Szóval egyszer lesz, hol nem lesz. Mennyire érdekel engem a jövő? Vagy mennyiben érint? Számít, hogy mi lesz majd? Miért nem most? Most rossz. Valamiért, persze tudható is a miért és hogyan, és számon is kérhető, de most a mi fontos, hogy rossz. Ennek feloldása az lenne, hogy nyugi, mindjárt jó lesz. Sőt már jó is, átállítunk egy kapcsolót, elintézünk valamit és minden meg van oldva. Tulajdonképpen máris jó, csak nem vetted észre.
De az Úr nem így tesz, nem ezt mondja, hanem majd lesz olyan, hogy. Lesz, amikor valakinek jobb lesz. Talán számít, hogy a leszármazottam lesz, valamilyen szinten a folytatásom. De ez most nem az az idő, és még egy darabig nem is jön el. Úgyhogy ez van, a rossz. Miért mondhatja egyáltalán ezt az Úr? Hogy elvegye a maradék reményt? Hogy irigységet indukáljon távolabbi leszármazottaim felé? Akik majd nem lesznek árvák, elhagyottak, szövetség nélküliek.
Talán pont az esélyről van szó. A jóról, hogy van jó és lesz jó. Nem biztos, hogy nekem, az én időmben, de ez nem azt jelenti, hogy nincs jó a világban. Ha nem csak én vagyok fontos magamnak, ha nem csak az érdekel, ami közvetlenül érint, akkor ez megnyugtató. Nem az én szempontomból, hanem a világ, a leszármazottaim szempontjából. Annak a szempontjából, amihez tartozom, aminek része vagyok. Hogy van esély, lehetőség, sőt mi több: ígéret. Lehet nem nekem, nem az én időmben, de visszaáll a rend, a jó, akkor is ha most nem ez látszik.
Úgyhogy nem kell megijedni, elkeseredni, mert nem ez a végleges állapot. Ha nem is látom, tapasztalom meg, de legalább tudhatok a jóról. És ez számít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése