2019. április 7., vasárnap

Húsvét hava

A keresztyén derűlátás alapja Jézus Krisztus halálból való feltámadása. Ő lerombolta a halált, legyőzte az ellenséget. Ezzel Isten olyan tettében érte el az üdvtörténet csúcspontját, amelyben teljességgel benne volt az emberek iránti irgalma, szeretete, amely leginkább megmutatja mindenhatóságát. Istennek ez az ereje Krisztus feltámasztásában végleges formát nyert. A Jézus Krisztusról szóló evangélium azt az erőt közvetíti, amely az embert üdvösségre vezeti (Róm 1,18).
Húsvétkor ragyog fel legcsodálatosabban Jézus Krisztus állításának igazsága: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, ha meghal is, él”(Jn 11,25). Nagypéntek gyásza, a sír lezárása után aggódó, szorongó asszonyok közelednek a kétnapos sírhoz – halottat keresve. Reményük sincs másra, holtat keresnek, akit most is szeretnek, tisztelnek és az enyészettől óvni készülnek. Megérkezve nyitva találják a sírt, a szeretett Mester helyett angyalok adják tudtul: „Nincsen itt, feltámadott!” Zavart örömükben az érkező Mestert alig ismerik föl, bár magdalai Mária térde borulva újból öntözni készül Jézus lábait könnyeivel. A feltámadott Jézus nem vágja el a tiszteletadásnak ezt a módját, hanem engedelmességet kíván: „Menj el… Mondd el”. Az élet, a feltámadás örömhírének meghirdetése, amiről Máriának és a tanítványoknak szólni kell.
A természet évről-évre megújul, a határ tavaszról-tavaszra kizöldül, a virág kibontja szirmait, más élők is megújulnak. A feltámadáshitünk Jézus Krisztus feltámadásában gyökerezik. Ez az alapja keresztyén hitünknek az elhunytak felől és saját magunk végső sorsa felől. Reménységre van okunk Jézus Krisztus kijelentése által. Ez hitünk szilárdságán múlik, megvigasztalódásunk a gyászban, és életünk végének várása.
Az Úr Jézus földi életében szavával és tetteivel jelezte, hogy Ő a Fiú, mert a megüresítésben vállalta emberi sorsát. Engedelmessége folytán az Atya felmagasztalta, és olyan nevet adott Neki, amelyre minden térd meghajol (Fil 2,9). Uralmát arra használja fel, hogy imádóit megmenti Isten haragjától (Róm 5,9-10), és méltóságában is közbejár érettünk (8,34). Hitünk rövid foglalata: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten föltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10,9) Jézus minden felett uralkodik, azért halt meg és támadt fel a halálból, hogy halottaknak és élőknek egyaránt Ura legyen (14,9). Uralma érvényes a szellemi és kozmikus erők felett ebben a világban, és az eljövendőben is. Az Atya előtti hódolatban ő foglalja egységbe a mindenséget, mint annak új Feje (Ef 1,10).
Ez a korlátlan uralom adja a lehetőséget, hogy aki hit által elfogadja Őt Megváltójának és részesül a szent keresztségben, az a Szentlélek által újjászült, reménykedő emberré válik. A Krisztus nevében kapott Szentlélek győz meg arról, hogy Isten gyermekei vagyunk és elkövetkező életünk is általa biztosított (Róm 8,11).
A húsvéti igéknek és ünneplésnek az a legfontosabb üzenete a bennünket körülvevő borúlátó világban, hogy van reménység a megújulásra. Nincs olyan elveszett élet, amelyik ne találhatná meg a folytatás útját. Nincs olyan mély helyzet, amelyből felemelkedés ne lenne. Nincs olyan bűn, amelyből ne vezetne megtisztulásra Isten szeretete a szabadítás által. Nincs olyan reménytelenség, amelyben Jézus Krisztus ne mutatná meg a reménység útját. Nincs olyan erőtlen ember, aki új erőre ne kapna a feltámadott Krisztust szemlélve. 



 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése