reklámpszichológia. Hogy jól hirdessük érdemes megfigyelni a jól működő hasonló hirdetéseket. Beszéljünk hétköznapian, egyszerűen, használjunk képeket, történeteket, példákat, amennyire lehet tegyük interaktívvá, ne egy monológ legyen stb. Ha kifejezetten beszélni akarunk, a retorika sok segítséget ad. De lehet hirdetni levélben, képekben, filmeket, plakátokon, kisebb-nagyobb közösségi média posztokon, tömeggyűlésen, kiscsoportos foglalkozáson, párbeszédben stb. Minden helyzethez, közönséghez, eszközhöz más képességek, készségek, felkészültségek kellenek. Lehet ezeket figyelmen kívül hagyni, de manapság elvárás valamilyen szintű minőség, profizmus. Ha egy lúdtalp betétet harsányabban, dinamikusabban, szellemesebben reklámoznak, azt fogják figyelni, mert szórakoztatóbb, ütősebb. Szóval mindig van hova felnőni, fejlődni, mert a konkurencia is fejlődik. Elavult módszerekkel az elavult embereket érhetjük el, ami nem kis csoport persze, és nem is kell a modernitás és aktualitás bálványát imádni e téren, de nem lehet célunk az elmaradottság. Általában nem jó reklám. 

A másik tényező a tartalom. Az üzenetünk a megtérés és bűnbocsánat, lényegében az evangélium. Ami alapvetően balgaság vagy bolondság, ahogy Pál is megjegyzi. Ezzel nem tűnünk ki a laposföld hívők és egyéb balgaságot és bolondságot hirdetők népes tábora közül. Lényegében bármit lehet hirdetni, és nagy részét szabad is. A tartalom minőségének vagy igazságának nincs direkt kapcsolata az elterjedtségével, sőt az álhírek gyorsabban terjedhetnek. Beszéltem egy idősebb hölggyel, aki panaszkodott, hogy semmit nem lehet tudni a vakcinák hatásáról meg egyebekről – jeleztem, hogy de lehet, utána kéne nézni és elolvasni, de azt nem a bulvárlapokban kell keresni. A leegyszerűsített és felszenzációsított tartalom könnyen fogyasztható, de általában nincs jelentősége. Vajmi kevés hatása van egy celeb megjegyzésének vagy megnyilvánulásának az életünkre, míg egy meghozott jogszabálynak, kormányzati döntésnek, kutatási eredménynek, gazdasági történésnek sokkal inkább – ez viszont nehezebben fogyasztható. A mi tartalmunk komoly, lényeges és hitünk szerint is maga az igazság – vagyis nem egy könnyed mondanivaló. Egyszerre egyszerű és összetett, örömteli és elkeserítő, evilági és túlvilági, konkrét és elvont, nyilvános és beavatottaknak szóló stb. Ahogy a formának, úgy a tartalomnak is a célközönséghez kell alkalmazkodni, vagy legalább illik figyelembe venni. Nem mindegy kinek mit mondunk. 

Szóval állandó dilemma lehet, hogy a mi hirdetésünk könnyen fogyasztható vagy inkább tartalomban erős legyen? Formailag jó, ha érthető, egyértelmű, figyelemfelkeltő stb. Ahhoz alkalmazkodóan, hogy éppen kinek hirdetünk lehet harsány, visszafogott, elegáns, egyszerű, kifinomult, stb. És ugyanez a tartalomra is, van ahol megfelel röviden és egyszerűen a „térjetek meg, mert elközelített Isten országa”, máshol István védőbeszédéhez hasonlóan komoly fel- és levezetésre, érvelésre van szükség. Nem könnyű eltalálni, mikor mi a kedvező.

Eddig volt a felvezetés, most jön a lényegi mondanivaló, amire az elején utaltunk: a hirdetést tanúként tesszük. Mint a bíróságon, saját élményünket kell elmondanunk, közölnünk és ezzel nehéz másoknak vitatkozni. Lehet e téren kijelenteni, érvelni, cáfolni, számos formája és tartalma lehet a tanúskodásunknak. De általában nem kell többet, nagyobbat mondani. István látta a megnyílt eget, így ő ezt kijelenthette. Pál dicsekedhetett valakivel, aki elragadtatott a harmadik égig, ez már másodlagos hivatkozás, adott esetben ez is lehet hiteles. De akinek nincs ilyen szenzációs tapasztalata, vagy ismerőse, az tehet úgy, mint Fülöp, aki az írásokból kiindulva magyaráz az etióp kincstárnoknak, vagy mint az mint az emmausi tanítványok elmondva tapasztalatainkat, esetleg mint oly sok meggyógyított, megjelenítve az előtte-utána állapotot. Elég annyit hirdetnünk, amit kaptunk, amink van, amit tapasztaltunk – többre vagy nagyobbra nincs szükség. A tanú önmagától hiteles és önmagában hitelesíti szavait. Nem feladata következtetni, kitalálni a miérteket, feltételezni a háttérben indíttatásokat. Ha már találgatásokba vagy bizonygatásokba és győzködésbe megy át, sokat ronthat a meggyőző erején – pedig pont meggyőzni akar, minden áron. De a meggyőzés nem a tanú feladata, neki csak tanúskodni kell abban a kicsiben vagy nagyban, amiben tanú. 

Jézus ilyen tanúként hagyta itt tanítványait, akik tették a dolgaikat, tanúskodtak, számos helyzetben, számos formában, számos tartalommal. Ez a tanúskodás ma is az elvárás, sem több, sem kevesebb. 


2021. május 9., vasárnap

Instant élet

Jobb a hosszútűrő az erősnél; és aki uralkodik a maga indulatján, annál, aki várost vesz meg.“ Péld16,32

„Jó volna még élni egy darabig.” Írta Kosztolányi. Ezzel egyetérthet bárki életkortól függetlenül. Ritka szomorú élethelyzet, amikor valaki már inkább szeretné befejezni a földi életútját. Többségünk még egy kis időre tartanánk igényt, arra számítva, hogy még valami hasznosat, szépet tudnánk kivitelezni. Valamiről lemaradtunk, kipróbálnánk, amit eddig nem tudtunk. Az idő vonatkozásában – az az idő, ami a születésünk óta tart – esengésre hajlamos az ember, mint a kisiskolás a puha dunyha alatt a vizsga nap reggelén, tolnánk ki a felkelés időpontját. „Anyu még hadd!” (Kispál és a Borz).  

Minthogy a Biblia tartalmazza mindazt, ami az ember életében fontos, így az idő tologatására is van példa, nem kettő. Az egyik legismertebb történet Ezékiásé (Ézsaiás 38.), aki kapott még tizenöt évet, mivel halálos betegként könyörgött az Úrhoz.

Az igény még egy kis extra idő után Isten és embertársaink vonatkozásában is fennáll, egyaránt. A határidők kitolása vagy elfelejtése is jól ismert emberi cselekvések közé tartozik. Ugyanakkor saját magunk vonatkozásában a várakozási idő a lehetőségek szerint az azonnal lenne minden esetben. Ezért kedvelt az instant kávé, levespor, mobiltelefon, a gyors kajáldák, az online vásárlás. Nulla perc várakozási idő, azonnal szeretünk hozzájutni, ahhoz amiről azt gondoljuk, életünk üres lenne, ha nem birtokolnánk azt a tárgyat, most azonnal.

Pedig az idő lényeges dolgokra tanít. Ahogy egy jó bor esetében is fontos tényező. Egy fahordóban érlelt vörösbort, nem lehet egy lapon említeni egy dobozos borral. Persze, ha a minőség a mérce. 

Mi is érlelődünk az idő teltével. Az evangélisták is meg akarták őrizni a megváltás történet eredetiségét és lejegyezték a saját verziójukat az idő kezdetén – annak az időnek a kezdetén, amitől az időt számoljuk. Így teszünk mi is, ahogy idősödünk, az idő haladtával mégis csak elkezdünk naplót vezetni, ha eddig még nem tettük volna, illetve egyre gyakrabban találunk régi képeket, leveleket, írásokat, melyek sokkal értékesebbé váltak számunkra az évek során, mi pedig ugyanakkor lényegesen szentimentálisabbakká váltunk, olvasunk újra fajsúlyos irodalmat és egyszeriben megértjük a mondanivalóját, legalábbis a magunk értelmében. 

Szóval legyen barátunk az idő, ne az ellenségünk, értsük a várakozást, mint a sommelier a cuvéet. 

2021. május 2., vasárnap

Nyisd meg


„Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért!” (Péld 31,8)


Bizonyára mindnyájan találkoztunk olyan emberrel, aki – bár beszélni tudott – nem volt képes az érdekeit megfelelően védelmezni bizonyos helyzetben. Ennek következménye pedig az ő kára lett. Olyan embertársaink is vannak, akik mellé gyámot kell kinevezni, mert tényleg nem képesek képviselni jogos érdekeiket. Úgy tűnik, a társadalom létrehozta a jogrendszert, amelyben igyekezett olyan egyensúlyt teremteni, hogy igazságtalanság ne érje polgárait.

Az is nyilvánvaló, hogy minden jogrendszer magán viseli szerkesztőinek a sajátosságait, amelybe nem férnek bele bizonyos dolgok, történések, sajátosságok, emberi esendőségek. A 72. zsoltár arra példa, hogy a király maga kérte Istent, áldja meg őt. ”Isten, add törvényedet a királynak, és igazságodat a király fiának.”(1.v.) Aki „megmenti a segítséget kérő szegényt, és a nyomorultat, akinek nincs segítője. Megmenti a nincstelent és a szegényt, a szegény embereket megsegíti. Elnyomástól és erőszaktól megváltja őket, mert drága számára vérük.” (12-14. vk.) A király tehát – egészséges esetben – Istentől kapja hatalmi megbízatását. Viszont delegálnia kell hatalmát a helyi hatóságokra, bíróságokra, amelyeket ellenőrizni szükséges. (Mátyás király szúrópróba módon látogatta bíráit, amiből sok érdekes monda maradt fenn. „Meghalt Mátyás király” oda az igazság,” terjedt a hír Magyarországon 1490-ben, halála után.)

Az alapvetően Istentől kapott hatalom delegálása nem szűnt meg a különböző államformák változásai során. Magyarországi történelmünkben nemegyszer idegen hatalmak kezébe került a kormányzás feladata, vele a törvények megfogalmazása és végrehajtása. Ezzel együtt nem változott az sem, hogy az emberi szükségletek megmaradtak. Jézus Krisztus maga mondta ki, „a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük”(Mk14,7).

 -  -  -  -  -   -  -  -  -  -  -    -  -

Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus programot ad megnyílt szemű tanítványainak, akik az emberek embertársai, azaz sorstársai. Akik ismerik egymás életét, ki néma, ki képtelen dolgait intézni. E tényt látva, elkötelezettségünket kelti fel érdekükben. A mi felelősségünk segíteni nekik, személyesen, kapcsolatokkal, eszközökkel, találékonysággal, empátiával. Ez odafigyelést igényel, érzékenységet mások problémáira. Közben magunknak is szükséges kapcsolataink ápolása. Jézus Krisztus Péter családjában beteget gyógyít, a kánaáni asszony gyermekét meggyógyítja. Az éhezőket nem küldi el, hanem tanítványait bízza meg ellátásukkal, míg maga imádkozik az kenyerek és halak felett. Munkahelyi gondok, nézeteltérések, félreértések tisztázása, egyáltalán az emberi kapcsolatok gondozása, ezzel az általános emberi közérzet javítása nyer. 

Fentebb láttuk, hogy a jogrendszer sem lehet tökéletes, de van a jogi szintet el sem érő oldala az életnek. Szomszéd gyerekért elmenni az óvodába, vigyázni a picire, amíg a nagyobbakat ellátja az édesanyjuk. Ha észrevesszük a szükséget, azt megpróbáljuk betölteni. Élelemmel, ruhával, tanszerrel, ma már sokféle hiányt láthatunk, amelyek valóban hiányok. Néha mondhatnánk, hogy saját maguk az okai elesettségüknek. De ha szükség van, akkor a magyarázatból nem lesz betöltve a szükség. Arra is vigyáznunk kell, hogy ne szippantson be az az űr, amit látunk. Ebben is segítségre szorulunk, a Szentlélek inspirál és meg is állít, ha kell, vigyáz ránk.

El kell kérni a mennyei Atyától azt a lelkületet, érzékenységet, amely képes meglátni a segítség szükségét. Tulajdonképpen jogérvényesítést végezhetünk el sok esetben. Vagy csak jót teszünk másokkal, mert Isten nagy jót tett velünk, amikor megszólított és bűneinkért nem számonkért, büntetett, hanem bocsánattal, szeretettel ajándékozott meg. Jézus tapintattal mondja tanítványainak, hogy „jót tehettek” a rászorulókkal. Tegyük!

2021. április 25., vasárnap

ugyanaz

Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk… 2Kor 4,13


Körülnézünk a világban és mindenféle embert látunk. Külsőre is, de még inkább belsőre, hozzáállásra. Annyi világkép, ideológia van jelen. Egy csomó ember vidám, másik csomó meg szomorú. Vannak barátságos és barátságtalan, bizalmas és bizalmatlan, optimista és pesszimista emberek. És a végletek között számos átmenet, ki milyen mértékben ilyen vagy olyan. 

Pál szerint ugyanaz a lélek van bennünk. Persze itt a hívőkről, keresztényekről szól és nekik szól, nem általában. De hát a keresztények is sokfélék, az egyházak, felekezetek, gyülekezetek de az egyes emberek is igen változatosan viszonyulnak dolgokhoz. Különböző mértékben elfogadók vagy kirekesztők, uralkodók vagy vezetésre vágyók, érzelmiek vagy értelmiek, cselekvők vagy elmélkedők. Úgy tűnik, a hit, a közös hit sem tesz egyformává.

Ugyanaz a lélek: mégiscsak a teremtés óta elvileg ez osztódik, ezt adjuk tovább. Az emberek lelkileg sokfélék, de valahogy mégis azonosak. A homo sapiens nem csak fizikailag, biológiailag egy faj, lelkileg is. Mindannyiunk lelke ugyanarra alkalmas és alkalmatlan, hasonlóak a lehetőségeink, kilátásaink – az egyéni eltérések figyelembe vételével persze.

Ez a lélek a hit, a bizalom lelke, lelkülete. Ezt birtokoljuk mindannyian. A hit és a lélek összefügg. Pál az övével megegyező hitet munkáló Lélekre utal, esetleg arról a lelkületről beszél, amely a hit sajátja. Ez nem hiányzik senkiből. A lényeg pedig az azonosság, és nem csak térben, időben is, hiszen a 116. zsoltárra utal később. A korok, a helyek, az emberek mások, de a lélek – a látszat ellenére – ugyanaz.

Jó meglátni ezt a közös alapot.

2021. április 18., vasárnap

III. bölcsesség a beszédben

Sorozatunk befejező részéhez érkeztünk. 

Szóltunk eddig az életvezetésben megnyilvánuló bölcsességről és a döntésekben való bölcsességről.

Végül lássuk a beszédben megfogható bölcsességet. Ismét Jakab apostol szavaihoz fordulunk:

Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet! Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek. /Jak 3/

Jakab fokozott felelősségre hívja fel figyelmünket a nyelv használatával kapcsolatban. Odáig megy, hogy a nyelv a veszélyes indulatok, mérgek, gonosztettek indító gombja, vagy fékje tud lenni. Kereszt/tyén gondolkodók sokszor és sokféleképpen intenek a szó, a nyelv használatával kapcsolatban. Vallásos neveltetésünknél fogva fokozottan belénk van építve az óvatosság, a visszafogottság a beszédet illetően. 

A teremtettségben csak az ember kapta ezt az ajándékot, hogy szólni, beszélni tud – bár az állatbarátoknak erről más a véleményük, s van is igazságuk. De a szó hatalmát kétségtelenül az ember kapta, hiszen a teremtés hajnalán megnevezett minden teremtményt. Amit meg tudunk nevezni, annak bizonyos értelemben már birtokában vagyunk, kezelni, uralni tudjuk. Már nem ismeretlen, nem félelmetes, nem kelt bennünk bizonytalanságot, szorongást. Így vagyunk ambivalens, zavarba ejtő érzéseinkkel, vágyainkkal. A kimondás, a megnevezés által már az ismert tartományba kerülnek ezek a rejtett dolgok, így tehát a szó, a beszéd az önismeret eszköze is. 

Tudatában vagyunk-e a szó erejének, hatalmának? Nemcsak veszélyt és rombolást rejt magában, hanem lehetőséget, alkotást, építést, tudást. Sőt eredetileg erre kaptuk, hogy gyógyítsunk, teremtsünk, kapcsolatot építsünk. Felelősen, mívesen bánva, bölcsen sáfárkodva vele. Tehát nem elásni, hanem forgatni, használni, befektetni, értékké változtatni.

A beszélgetés művészetét ma már nagyrészt elfelejtettük. A bő lére eresztett, felhígított, általánosságok unalmas, fantáziátlan tiszteletkörei, amikor nem törekszünk arra, hogy egy – bármilyen huszadrangú, utcai – beszélgetésnek megadjuk a módját, vagyis mélyítsük, hogy valóban rólunk szóljon minden egyes beszélgetés, ha mégoly röpke és futólagos is – nem nevezhető beszélgetésnek. Ezek csak időtöltő, unaloműző tevékenységek, senki nem lesz tőle bölcsebb. 

Mindez nem jelenti azt, hogy félni kell a szavaktól. Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, Aki „a világokat szavával alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható” /Zsid. 11.3/ És Akinek „szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög,… Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Az Úr szava czédrusokat tördel, …. Az Úr szava tűzlángokat szór….Az Úr szava megrengeti a pusztát…Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket…” /Zsolt. 134.1-2/

A beszédben rejlő bölcsesség annak a kérdése is, hogy eszünkbe jut-e a megfelelő szó a megfelelő pillanatban. Itt érhető tetten a Szentlélek munkája, aki „eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” /Ján 14.26/ Sok nehéz tapasztalatunk van arra vonatkozóan, hogy a legsürgetőbb pillanatokban nem jut eszünkbe a megfelelő szó és napok, hetek, évek múlva is visszapörgetünk emlékezetünkben eseményeket, hogy mit kellett volna mondani. 

„Mivelhogy engedtél az én beszédemnek, megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” – mondja Isten Ábrahámnak /1 Móz 12, 18/. Minél többször engedünk az ő beszédének, annál bölcsebbé válunk beszédünkben – nem beszélve számos más áldásokról, melyeket az engedelmesség folytán egyre inkább magunkénak tudhatunk. 

A szó, a nyelv ajándékát használjuk örömmel, éljünk vele bátran!

„Szó visszhangja, együttlét mosolya,

gondolat ereje.

A napfénytől kicsorduló könnyem

hallgatag meséje.

Kaptam.

A felismerést, hogy

valaki még lakik bennem, aki

független és szabad,...

köszönöm nektek szavak”


/Lőrinczné Hrabovszki Márta/ 

A vers egy tanyai olvasóköri találkozón született./

2021. április 11., vasárnap

Az örök ifjúság forrása


Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el! Zsolt 71,9


A fejlett országokban egyre komolyabb problémát jelent az idős gondozás. Számtalanul vannak, akik egyedül maradnak. Lehet, hogy valaki el tudja látni magát, nincs anyagi gondja, de magányos, mert nincs senki aki gondolna rá vagy kapcsolatot tartana vele. Aztán sokan vannak, akik rászorultak és még sem kapnak megfelelő anyagi vagy fizikai segítséget.

A Covid-19 járvány idején is, nem véletlenül, az a hatvan év felettiek a kiemelten védettek, akik a legsérülékenyebbek. Ahogy öregszünk saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy az elgyengülés, leépülés jeleit, személyre szabottan. Az energia szintünk, a teherbírásunk, az anyagcserén, a szemünk, a memóriánk már nem a régi. Egyre többször ejtjük ki a szánkon, hogy egyedül nem megy. 

A zsoltáros az Úrtól vár segítséget a lelki küzdelmében és specifikusan kéri Őt, hogy tekintse rá idős korában is. Már végig küzdött egy életet és most fogyni látszik az ereje. 

Ez hasonló egy maratoni futás végéhez, tudni, hogy már nincs sok hátra, még utoljára össze kell szedni az erőnket. 

Pál tapasztalatból beszél. „Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” 2 Kor. 4,16. 

Ahogy a járványt, egyéb fizikai megpróbáltatást, az idős kort is lelkileg kell feldolgozni, lelkileg kell erősnek lenni. Pál tanácsa, hogy az öregedés az egy természetes folyamat, ami ellen nem tudunk tenni, el kell fogadnunk, és lelkileg viszont megújulhatunk minden nap.