Viszket a fülünk. Mert hallani akarunk, tudni, tájékozódni, jelen lenni stb. A mai világban különösen gáz, ha valaki lemarad, elavult, lejárt információi vannak vagy esetleg egyáltalán nincsenek. Illik tudni mi történik a sportban, közéletben, kultúrában, pletykák terén stb.
Viszont idő az nincs. Egyrészt gyorsan változnak a dolgok, a napra(vagy órára-, percre-)készség szinte megoldhatatlan, a múlt hét (nap, óra, perc) eseményei pedig már elavultak. Nincs mit beszélni róluk, nem témák, már sokszor kielemezték, megcáfolták, megerősítették, átléptek rajta és egyébként is van már frissebb hír.
Úgyhogy nagyon friss és nagyon könnyen emészthető információra van szükségünk. Nincs időnk megérteni, átlátni a hátteret, összefüggéseket találni, felmérni a jelentőségét vagy jelentéktelenségét. És kijelentések kellenek, egyszerűek, felfoghatóak, amik nem bizonytalanítanak el, nem késztetnek további vizsgálódásra, utána járásra. Legyen instant, azonnal fogyasztható és lezárt is. Megvan a hír és léphetünk is tovább, értjük mi van, biztonságban és ismerős, immár kiismert világban vagyunk.
Számos egyéb tényező is szerepet játszhat persze, pl. hogy a hír mennyire építő, pozitív, előre vivő, felemelő vagy ijesztő, megosztó, fenyegető stb. De ha valamilyen, akkor nagyon olyan. Nem lehet egyszerre optimista és pesszimista, hacsak nem az egyik oldalt éppen kijátsszuk a másikkal szemben és így nagyobb a győztes győzelme – bár ez már hosszú lenne, ennyi időnk általában nincs. Ha mégis találunk ellenoldalt is megemlítő cikket, az általában megfelelően kiüresített és leegyszerűsített ellenpont legyőzése még nagyobb elégtétel, hisz győztesnek érezhetjük magunkat, nem csak a sajátunkká lett vélemény diadalmaskodott, hanem a másik fél csúfosan el is bukott. Az ilyen hírek általában fölényes győztest is hirdetnek, nem kell dilemmáznunk.
Merthogy magunkévá tesszük ezeket az álláspontokat. Ez a politikus ilyen. Ez a kép olyan. Aki ezt teszi, az ezért. Ez a meccs amolyan volt, a csapat meg egyszavas jelzővel kifejezhető. Egyértelműen és legfeljebb két szóban értékelni tudjuk a szervezeteket, intézményeket, személyeket, eseményeket, alkotásokat és mindjárt rend lett a világunkban. Mindennek egyszerű és érthető oka, helye, minősítése van.
Ki ne szeretne egy ilyen egyszerű, átlátható és minket igazoló világban élni? És ez meg is oldható, hisz az ilyen igényeinket kiszolgálják. Ha (csak) ezekre figyelünk megúszható, hogy mással is találkozzunk. Például tényekkel, dilemmákkal, kevésbé hangzatos és tuti kijelentésekkel. Kiválóan elvagyunk a fake-news és post-truth világában. Kényelmes és biztonságos. Maximálisan megoldja a fülviszketésünket.
Pál azonban jelzi, hogy ez – persze nem a mai tendenciákra gondol, hanem az akkori álhírekre, pletykákra, alaptalanságokra, de talán csak a technika változott, a jelenség létező volt – nem az egészséges tanítás, nem az igazság. A hit, amit látott Timóteusban nem akadálya annak, hogy a igazságra hívja fel a figyelmét. A hit nem hiszékenység, hiába a remélt dolgok valósága, nem a valóság ellentéte vagy riválisa. Az előző részben Pál olyanokról ír, akik ellenállanak az igazságnak, megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes, megbízhatatlan hitű emberek. Bizonnyal akkor is érvényes ez témánkra, ha kissé másról van itt szó, meg akkor is, ha fülviszketésünk lustaságból ered.
De nem csak lustaság ez, hiszen Pál felhív mindenek megvizsgálására is – de fizikailag képtelenség mindent megvizsgálni. Nem lehet ellenőrizni minden hírt, elméletet, kijelentést. És szenzációs dolgokat hallunk, amiknek lehet jelentősége is, valamit kezdenünk kell ezekkel.
Pál a józanságot javasolja Timóteusnak, és Jézus is visszafogottságot és kételkedést ajánl, mikor az jelekről és csodákról jönnek hírek, ne szaladgáljunk ezek után se a pusztába, se a belső szobába (Mt 24,26). Ne kérdőjelezzük meg egy szenzációs információ okán eddigi tapasztalatainkat, véleményünket, felépített világképünket.
Legyünk hát nyitottak, de óvatosak és akár kétkedőek. Általában ritkán történnek minden eddigit felforgató felfedezések, komoly jelentőséggel bíró és egyszerűen értékelhető események, minden eddigivel szemben álló megalapozott átminősítések… Annyira akarjuk – és akarjuk is! – megérteni a világot, amennyire tényleg képesek vagyunk – és ez nem kevés egyébként! –, de tartsuk tiszteletben határainkat és a világ szuverenitását. Hiszen ez isteni tulajdonság, az objektivitás és kiismerhetetlenség, realitás és függetlenség. Bizonnyal jó is így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése