Hasonlatok vannak az életünk minden területén. Analógiákkal értjük meg a dolgokat, hiszen ha már ismerünk valamit ahhoz tudunk hasonlítani más dolgokat. Az újdonságokat pedig a régebbiek alapján próbáljuk megérteni.
A hasonlatok általában sántítanak. Vagyis nem teljesen stimmelnek, az „olyan mint” általában nem azonosságot jelent, csak valamilyen közös tulajdonságot. És nem is vesszük szó szerint, hiszen az „orrod mint a Libánon tornya” kapcsán nem keressük kedves hasonlított embertársunk orrán a torony köveit.
Mert a tanításnál abból lehet kiindulni, arra lehet építeni, amit már tudunk. Ezekhez a stabil alapokhoz lehet ragasztgatni továbbiakat. Szokás szerint a hétköznapokhoz, tapasztalatokhoz, általános jelenségekhez fordulunk, ezekre utalunk. Amit mindenki ismer és nem kell külön magyarázni.
Jó ez, mert olyan, mintha a világ megérthető lenne, ismerősként üdvözöljük az új információkat, otthonosan érezzük magunkat az egyébként idegen és új témában is. Egészen olyan, mintha lenne esélyünk a megértésre, a jelenségek és folyamatok megnevezése kapcsán lenne ezeken hatalmunk. Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao c. könyve vet fel egy ilyesmit:
KÍVÁNCSI: Miért repülnek ősszel délre a madarak?
TUDOMÁNY: Ösztönből.
Vagyis: Tudja a fene.
Ez persze nem hasonlat vagy példázat, de illusztrálja a szómágia működését: olyan mintha mondanánk valamit, nevet adnánk és ez által jobban érezzük magunkat – noha semmivel sem jutottunk közelebb a megértéshez. Ez a hasonlatok csapdája is, amire klasszikus zsidó vicc is rámutat:
A szentéletű rabbi elszörnyedve látja, hogy Kohn fedetlen fővel lép be a zsinagógába. – Hogy tehetsz ilyet, te Kohn?! Tudod te, milyen iszonyatos bűn kalap nélkül jönni a templomba?... Ez ugyanaz, mintha a barátod feleségével szeretkeznél! Kohn kajánul elvigyorodik: - Kipróbáltam, rabbi … Nem ugyanaz!
Persze nem irodalomóra van, ahol irodalmilag szépen lehetne kategorizálni a hasonlatokat, metaforákat, példázatokat meg egyebeket. Úgyhogy nem is a terminológia pontossága a cél, hanem az analógiák szerepe. A Bibliában több száz hasonlítás és példálózás van, olykor csak illusztrációként, olykor kifejezett és kifejtett tanítási céllal.
Gyakran használ a Biblia is hasonlatot, amikor ismeretlen dologról beszél. Például a Mennyek/Isten országáról. Ismerthez hasonlít ismeretlent, valamilyen szempontból – és a szempont nem mindig tiszta. Például Isten országa hasonló a kovászhoz. Nade miben is? Vagy a mustármaghoz. És egyszerre a kettőhöz, vagy külön? Levezethető vajon, hogy olyan Isten országa mint a kovász és a mustármag közös tulajdonságai? Sőt, hogy több egyenlet legyen és így pontosabban behatároljuk, olyan mint a magvető, az elrejtett kincs, a halászháló, gyöngykereskedő, szüzek, házigazda, király, stb. Ennyi egyenlet több ismeretlenhez is elég lenne, de mind csak ugyanazt próbálja megvilágítani. Igazán világosnak kéne lennie tehát, ennyi fényforrásnál nem marad árnyék.
A hasonlatok rólunk is szólnak, hogy tudjuk mindezt. Hiszen lehetünk sziklára, és nem homokra építkezők. Meg egyéb, értelmező, megvilágító, illusztráló hasonlatok is számosan vannak a Bibliában.
Csak hát Istennél a másról van szó, a nagyon másról, az egészen másról, sőt talán a felfoghatatlanról. Amihez azért mégiscsak kell viszonyulnunk, hiszen attól hogy nem értjük még jelen van, messze nem közömbös vagy lényegtelen. És minden idegenség és másság ellenére nem reménytelen a helyzet, van némi esély a megértésre, megismerésre. Hiszen vannak hasonlatok. Hiszen van a jelenlét, sőt a kijelentés, a Megismerhetetlen önkijelentése, bemutatkozása. Akarja is, hogy megismerjük, felfogjuk, megértsük. Segít is ebben.
A távolság azonban jelentős. Igénk azt jelzi, senki sem hasonlítható hozzá. Itt persze a nagyságáról és dicsőségéről van szó, ami összemérhetetlen bárkivel. És ellentétként, a mindent átfogó tekintet megakad a jelentékteleneken. A felfoghatatlanul nagy odafordul a felfoghatatlanul kicsihez – akivel legalábbis senki nem törődik. Nem tudjuk ugyan hasonlítani, megérteni, viszont tudjuk szándékait, akaratát, tetteit. Nevezhetjük értékrendnek is. Sőt elvárásnak velünk szemben.
A hasonlatok, példázatok és egyebek mégiscsak a világ megértését és Isten akaratának felfogását hivatottak elősegíteni, ráadásul valamilyen valós, tettleges cselekvés irányába. Nem önmagában a megvilágosodás a cél, Isten sem csak bámészkodik égen és földön, hanem utána fölemeli a szegényt. És mint számos helyen jelzi, ezt több, mint példa, ez már elvárás részéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése