2020. november 29., vasárnap

Máté elhívása


Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: "Kövess engem!" Az felkelt, és követte őt. És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: "Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?" Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." Mt 9,9-13.)

Hitre jutásának történetét kb. 30-35 évvel az események után írja le Máté. Reflektál vele egyúttal saját korára is. Elmondja, hogyan látta az akkori társadalmi környezet, valamint hogyan látta Jézus a vámszedőt. 

Hogyan vélekedett a környezet? – Sommás ítéletek formájában.

Először is: „Vámszedő”. Az első dolog a pénz, amire asszociáltak vele kapcsolatban. Izrael Jézus korában szociális feszültségekkel terhes térség volt. A társadalmi olló egyre szélesebbre nyílt. A vámszedőket úgy látta nép, mint akinek soha nem elég, amije van, mindig többet akarnak. Ez jellemző általában a gazdagokra, mindig több kell nekik. Nem ismerik az „elég” fogalmát. „Elég néked az én kegyelmem!”/2 Kor. 12: 9./ Az „elég” magában hordozza a megelégedettséget, a hálát. Önmagában tehát a gazdagság, a pénz nem lenne bűn, ha hálaadással, megelégedéssel párosul. A vámszedőkre ez kevésbé volt jellemző, így éltek a köztudatban.

Másodszor: A vámszedői „hivatás” nem teszi lehetővé a tisztességes vagyonszerzést. Lásd: Zákeus, aki az egész vagyonát szétosztotta – mivel tisztességtelenül szerezte. Vannak olyan szakmák, munkakörök, amelyekben nem lehet nem korrumpálódni. A nagy vagyon sok esetben feltételezi a hozzájutás tisztességtelen voltát. 

Végül: A vámszedőt a zsidók hazaárulónak tartották. Az ő gondolkodásukban a szabadság kiemelt helyen szerepelt. Jézus azonban másfajta szabadságot hoz nekünk, számára nem az a fontos, ki uralkodik rajtunk, hanem az, ki uralkodik bennünk.

Máté tehát a külső megítélés szerint reménytelen. Kizárták, kiközösítették. De nem reménytelen Jézus szemszögéből. Ő úgy tekint rá, mint egy beteg emberre. („Nem az egészségeseknek vagy szükségük orvosra, hanem a betegeknek”). A betegség legyengít. Bár az emberek erősnek – keményfejűnek, meggyőzhetetlennek – láttát Mátét, Jézus a nyomorult rászorulót látta benne. A szenvedőt. Akire éjszakánként talán ránehezedtek a bűnei, aki a reménység és az elveszettség között hányódott. 

Mielőtt elhívta volna, Jézus meggyógyított egy gutaütöttet nem messze a vámszedői asztaltól. Ezt Máté végignézhette, akárcsak Saul István vértanú megkövezését, ami hatott rá, bár nem mindjárt látszott rajta kívülről. 

Jézus ekkor odalépett és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt és követte őt. Az első szóra. A megtérés csak Isten oldaláról nézve történhet meg bármikor. Az emberi oldalról nem. Mindennek rendelt ideje van. A megtérés legjobb ideje az ember életében az ifjúkor. Vagy a hívó szó meghallásának a pillanata. Ennek elmulasztása ítéletet vonhat maga után. Lásd Heródes, akihez a fogvatartott Jézus egy szót sem szól. Megtérhetett volna, amikor Keresztelő János szólt hozzá annak idején, de nem hallgatott rá. Jézussal való találkozásakor már elkésett. De a jobboldali lator meghallotta az első szót. Számára ez a kezdet volt, nem a vég. Jézus így szólt hozzá: „Mondom neked még ma” (tehát ma, itt a kereszten, ebben a helyzetben, amikor már látszólag mindennek vége…)

-„Kövess engem!” Mondhatott volna mást is neki. - „Te egy tolvaj vagy” – például. De ez nem használt volna. Az ítélkezés nem segít. A kegyelem az, ami megtérésre hív. 

„Mert kegyelemből van üdvösségetek hit által” (Ef. 2:8)


2020. november 22., vasárnap

kirekesztve


Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.

Érdekességek:

  • Különleges helyzet, mikor Isten hallgat (sőt a haverjaival diskurálgat) – pedig direktben megszólítják és ráadásul ilyesmire szokott reagálni.
  • Ahhoz képest mennyi elveszett juh lehet Izráelben fura, hogy Jézus éppen visszavonul, de bokros teendőivel mentegetődzik – mintha nem a megfelelő kifogást találná meg.
  • Ha Jézus elveszettekhez küldetett, akkor ez a nő (a lánya) nincs eléggé elveszve.

Kérdések:

  • Ha csak ekkor mentek oda a tanítványok, hol voltak eddig és csak úgy hagyták egy nő által molesztálni Jézust?
  • Felmerül a „mi közöm ehhez, asszony” párhuzam – és tényleg, mi?
  • Egy küldetés alapcélja kizár minden mást, vagy megengedő és belefér, ami nem mond ellent neki?

2020. november 15., vasárnap

Kilátás? Talán?


Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak. Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10.51-52.


A történet nem unikum. Van egy ember, akinek tönkre megy az élete, meghal minden reménye. Egyedül van, segítség nélkül, kilátástalanul. 

Vaknak lenni sosem könnyű. A legtöbb segítség mellett is nagyon komoly életminőség romlást jelent. Főként, amikor még nem ismerték az akadálymentesítést, a Braille írást, a rokkantsági ellátást, a hangoskönyvet. Ha nincs rokon, családtag, aki segítene akkor nincs munka, csak a szegénység, a koldulás. Egy ilyen tragédiát vagy hasonló betegséget el kell fogadni, mint egy veszteséget. Elfogadni, hogy ez vele történt meg, ezzel együtt kell élni, megtalálni a lehetőségeket tovább éléshez. Utána lehet keresni a kiutat, a gyógyulást.

Bertimeus, a vak, koldus várt erre a pillanatra. Tudhatta napok, hetek óta, hogy Jézus tömegeket gyógyít és hitte, hogy neki is visszaadhatja a látását. Nem volt könnyű idáig eljutnia. A veszteség feldolgozástól, az elfogadástól, a reménytelenségből a reményig. 

Jézus szólítja meg: mire van szükséged? Mit tegyek veled? Pedig Jézus tudja a választ. Isten akaratából, legalábbis az Ő tudtával lett világtalan. Valami okból megtörtént. Születésekor vagy később egy balesetben. Isten úgy látta jónak, hogy ez az ember elveszítette a látását. Talán, hogy megtanuljon segítséget kérni. Vagy, hogy megtapasztalja, van segítség, csak kérni, keresni kell. 

Hogy hiába tudja mindenki a magától értetődőt, mondani kell, szavakba önteni, kommunikálni. Embertársaink felé is, meg Isten felé is. Ezért kaptuk azt a gyönyörű nyelvet, hogy használjuk.

Ez a hit, Jézus szerint. Kérni kell tőle, segítséget kérni tőle. 

Előfordul, hogy valamit nem látsz, nem értesz, valamilyen hiányosságod van? Melyik állapotban vagy? Nem tudod elfogadni egy hiányosságodat, vagy elfogadod, de úgy gondolod nem lehet rajtad segíteni? Lehet kéred is Jézust, de igazából nem hiszed, hogy változás történhet. 

Hinni kell és Jézus egy szempillantás alatt megoldja kilátástalanságodat. 

Aztán élheted a teljes életedet, amiben most már még több a felelősséged.

2020. november 8., vasárnap

hazatérés


Isten mondja, sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket… (Jer 31,9a)

Hazafelé tartanak, ahol várják őket az ismerős helyek. Újra látják a kerteket, házakat. Más minden, mint régen volt, elvadult táj, megváltozott utak, romok is láthatók. Háborút élt át az ország. Akik pedig hazafelé tartanak hetven év után, többségük nem itt született, hanem a fogság alatt. Szüleiktől tudják, hogy ez az ország az övék volt, most pedig hazafelé tartanak. A sírás és fohászkodás feltörhetett a múltért, miért vétkeztünk, hogy ekkora büntetés, fogság lett az osztályrészünk? Hangozhatott az új helyzet miatt: mi hazaértünk, tudják, hogy ez Isten vezetése, szeretetének kiáradása és ezt maga Isten mondja róluk. Még nem jutott el a tudatukig. Az események nem mindig érthetőek körülöttünk. Ha mindent ismernénk, akkor sem derülne mindenre fény, ezért vagyunk zavarban és ellentétes dolgokat érzünk, teszünk. 

A 126. zsoltár zarándokai így énekelnek: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön.” (Zsolt 126,1-2a) Ők is hazajönnek – ugyancsak fogságból –, de mennyire más hangulatban! Szabadultak, ennek örülnek, a bú, a bánat messze szállt tőlük. (”Sírva vigad a magyar”- közmondásunk ide illene?)  Bizonyára van magyarázat minden magatartásra, de a történésben nincs jelen a magyarázat. Annak hangulata, atmoszférája van. „Jóra fordította Sion sorsát az Úr…” a zsoltár szerint.  A jeremiási jövendölés pedig még nem teljesedett, ezért a hit és kételkedés kettőssége kísérti a reménykedőket, hiába biztosítja őket Isten a vezetéséről.

Segíthet egy, az Újszövetségben olvasható történet: Egy édesapa Jézushoz hozta epilepsziás fiát, hogy meggyógyítsa. A hitről beszélgetve Jézus ráterheli a szülőre a felelősséget: „minden lehetséges annak, aki hisz”. Az édesapa felkiáltott: Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” Erre az őszinte mondatra Jézus meggyógyította a fiút. (Mk 9,14-29) Jézus szava eszméltet bennünket: kik vagyunk mi, és kicsoda Ő? Vele rendeződnek a dolgok. Vele lecsendesül a vihar. Vele védelmünk van. Vele minden hiányunk betöltetik… vagy nem, de akkor már nélkülözhető, ami hiányzik… Érdemes Őt keresni, Aki maga mondja: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok a vadfügefához: szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben - az engedelmeskedne nektek.” (Lk 17, 6)

2020. november 1., vasárnap

egyszerű


És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mk 1,17

Ezek a halászok nem szeretnek halászni? Hiszen ha valaki szereti a munkáját, azt nem hagyja ott szíre-szóra, főleg nem egy homályos értelmű ígéretre. Hiszen az emberhalászat nem szakma. Kerekedhetett a szemük erre az ajánlatra…

Olyan egyszerű a történet: emberek dolgoznak, végzik a munkájukat. Szó sincs önmegvalósításról, karrier építésről, talán a státusznak meg presztízsnek sincs jelentősége. Vannak halászok, azok halásznak, sátorkészítők meg sátrat készítenek, általában ennyi. A katonáknál már van hierarchia, a vámszedőknél is valami hivatali rend, no meg az egyház is bonyolultabb. De a földszinten, az egyszerű embereknél egyszerű a munka: ezt kell és lehet csinálni. 

A vagyon persze csábítás, ahogy a hatalom is. Jobb sok halat fogni, jól eladni, jó ruhában járni, jó házban lakni. Bár jóval kisebb a gazdasági, hatalmi, kulturális stb. olló, a felső és alsó réteg között nincs akkora különbség, mint manapság. Így nem akkora húzóerő feljebb lépni – viszont nem is olyan megugorhatatlan a magasabb réteg életminősége.

Itt meg megjelenik egy kóbor próféta -féle, és felszólítja a halászokat, hagyják ott az egész addigi életüket egy olyan életmódért, ami a hippik és kalandorok életviteléhez hasonlít. Viszont nem a világbékét és nagy szeretetet ajánlja fel, hanem egy másik munkát, ami hasonló és mégis egészen más. Egy halász tudja mivel jár a halászat, milyen eszközök kellenek, milyen módszerek és szakmai fogások, akár protokollok vezetnek eredményre. Az emberhalászat azért egész más lehet.

Ráadásul Jézus kezdő. Nem mutat fel szakmai önéletrajzot, ajánlólevelet, impozáns szerszámokat, szó sincs szakmai fogásokról. Nagyon eredményes sem lehet, hisz láthatóan egy embert sem fogott eddig. Milyen alapon hirdeti meg hát a kezdő emberhalász kurzust? Volt-e piackutatás, van-e erre kereslet, meg lehet-e ebből élni? Milyen elődökre támaszkodhat, milyen referenciákat mutathat fel? Biztosan számos kérdés merül fel Simonban és Andrásban. De nem mondják.

Hanem mennek. Követik. Egy szóra, egy ígéretre. Úgy vélik, megéri, meg lettek győzve. Otthagyják a hálót – ami nem csak eszmei és praktikus, de vagyoni érték is –, hiszen csak kolonc, immár használhatatlan eszköz. Nagyvonalúak. Kicsinyesen nem érdemes újat kezdeni, átmentve a korábbi értékeket, úgysem használhatóak. Mert amire szükség van, az itt van. 

Jézus intézi a többit. Nagy lépés ez, nagy váltás. Nagy bizalom és nagy bátorság. És olyan természetesnek tűnk. Talán mert egyszerű. 

2020. október 18., vasárnap

Szerezzünk

Nem jó az embernek egyedül lenni. Szerzek neki hozzá illő segítőtársat. 1Móz 2,18

Ha látjuk, hogy valami nem jó, azt meg akarjuk oldani. Mert nem jó, hogy valami nem jó, különösen ha a korábbi dolgaink után mindig azt mondtuk, hogy jó, sőt igen jó – ahogy Istennél történt. Teremtettünk világot, Napot, Holdat, állatokat, mindenféle szórakoztató dolgot, és jó volt. Mindjárt megkérdőjeleződik eddigi tökéletességünk, ha a jó dolgunkban felfedezünk valamit, ami nem jó. Bizonnyal meglepő. 

Mégiscsak jogos lehet az igény, hogy legyen jó az embernek is, már csak hogy ő a csúcsa a teremtésnek aztán itt bicsaklik meg az egész. Isten elfogadja a kritikát, ami nem kis dolog. Sőt, ez inkább önkritika, inkább észreveszi, nem az ember mondja. A kimondott kijelentő szó gyakran jövő idő is, ahogy a Tízparancsolat kijelentő és jövő idejű is: pl. nem fogsz lopni. Itt pedig nem lesz jó az embernek egyedül, nem lesz ez így jó. 

Miért ne, érzi magát jól az ember egyedül? Sok mindenre gondolhatunk itt, akár arra is, hogy az ember véges lény, korlátozott. A feladata pedig elég nagy: műveljen és őrizzen egy világot. Ehhez vagy közel isteni erőkre, hatalomra van szükség, vagy társra. Nem a magányos hősök feladata a világ megmentése, ez bizony csapatmunka. Nem egy nagy hős kell, hanem sok valamivel kisebb. Így tud ez működni. 

Szóval az ilyen nemjóságot korrigálni kell, megjavítani, rendbe tenni, hogy ismét jó legyen minden. Általában hogy kezdjük? A már bevált módszerhez folyamodunk. Nem jó az embernek, csinálunk mindenféle lényt, ami hasonló hozzá meg nagyon más is, hát válasszon abból. A technológia megvan. Próbálkozhatunk így az állatokkal, nem is haszontalan az ötlet, legalább lesz nevük meg az ember megismeri a környezetét, erőforrásait, egyebeket. És az állatok valóban társaink sok szempontból, de igazán annyira nem jön be ez a megoldás.

Úgyhogy az eddigi technológia kevés. Szerezni, alkotni kell valami olyat, aki ő maga és mégsem. Ami belőle van, és átvitten ez által az a többlet is megjelenik, ami az állatokból hiányzik: az élet lehelete. És sikerül, megvan a társ, megoszlik a feladat, immár teljesíthető és ráadásul jól is érzi magát. Most már jó az embernek.

Látjuk a csodálatos lehetőségeket, potenciális aranykort, magát az édent, minden megoldódott. Aztán látjuk mi is lett ebből, mennyire felemás az eredmény. Régebbről ismert meg aktuális világunkban olykor itt-ott felcsillannak a csodák, erkölcsi és technikai magasságok, de azért az általános képet a jóval alacsonyabb színvonal határozza meg. Nem sikerült a művelés és őrizés. Kár. 

És most sem jó az embernek, a hozzánk illő segítő társsal, társakkal együtt. Viszont a lehetőség most is megvan. Látunk felemelő dolgokat történni, cselekedni, olykor részesei vagyunk. Ahogy A dzsungel könyve is mondja: egy vérből valók vagyunk, ami azért némi optimizmusra ad okot.  Hiszen mindezt tudjuk.

Sőt azóta járt itt egy elég jó példa, akivel szintén egy vérből valók vagyunk. Olyannyira, hogy – így az úrvacsora évében hangsúlyosan – Ő véréből adott, ami szintén egyfajta szervdonáció. Így lehetünk mi is hozzá illők. Úgyhogy a lehetőségeink továbbra is közel korlátlanok… 

2020. október 11., vasárnap

A lomtalanító Lélek


„A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” 1Kor 12,7

Október a lomtalanítás hónapja. Sokan várják ezt a remek lehetőséget, amikor az önkormányzat évente kétszer, tavasszal és ősszel ingyen elszállíttatja az utcára kipakolt, már feleslegessé vált cuccainkat. Pedig szeretjük a dolgainkat félretenni, mondva, hogy jó lesz az még valamire, úgysem kér enni. De hát aztán csak összegyűlik a sok hasznosnak gondolt dolog és már szabadulnánk tőlük, hogy majd újabb ez meg azzal helyettesítsük, amiket majd pár évvel később fogunk kiszortírozni. 

Van olyan is, hogy kincsre akadunk a sok félretett holmi közt. Lehet nem is tudták, hogy az a tárgy mire való, hogy még működőképes, sőt jobb is mint a mai, modern eszközök. Újra divatba jönnek a régi eszközök, a kocka Lada, Zenit fényképezőgép vagy bakelit lemezjátszó. Micsoda öröm, ha ilyenre szert teszünk és újra használni tudjuk.   

A sok évtized alatt életünk beporosodhat, szenvedélyünk racionalitássá szelídül, szerelmünk rutinos kedvességgé lesz, keresztény hitünk kultúrszemléletté egyszerűsödik. Kételkedhetünk, hogy tényleg ezt a boldogságot kerestük, hogy nem akartunk többet elérni, hogy megszokható-e a szomjazás egy teljesebb élet után?

Jézus Életet ígér nekünk. Az örök élet vizét, hogy ne szomjazzunk többé, hogy teljes legyen az életünk. A jézusi életet a Lélek erejétől kapjuk, Ő közvetíti. Nem férhet kétség ahhoz, hogy felismerjük a Lélek megnyilvánulását, amikor Isten Lelke jelen van az életünkben, mert ő a hasznunkra van, nem csak nekünk, hanem rajtunk keresztül a köz javára. 

„Azért adatik, hogy használjon vele.”

Háttérbe lehet szorítani, félre lehet tenni, a saját erőnkre támaszkodhatunk, mert azt gondoljuk mi már mindent tudunk erről is. Ha nem érezzük, látjuk a jeleket az életünkben, akkor ideje előkeresni, hogy hova tettük félre, takartuk le Isten Lelkét és kérhetjük, hogy újra legyen aktív. 

Erőtlenségek, kívánságok, mértéktelenség, önzőség, kapzsiság mind ott van a szívünkben és akadályokká válnak az Istennel való kapcsolatunkban. 

Tartsunk lomtalanítást, dobjunk ki mindent az életünkből, ami haszontalan és hagyjuk életre kelni az Ő Lelkét! Nem csak te fogod észrevenni a különbséget. 

2020. október 4., vasárnap

jólét


Fáradozzatok annak a városnak a jólétén… Jer 29,7

és  imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” Jeremiás próféta Júdea legválságosabb időszakában kapta meg elhívását Istentől. Jósiás kegyes király uralkodása alatt született (Kr.e. 627-626), és így még látta az ország fénykorának a végét.  Kortársa, Ezékiel az első fogságban lévők között kapta isteni megbízását. (Ez 1.1-3.) Közben szinte politikai földindulások rázták meg a Közel-Keletet: Karkemisnél (Kr.e.605) az asszír és egyiptomi seregek megütközése az egyiptomiak győzelmét hozta a hanyatló Asszíriával szemben, akik mögött az „északi veszedelem” az újonnan feltörekvő Babilon, és kiterjesztette határait a tengerparton, beleértve Izráel területét is. Így kerültek Babilonba – amikor Nabukadneccar 987-ben meghódoltatta Izráelt – az első fogságba tartozó Jojákin király és a judeai elit. Hozzájuk írta Jeremiás a város (Babilon) jólétének támogatását és imakérését. Népének hangadói felrótták, hogy Isten ítéletét hirdette: „úgy  bánok ezzel a házzal, mint Sílóval, gyalázni fogja ezt a várost a föld minden népe!” A papok és a többi próféták így véleményezték: „Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok”(Jer 26,11).

Jeremiás válaszolt: „Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam, amit hallottatok… Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára. Akkor majd megbánja az Úr, hogy veszedelemmel fenyegetett benneteket” (26, 12-13). A harag serlegét minden gonoszt cselekvőnek ki kell innia, jövendöli a próféta, de kiemeli: „ha először arra a városra hoztam romlást, amelyet az én nevemről neveztek el, ti talán büntetlenül maradhattok? Nem  maradhattok büntetlenül!” (25, 29). Isten nem ismer tréfát a vele ellenkezőkkel szemben, de nem érzéketlenül igazgatja a világot. Aki hamis hírekkel, hamis jövőképpel próbál megnyugtató jövőt felrajzolni, az megszégyenül, megsemmisül (28,15)”. Tudja ki az övé és büntetésük alatt sem feledkezik el róluk. Ezért küldte Jeremiás levelét Babilonba, ami ’nagy port vert fel’ (29,20-32). Jeremiás mégsem hallgatott, mert az Úr mellette állt. Voltak, akik megfogadták igehirdetését, amire példa Dániel és társainak magatartása (Dán 1, 3 kk). Mondhatjuk: Jól teljesítették a Jeremiás által hirdetett igéket.

Ezékiel prófétának is meg kellett küzdenie a már fogságban lévőkkel: ”Ó, Uram, el akarod pusztítani Izráel egész maradékát, amikor kitöltöd haragodat Jeruzsálemen?”(Ez 9,8) Megfigyelendő, hogy Isten megbízottai otthon és a fogságban egymástól függetlenül ugyanúgy látták helyzetüket, nem a többség, hanem Isten véleményéhez tartották magukat.

A keresztyénség története során sokszor vált olvasott, félig értett, vagy rosszul értett igévé Jeremiás szava. Mert „fáradozzatok” a város „jólétén” jelenti a város  építésének,  szépítésének, élhetőbbé tételének, szabadságának a munkálását, a „jóléte” pedig a lelki, szellemi és fizikai kondíciójának a biztosítását a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Szinte korlátlan területet nyit a „fáradozásra”, „igyekvésre”. Ehhez kérhetünk elég erőt, találékonyságot  Megtartó Istenünktől.

2020. szeptember 27., vasárnap

szórás


Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni… Mt 13,3 

Ismerjük a példázatot, a magok esnek az útfélre, köves helyre, tövisek közé és jó földbe is. Nem valami hatékony, sőt mondhatjuk tékozló a magok ilyen figyelmetlen és átgondolatlan szórása. Hisz csak az terem végül, ami jó földbe esik, minek szerteszét szórni? Annyi a vetőmag, hogy lehet pazarolni? Ilyen bőség lenne? Ekkora jólétben meg minek vetni egyáltalán?

A szórás informatikai hálózatokban az, amikor mindenki megkapja az üzenetet. Ott is kevéssé hatékony, leterheli a hálózatot, de olykor nincs más megoldás, mert nem tudni ki a címzett. Ahhoz tehát, hogy biztosan célba érjen, mindenkihez el kell juttatni, de csak egy vagy néhány lesz, aki kezd is vele valamit, a többi nem veszi figyelembe. 

Mint később kiderül, a magvető az igét veti, egy igen fontos üzenetet. És bárhol lehetnek eredményei a vetésnek. Hiszen látunk növényeket útfélen, ha nem is olyan szépek, nagyok, de vitathatatlanul élők, zöldek. Ahogy kövek között, sziklákon, egészen valószínűtlen helyeken olykor nőnek akár fák is. És nem csak a kultúrnövényeink között látunk gyomot kikandikálni vagy éppen meglapulni – az elhanyagolt, gazos területen is felbukkannak kultúrnövényeink, sőt akár teremnek is. 

Nemcsak a kocka, a mag, az ige is el van vetve, és teremhet. Úgy tűnik Isten nem spórol vele, mindenhol van esély, hol kisebb hol nagyobb. De Páltól tudjuk, a növekedést Isten adja.

2020. szeptember 20., vasárnap

Kedvtaláló


„… fogadjátok be egymást! …” Róm 15,7.

Mi, emberek annyira különbözőek tudunk lenni, hogy az már idegesítő. Miért vezet a másik olyan lassan vagy miért száguldozik felelőtlenül az utakon? Valaki könnyedén megtanul egy verset, elsajátítja egy új eszköz használatát, én meg évek óta gyötröm magam, hogy megszerezzem ezt a tudást. Sokaktól különbözik a temperamentumunk, az ízlésünk, a vágyaink, a terveink, az elvárásaink. Így lesz színes a világ, ezért jó emberekkel találkozni, megismerni idegeneket, pedig lehet soha többet nem látjuk őket az életben. 

Ugyanakkor sok mindenben hasonlítunk. Emberek vagyunk. Ugyanaz okoz szomorúságot és hasonló okból nevetünk. Mindnyájan tudjuk mi az éhség, és mi az elégedettség. Egy jó könyv, zene, film vagy festmény hasonló érzelmeket vált ki belőlünk, mert az alkotó ismeri az embert és tudja, hogyan közölje mondanivalóját a közönségével. 

Hasonlóan éljük meg, amikor Isten előtt állunk vagy az ő közelébe kerülünk. 

Minden leegyszerűsödik, elfelejtjük a tengernyi, apró aggodalmat és felismerjük, hogy csak Istennél lehet teljes és boldog az életünk. Arra lettünk teremtve, hogy csapatjátékosok legyünk, hogy egymást elfogadva, egyetértésben tegyük meg a mi részünket. 


Isten minden egyes embert szeret és nem a saját, hanem a mások kedvét keresi. Példát ad ezzel, hogy mi se magunk körül forogjunk, hanem azt nézzük, amit az embertársunk szeretne. 

A másik kicsúfolása, gyűlölete, kitagadása szóba sem kerül. Nem lehetünk jobbak, nagyobbak, szebbek senkinél. Ez csapatmunka, itt mindenkire szükség van.

Így lesz meg mindenki kedve és így lesz mindenki kedves.