Szóltunk eddig az életvezetésben megnyilvánuló bölcsességről és a döntésekben való bölcsességről.
Végül lássuk a beszédben megfogható bölcsességet. Ismét Jakab apostol szavaihoz fordulunk:
Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet! Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek. /Jak 3/
Jakab fokozott felelősségre hívja fel figyelmünket a nyelv használatával kapcsolatban. Odáig megy, hogy a nyelv a veszélyes indulatok, mérgek, gonosztettek indító gombja, vagy fékje tud lenni. Kereszt/tyén gondolkodók sokszor és sokféleképpen intenek a szó, a nyelv használatával kapcsolatban. Vallásos neveltetésünknél fogva fokozottan belénk van építve az óvatosság, a visszafogottság a beszédet illetően.
A teremtettségben csak az ember kapta ezt az ajándékot, hogy szólni, beszélni tud – bár az állatbarátoknak erről más a véleményük, s van is igazságuk. De a szó hatalmát kétségtelenül az ember kapta, hiszen a teremtés hajnalán megnevezett minden teremtményt. Amit meg tudunk nevezni, annak bizonyos értelemben már birtokában vagyunk, kezelni, uralni tudjuk. Már nem ismeretlen, nem félelmetes, nem kelt bennünk bizonytalanságot, szorongást. Így vagyunk ambivalens, zavarba ejtő érzéseinkkel, vágyainkkal. A kimondás, a megnevezés által már az ismert tartományba kerülnek ezek a rejtett dolgok, így tehát a szó, a beszéd az önismeret eszköze is.
Tudatában vagyunk-e a szó erejének, hatalmának? Nemcsak veszélyt és rombolást rejt magában, hanem lehetőséget, alkotást, építést, tudást. Sőt eredetileg erre kaptuk, hogy gyógyítsunk, teremtsünk, kapcsolatot építsünk. Felelősen, mívesen bánva, bölcsen sáfárkodva vele. Tehát nem elásni, hanem forgatni, használni, befektetni, értékké változtatni.
A beszélgetés művészetét ma már nagyrészt elfelejtettük. A bő lére eresztett, felhígított, általánosságok unalmas, fantáziátlan tiszteletkörei, amikor nem törekszünk arra, hogy egy – bármilyen huszadrangú, utcai – beszélgetésnek megadjuk a módját, vagyis mélyítsük, hogy valóban rólunk szóljon minden egyes beszélgetés, ha mégoly röpke és futólagos is – nem nevezhető beszélgetésnek. Ezek csak időtöltő, unaloműző tevékenységek, senki nem lesz tőle bölcsebb.
Mindez nem jelenti azt, hogy félni kell a szavaktól. Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, Aki „a világokat szavával alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható” /Zsid. 11.3/ És Akinek „szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög,… Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges. Az Úr szava czédrusokat tördel, …. Az Úr szava tűzlángokat szór….Az Úr szava megrengeti a pusztát…Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket…” /Zsolt. 134.1-2/
A beszédben rejlő bölcsesség annak a kérdése is, hogy eszünkbe jut-e a megfelelő szó a megfelelő pillanatban. Itt érhető tetten a Szentlélek munkája, aki „eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” /Ján 14.26/ Sok nehéz tapasztalatunk van arra vonatkozóan, hogy a legsürgetőbb pillanatokban nem jut eszünkbe a megfelelő szó és napok, hetek, évek múlva is visszapörgetünk emlékezetünkben eseményeket, hogy mit kellett volna mondani.
„Mivelhogy engedtél az én beszédemnek, megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” – mondja Isten Ábrahámnak /1 Móz 12, 18/. Minél többször engedünk az ő beszédének, annál bölcsebbé válunk beszédünkben – nem beszélve számos más áldásokról, melyeket az engedelmesség folytán egyre inkább magunkénak tudhatunk.
A szó, a nyelv ajándékát használjuk örömmel, éljünk vele bátran!
„Szó visszhangja, együttlét mosolya,
gondolat ereje.
A napfénytől kicsorduló könnyem
hallgatag meséje.
Kaptam.
A felismerést, hogy
valaki még lakik bennem, aki
független és szabad,...
köszönöm nektek szavak”
/Lőrinczné Hrabovszki Márta/
A vers egy tanyai olvasóköri találkozón született./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése