Nincs annál csábítóbb, hogy bármit akarhatunk, csak kérni kell és megadatik. Erre jó mondjuk egy csodalámpa, aranyhal és egyéb kívánságteljesítő praktikák. Jó azt hallani, hogy "mit parancsolsz, édes gazdám"? Úgy tűnik nagyon tudunk és szeretünk parancsolni, kívánni.
Nagyvonalú dolog, hogy Isten szabad kezet ad, bármit akarhatunk. Fura is, lehet mi nem bízunk annyira magunkban, mint ő bennünk. Pedig jobban látja kudarcainkat, mint mi, hisz mi kevésbé nézünk ezekkel szembe és igen hamar el is tudjuk felejteni. Klasszikus figyelmeztetés, hogy vigyázz, mit kívánsz!
Persze nem kell nagy szemfülesség, hogy észrevegyük, feltételes ígéret ez. Akkor adatik meg a kérésünk, mikor "szolgálatban" vagyunk, mikor kívánságunkat (kivételesen és saját magunk számára is meglepően) nem csupán élvezeteinkre akarjuk azt eltékozolni. Akkor kapjuk, ha jót kérünk, sőt eleve jót akarunk. Ha Jézus beszédei, az élet szavai vannak bennünk és úgy kívánunk, miért ne adatna meg?!
Vagyis nem a megadatás a lényeg, hanem a megmaradás. A megadatás a hepiend, ami váratlannak tűnhet, de a megmaradásból indulva nincs semmi furcsa benne. Mi úgy maradunk meg, ha a jézusi beszédek bennünk maradnak, ami köztudottan élő és ható, munkálkodik bennünk. Végülis Jézushoz térnek vissza a saját beszédei, csak közben minket is visznek. Így nincs feszültség, minden és mindenki a helyén van, kerek a világ. Mi mást is akarhatnánk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése