Az identitás fontos. Tudnom kell, ki is vagyok, honnan jöttem, merre tartok meg ilyenek. Egyébként valaki más lennék, vagy senki, vagy ki tudja mi is lenne…
Mindenki tudja magáról, hogy kicsoda. Egy név, egy szakma, egy tulajdonság, egy szerep stb. Vagy több ilyen, de ha már több mindennel is azonosítom magam, jelentősen bonyolítja a helyzetet. A különböző összetevőink nincsenek mindig harmóniában, sőt nem is mindig tetszenek. Ha pl. szegény vagyok, annak nem örülök, akár titkolhatom, úgy teszek, mintha. Nem vállalom fel magam vagy egy részem, próbálom egyéb jellemzőim előtérbe helyezni.
Az, hogy számos összetevőnk közül mit hangsúlyozunk, nagyban függhet a helyzettől. Magyarságom egy nacionalista tüntetésen igen erőteljes, büszke vagyok. Míg más országbeliekkel kapcsolatba kerülve nemzetem erősen szégyellhető, akár szörnyű dolgait (minden nemzet történelmében vannak ocsmány bűnök) kevésbé hangsúlyozom. Ilyenkor váltásként a kereszténységünk kerülhet előtérbe, amíg a kereszténység gaztettei nem kerülnek szóba. Merthogy nem a teljes nemzetünkkel vagy kereszténységünkkel vagy egyebekkel akarunk közösséget vállalni, csak a jobb részeivel.
Természetes, hogy ilyen erős identitás képző a nemzet, ami kicsit talán a nagyobb család, gyakran legendás alakokhoz visszavezethetően – Ábrahám vagy István király, régre visszanyúló ősök. Én egy X vagyok, akik már akkor is… És ez jó, tartást ad, a név kötelez és a vér nem válik vízzé. Meg hasonlók. Lehet ezt egyszerre méltósággal és alázattal viselni, tudva felmenőink viselt dolgairól és azonosulva velük. Elfogadva, de nem helyeselve a helytelent, nem kimagyarázva és torzítva.
Azonban nem igazán ez számít. Hanem a gyümölcsök. Ha büszkeségem segít jó gyümölcsöt teremni, akkor az is jó, hasznos lehet. Ha azonban nem gyümölcsöt terem, hanem mondjuk viszályt, feszültséget, gőgöt, akkor káros. Mert a gyümölcs szempontjából az számít, ami elősegíti a termést. A megtérés biztosan ilyen. A megtéréshez legyünk méltók, ne az őseink, nemzetünk stb. vélt vagy valós méltóságában próbáljunk elmerülni.
Nem az az érdem, hogy egy elit vagy annak vélt csapat tagjai vagyunk. Az nem gyümölcs, az helyzet. És a helyünket bárki átvehetné, akár holmi kövek is. Nem lehet a mi érdemünk, hogy hová tartozunk, hisz egy kővel helyettesíthetőek lennénk. De nem vagyunk kövek, hanem Keresztelő János szerint fák, ráadásul olyanok, amiknek teremni kell, különben kivágják. És nagyon nem is érünk rá, ez nem az a példázat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése