ahitatok-skie.blogspot.com/2021/01/bolcsesseg-az-eletvezetesben.html
„Teljes örömnek tartsátok atyámfiai, amikor különféle kisértésekbe estek…” (Jak 1:2-8)
„Ne vigy minket a kísértésbe” (Mt 6:13)
„Mindenki kisértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága…” (Jak 1:14)
Jakab a bölcsességet említi, mint a kísértéssel szembeni leghatékonyabb védelmet és eligazítást. De van egy bökkenő: nincs mindenkinek bölcsessége. Erre is kínál megoldást: lehet kérni.
Azonban.
Éppen, amikor a „kéklő messzeségben” végre felsejlik kísértésünk tárgya, amire mindig is vágytunk, a legigézőbb és legígéretesebb illúziókkal feldíszítve, s már csak utána kell eredni és megszerezni – kinek van kedve pont ebben a felmenő szakaszban lenyugvásért, kijózanodásért fohászkodni?! – Nem is könnyű!
Ne felejtsük: kísértésbe esni még nem jelent megingást abban az értelemben, hogy magamban megkérdőjelezzem a helyes irányt. Nem kell, hogy idáig eljussunk a kísértésben. Már előbb meg kell hozni a döntést: Isten elé visszük, mivel a test irányából megkérdőjeleződött az irány. De csak a test irányából. Nem muszáj a teljes valónkat kitenni a megingásnak. Mert akkor már el is dőlt a harc, méghozzá nem jó irányba. Ha teljes személyiségünket átengedjük a kétkedésnek, az már majdnem döntés… Hamarabb kell bölcsességért folyamodni. Mert, amíg kívülről dörömbölnek, lehet kérni erősítést. Ha már bent vannak, nos …minek is megkérdezni azt, amit már eldöntöttünk. Hogy jó és kellemes a látványa és zamatosnak ígérkezik a gyümölcse, sőt, még a tudást is adják hozzá, tripla haszon. Ha már ebben a stádiumban kérünk, Isten – mint a jó pszichológus – hallgat. Kivár. Egyrészt megvárja, míg eldöntöm, melyik utat akarom járni. Nagy valószínűséggel ekkor már rátettem a lábam a nem tanácsolt útra. Arról úgyis vissza kell fordulni, de előbb meg kell tapasztalni ennek az útnak a keservét és meggyőződésre jutni azzal kapcsolatban, hogy nem ezen az úton érdemes a bölcsességet keresni. Holott – tagadhatatlan – ez is egy bölcsesség és egy élettapasztalat, hogy máskor még a folyamat kiteljesedése előtt kérjek eligazítást. De azért ezt a fajta „élettapasztalatot” jobb megspórolni…
Ha már a kísértésnél járunk, érdemes kitérnünk arra is, hogy két nagy válfaja, iránya van, azon belül persze annyi, ahány fűszál a réten.
Egyrészt: „Szakítsd le.”
Tegyél meg valamit, ami akkor szépnek és jónak van feltüntetve, és sajnos a belsőnk erősen rezonál rá. A legmélyebb vágyainkra tapint rá, ezért nehéz tisztán látni. De nem felejtjük: lehet kérni. Mit? Bölcsességet.
Másrészt: „Egyetlen fáról sem szakíthatsz”.
Ez a második a rafináltabb és a nehezebben felismerhető Csűr-csavar eszköztárában.
Vagyis: „Ne élvezd, ne reménykedj, ne örülj, ne szeress, ne élj. Hiszen nézd, mennyien szenvednek a világon. Hány éhező van. Meg itt a járvány is, már úgyse sokáig húzzuk, idő kérdése csak, és végünk. Addig meg már minek fognál bele ebbe, vagy abba. Ez a világ úgyis elmúlik, nem kell hosszútávra berendezkedni. Ami meg már megvan, annak meg ne örülj, mert az úgyis csak földi és elmúlik. Ezek nem szent örömök. Csak a szent örömöknek szabad örülni. De abba is belevegyül óhatatlanul egy kis evilági, úgyhogy az a biztos, ha semminek nem örülsz.”
Ez tipikusan a tékozló fiú-báty szindrómája. Ott van az Atya házában, tehát jól döntött, nem kérte ki és nem herdálta el a vagyont. De nem tud élni azzal a mérhetetlen gazdagsággal, ami az Atya házában fiúi jogon jár neki. Besavanyodott, fantáziátlan, szűkkeblű, szűkmarkú, szűk látókörű. Nem utolsósorban ostoba, legalábbis nincs bölcsessége. Sokan vannak, akik így herdálják az életet, a kegyelmi időt. Nehéz felismerni, el lehet tölteni benne sok évet, évtizedet azzal a szent meggyőződéssel, hogy a helyes úton járunk.
„Szíved, ha szűk, a föld tágasságának mi haszna?” (Berecz András). Kérni kell a bölcsességet. Hogy lehántsa rólunk irgalmasan a Megmentő azt a hályogot, ami eltakarja szemünk elől a teremtettség szépségét, örömét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése