2019. október 13., vasárnap

olyan leszek, mint a harmat

Izraelhez olyan leszek, mint a harmat. Hóseás 14.6.

A magyar nyelvben érdekes módon nem mindig pozitív értelemben használjuk a harmatos jelzőt. „Ez a teljesítmény elég harmatos volt” –  mondja a kiégésnek indult edző a verseny után a sportolóknak. Valószínűleg úgy értette a tréner, hogy a csapattagok nem döngölték az agyagba az ellenfelet, nem voltak elég kemények, aktívak, gyorsak, elsöprő erejűek. Mert mi is a harmat? Pár csepp víz egy fűszálon. Kinek tudnának azok ellenállni. A harmat egy semmi. Bárki, bármikor leseperheti azt a növényről. Ha jól belegondolok a szót nem is használjuk csak a gyengeség jeleként. Amikor azt mondom: olyan vagyok (leszek), mint a harmat, akkor akár még arra is gondolhat a környezetem, hogy beteg vagyok, elvesztettem az erőmet, baj van az egészségemmel.
Hóseás próféta könyvében az Úr Isten jelenti ki a próféta által, hogy olyan lesz, mint a harmat Izraelhez. Mert mi is valójában a harmat a növénynek? A déli, forró éghajlaton az életet jelenti. Ahol hetekig, hónapokig nincs kiadós zápor, ott a harmat nedvessége életmentő. Ha valaki sétált már bele a kora reggeli harmatos fűbe, az tudja, hogy nagyon hamar átnedvesedik a lábbeli bármit is viseljen aznap. A sok kis cseppecske egy mezőnyi területen már tengernek tűnik. Bőséges nedvességet biztosít a növénynek, valóban gyengéden. A hűs reggelen képződik és a fokozódó hőség során felszívódik. Tehát nem sokkolja a növényt, mint a délutáni forróságban a hideg vízzel locsolás.
Máshol a Bibliában vannak hasonló képek, amikor Isten magát folyóhoz, záporesőhöz hasonlítja, melyeknek a nagysága, ereje emberfeletti. Itt most csak gyenge harmat.
„Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük.”
Isten képes valamit építeni, megjavítani egy csapásra, de valamikor gyengéden dédelget és csak egy hosszabb folyamat során teszi helyre a dolgokat.
Az eredmény ugyanaz, de van amikor türelemre is szükség van, hogy az égi segítséget megtapasztaljuk.

2019. október 6., vasárnap

na jó...

Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.  Mk 17b-18

Hízelgéssel állunk szemben? Bizonnyal valami erősen tiszteletet sugalló gesztusról van szó, amit a korábbi odafutás és térdre borulás is sejtet.
Jézus kíváncsi  rá, hogy vajon miért gondolja jónak őt az ifjú? Látta korábbi tetteit? Hallott ezt-ezt? Szimpatikus lett számára? Annyi minden miatt nevezhetünk vagy tekinthetünk jónak valakit, ami általában személyes és szubjektív. Attól jó általában valaki, hogy nekünk jó, azaz hasznos, kellemes, esztétikus stb. Gyakran meg el akarunk érni valamit az illetőnél, úgyhogy egy játszma vagy manipuláció felvezetésére is igen alkalmas valakit jónak nevezni.
Ráadásul mintha Jézus visszautasítaná a jelzőt, Istenre mutat. A feldobott témával nem akar tovább foglalkozni, de azért helyretette. Pedig örök téma a jó, ráadásul teológiailag amennyiben Ő tényleg Isten – ahogy olykor azért kinyilvánítja –, úgy még jogos is lenne rá a „jó” jelző. Inkább másra akar rávilágítani, a „mit tegyek”-re, ami azért inkább a lényegi kérdés.
Jó lehet tehát olykor finoman visszajelezni, hogy észrevettük ám a kis sunnyogást, de megértettük az igazi témát is. És inkább foglalkozzunk azzal. Ilyen elegánsan.

2019. szeptember 29., vasárnap

mi számít?

Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Zsolt 33,16

A pénz nem boldogít, de azért nem mindegy, hogy az ember egy jachton boldogtalankodik Hawaii vizein vagy egy elszegényedett zsákfalu szélén egy földes út melletti vályogviskóban. Ez juthat eszünkbe arról, amikor valaki úgy beszél, mintha nem számítana a királynak a sereg, a fizikai munkát végzőnek az erő. Merthogy számít, lehet akkora sereged, hogy már nem is kell harcolnod, ellenfeled felméri reménytelen helyzetét és kapitulál. Ugyanígy az erős, ha jelzi ereje nagyságát nem feltétlenül fajul tettlegességig egy konfliktus.
Aki nem király és nem hős, az nehezebben fogadja el a zsoltárt – és azért ők a többség. De olykor, bizonyos helyzetben mi is lehetünk erőfölényben, hazai pályán, helyzeti előnyben. És akkor úgy tekintenek ránk, mint akik a helyzet urai vagyunk, mi irányítunk, vagy legalábbis döntő befolyásunk van a helyzetre. Közben meg belül tudhatjuk, hogy nem annyira. Hiszen ismerjük lehetőségeinket, határainkat, mozgásterünket. Persze, úgy állítjuk be, mintha mi irányítanánk, de azért tudjuk, semmi nincs még lejátszva a tényleges játék előtt. És ha nem is történhet meg bármi, de elég sok minden.
Erről szól az Ószövetség, de az Újszövetség egy része is, nem a kiszámítható és a valószínű dolgok történnek meg. És az életünk is gyakran igazolja, nem megjósolhatóak az események, gyakran máshogy alakul. A zsoltáros szerint nem véletlenül, Valaki kézben tartja, irányítja a történéseket. És igazából az számít, ami Ő intéz.
Mindenesetre azért számít a sereg meg az erő, az előnyök meg a valószínűségek. De nem csak, és talán nem elsősorban.

2019. szeptember 22., vasárnap

ambivalencia

Vezess hűségesen, és taníts engem. Zsolt 25,5

Dávid alapvetően vezetést és tanítást kér itt – a mellett, hogy a szoltárban enyhülést, szabadulást, bűnbocsánatot is. Vezetés akkor kell, ha nem elég a tudásunk. Nem általában a tudásunk, hanem amivel felismerjük Isten vezetését, akaratát. Ha van ilyen tudásunk nem kell külön vezetés, eltájékozódunk a világban és teendőink között. És lehet megbízható tudásunk arról, mit is vár tőlünk Isten, számos kijelentése ismert és tudjuk is bármikor idézni. De mindig van mit tanulnunk, Isten mindig tud tovább tanítani, vannak még leckéi a számunkra.
Van amikor azonban nem igazít el kielégítően a tudásunk, dilemmákba ütközünk, olyan helyzetekkel, nehézségekkel találkozunk, ami előtt tanácstalanul állunk. Ilyenkor jól jön a vezetés, iránymutatás.
Melyik az elsődleges, a vezetés, agy a tanítás? Ha a tanítás, úgy az a farizeusok, írástudók útja, komoly megalapozottsággal, igei hivatkozásokkal, bámulatos szellemi építménnyel. Tiszteletre méltó hozzáállás, csak az aktualitások, a valóság, az élő Isten hiányzik kicsit. Amennyiben a vezetés  az elsődleges, kiszámíthatatlan, ötletszerű és labilis az életvitelünk, nem tudunk tervezni és nem tudnak ránk számítani. Szélsőségesen fogalmazva vajon Isten törvényszerűségek szerin működő, vagy kaotikusan megnyilvánuló?
Dávidnak vajon melyik Istent szólítja meg?

2019. szeptember 15., vasárnap

miért?

Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett? Jób 3,20

A miért általában nem szerencsés kérdés. A miértekre gyakran nincs válasz. Vagy akár több válasz is adható – kijelentjük, hogy ez ezért történik, majd kiderül, hogy mégis inkább azért, de felmerül, hogy amazért. A nem triviálisan egyszerű esetekre ritka a triviálisan egyszerű okság.
Mégis izgat a miért, a gyermekek komoly miért-korszakot élnek meg, a szülők számára nem kis kihívás ez. Hiszen illik, hogy mindennek legyen oka, sőt értelme. Hogy lehetne olyan, hogy valaminek nincs?! Ez a világ rendjéhez tartozik.
Jób is jogosan veti fel a kérdést, bár inkább költői, nem az igazi miértre kíváncsi, hanem csodálkozik az értelmetlenségen. Hisz a nyomorult nem értékeli a világosságot, a megkeseredett az életet. Tapasztalatból tudja, számára sincs értelme, értéke ezeknek. Minek hát akkor a világosság, az élet?
Jób a végén kap választ, ha nem is direkten erre a miértre. Isten ilyen. Ezt kimondhatjuk a nélkül, hogy megmondanánk, milyen. De a világosság jó, az élet is jó. Miért ne adna jót akkor is, ha nem értékelik? Nem a személyek miatt van világosság és élet – Isten miatt. Ezekkel indult a teremtés. És a jó dolgok a világ részei, Isten részei, járnak a nyomorultnak és megkeseredettnek is.
Nagyon általános és semmitmondó válasz, de talán mégiscsak válasz a kérdésre – amíg ha nem találunk jobbat –, hogy a világ ilyen, Isten ilyen. Is.

2019. szeptember 8., vasárnap

béke iga

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Máté 11,29.

„Az elbizakodott ember nem őszinte.” (Habakuk 2,4a) Ezt az üzenetet kapja Habakuk próféta, aki az őrhelyre állva várta az Úr válaszát. Jellemző ránk, emberekre az elbizakodottság. Ebben benne van a dicsekvés is. Látni a másikat, hogy ő még nem tud valamit, amit mi már kicsit jobban. Ez magabiztosságot ad és azt az érzetet, hogy mi különbek vagyunk, nagyobbak, többek a másiknál. Már megint ide lyukadunk ki. De ez még sem megnyugtató érzés.
Márpedig mi igazából a nyugalmat, a békét keressük. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Máté 11,28. Közvetlenül a fenti igevers előtt olvasható. A nyugalomhoz az alázatosságon keresztül vezet az út. Az alázatosság a hitünkből ered (Habakuk 2,4.b). A hit végterméke. A hit, mely szerint Isten teremtett minket, a világot és ezt egy terv alapján, amit sokszor nem értünk. A lényeg, hogy nem a mi érdemünk, hanem minden Istenre mutat. Ez a folyamatot megérteni, elfogadni, megtanulni nem könnyű, hiszen igaként utal rá Jézus, de ugyanakkor jónak és könnyűnek is jellemzi.
Érdemes vállalni a többlet munkát azért, hogy egy régóta vágyott eredményt megkapjunk.

2019. szeptember 1., vasárnap

kimondhatatlan

Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! 2Kor 9,15

Mikor hálálkodunk általában kimondjuk, miért is hálálkodunk. Ha nem mondjuk ki, nem is hálálkodás, köszönet az. Mert tudjuk és tudatjuk mit is köszönünk meg. Csak úgy nem köszöngetünk, hálálkodunk, megvan az oka, a tárgya, konkrétan.
És miért ne mondanánk ki? Talán mert elmondhatatlanul nagy? Mert felfoghatatlan, így kimondhatatlan, megnevezhetetlen? Akkor meg fel sem fogjuk, miről beszélünk, talán ne beszéljünk, ne erőltessük.
Pál itt Isten jóságáról beszél, meg kegyelemről, egyebekről, egy gyülekezetnek. Beláthatjuk, hogy Isten jósága például kimondhatatlan, mivel felfoghatatlan. Ami egyébként kiáradt a gyülekezetre, tehát mégis valami valós, konkrét. Inkább arról lehet szó, hogy ne akarjuk megfogalmazni, kimondani, mert úgysem tudjuk. Nagyobb annál.
Egy másik levélből tudjuk, hogy „a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal”, ami ott a kérésekre vonatkozik. De remélhetjük, hogy nem csak kéréseink, hanem hálánk kimondhatatlan részében is van segítségünk, hisz ugyanúgy szembesülünk korlátozottságunkkal. Jó tehát tudni, hogy a kérem mellett a köszönömöt is rábízhatjuk, nem kell erőlködnünk kimondani a kimondhatatlant. Így azért könnyebb...

2019. augusztus 25., vasárnap

gyökeresen - alaposan

Ha a gyökér szent, az ágak is azok. Róm 11,16

A "ha" itt nem feltételes, nem is különösebben kérdés. A gyökér szent. Úgyhogy csak következtetni kell, vagyis annyi a feladat, hogy belássuk: szentek az ágak.
Jézus felhívta a figyelmet, hogy jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt. Pál ugyan itt a zsidóságról értekezik, de az aktuális mondat arról is szól, hogy lehet-e a jóból rossz? A jó alap, a kősziklára épített ház megmarad, a felépítményt leginkább a talapzat határozza meg. Ha az alap jó, elvileg nagy kár nem történhet. 1Kor 3,10-15 szerint ha megvan a stabil alap, az aranytól a szalmáig lehet építeni rá minden félét. Persze van komoly különbség, de az alap a lényeg, ha az megvan a szalmával is van esély a megmaradásra – az ugyan megég, de az mégis van menekülés. Nem lényegtelen, hogy mit építünk, de mégis lényegesebb, hogy mire.
A kiindulás, a gyökér, az alap pedig szent. A zsidóság szentsége, a nekik adott ígéret, a kiválasztottságuk kétségtelen. Ahogy Jézus, mint egyetlen és meglevő alap szintén vitathatatlan. Végességünkből eredően az abszolút alapokra olykor esendő, ügyefogyott, szerencsétlen dolgokat építünk, növesztünk. Kis béna gyümölcseink teremnek, de lehet hogy csak az ágak lesznek, azok is kacskák, esetlenek. Mégis szentek – nem tökéletességüktől, hanem kiindulásukból eredően.
Úgyhogy leginkább az alapok, gyökerek számítanak, érdemes ezeket ellenőrizni.

2019. augusztus 18., vasárnap

hagyjuk?

Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. Zsolt 37,5

Szóval hagyjuk. Ez a hagyjuk gyakran a feladás szava, amikor nem foglalkozunk tovább a témával. Egy érvelés, vita lezárása is szokott lenni, nem éri meg a várható eredmény(telenség) a befektetett munkát.
Node itt a hagyás nem feladás, hanem bizalom. Számos fordítása van a harmadik résznek, mint „ő majd eligazít”, „ő irányít majd”, „ő munkálkodik”, „majd ő teljesíti”. Bizonnyal sok más módon is visszaadható az eredeti gondolat, ami arról szól, hogy tegyük a dolgunkat. Isten előkészít, biztosítja az utat, rendezi a körülményeket – azért hogy járjunk az előkészített úton.
Vagyis a hagyás nem a feladást, hanem a továbblépést jelenti: van hová lépni. Elő van készítve a következő lépés, nincs okunk megállni, várakozni, heverészni. Úgyhogy lépjünk bátran.

2019. augusztus 11., vasárnap

Mérlegelés

“Az ÚRé az igaz mérleg és mérőserpenyő, az ő művei a zacskóban tartott súlyok.” Péld  16,7

A helyi kispiac, a sarki fűszeres, a legközelebbi szupermarket, a legolcsóbb webáruház. Mind a kedvünkre való, személyes kedvencünk. A kereskedelem fontos része a mindennapjainknak. Ahogy fel tud vidítani egy-egy sikeres vásárlás, ugyanúgy felbosszant, amikor a kárunkra történik az adás-vétel. Sok trükkje van a kereskedőnek, hogy egy kis hasznot húzzon ki a vevőből, lehetőleg hogy észre se vegye: nem annyiért kerül számlázásra, mint amennyiért ki lett téve az áru, silány a minősége, nem azt kapjuk, amit kértünk, amire számítottunk, a szalámi árában adják a csomagolást is. Az emberiséggel egy idős a kereskedés és ezzel együtt az ügyeskedés, azaz a másik becsapása is. Kezdetben a mérőeszközökkel való manipulálás volt a legnépszerűbb gyakorlat. A mérleg csalt az eladó javára, a súlyok könnyítettek voltak. Sok kicsi sokra megy, így gazdagodott az eladó.
Egy tisztességes eladónak bizonyosan híre ment, sokan keresték és megbíztak benne. Az Úristent egy ilyen árushoz hasonlítja a fenti idézet: saját mérleggel, súlyokkal mér, biztosak lehetünk az korrekt eredményben.
A mérlegnek nemcsak az eladásnál van szerepe, hanem az igazságosság szimbóluma is egyben. Mindenki mérlegelve kapja a terheket vagy a javakat.
Hát pont ez az, amit nem így érzünk. Mindennapos élményünk lehet, hogy valaki becsületes, nemcsak magára gondol, hanem a közösségért is tesz, ugyanakkor nem kevesen csak a magukéval törődnek, minden vonalat átlépnek és mindenki mást lenéznek. A becsületes küszködik, a másiknak minden összejön. Ez az igazságosság?
Lehet, hogy most az van a szemünk előtt, hogy milyen jól boldogulnak az önző törtetők, de ígéret van, hogy ez nem tart sokáig: “Utál az ÚR minden fölfuvalkodott szívűt: kezet rá, hogy nem marad büntetlen! (v.5..), Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem (v.8.), Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság (v.18).
Jézus szavai biztatnak bennünket: “adjatok és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe.” Lukács 6,38a. Ő bőségesen ad, nem fukarkodik.
Nem érdemes a másokét nézni, hanem azt szem előtt tartani, hogy “amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” Lukács 6.38b.