Nagy kérdés: mekkora Isten? Hasonló ehhez: mekkora a világ? Utóbbiról van elképzelésünk, sőt számítások és még illusztrációk is – ami persze felfoghatatlan. Sem fölfelé az egész nagysága, sem lefelé az összetevők kicsinysége nem emberi léptékű. Sokkal hamarabb elveszítjük a fonalat és az értelmezhetőséget, minthogy a közelébe jutnánk. Egy szint alatt vagy fölött a világ matematika.
Vagyis a világ nagyságával megbuktunk. Pedig az foglal minket magában, meg lényegében mindent, és Isten még ezen a mindenen túl vagy kívül van. Salamon megmaradt az egek egeinél, ami a felfoghatóság határa lehetett akkor. Most már nem is próbálkozunk felfogni a nagyságot, ami talán előny, beletörődtünk a felfoghatatlanságba.
És ami az anyagi világra igaz, bizonnyal Istenre is. Hisz tudjuk, Isten gondolatai nem a mieink, gyakran köszönő viszonyban sincsenek. Emberi léptéknél maradva egymás gondolatait sem értjük. Olykor a sajátunkat sem. A gondolatot persze tágan értelmezve, vagyis érzelmeket, hangulatokat, szándékokat, motivációkat, megnyilvánulásokat stb. Alkalmanként meglepetve állunk egy egy viselkedés előtt és próbáljuk megérteni, indokolni vagy mentegetni. Pedig mi még azonos léptékben mozgunk, összehasonlíthatóak vagyunk, főleg Istenhez képest. A különbség lehet minőségi, akkor esélyünk sincs a megértésre. Ami nagyon más az eleve érthetetlen. De mennyiségi különbségnél is reménytelen helyzetben vagyunk, hisz szintén felfoghatatlan nagyságrendekkel találkozunk.
Ezek szerint reménytelen és értelmetlen próbálkozás Istennel kapcsolatot teremteni? Nem teljesen. Hiszen Salamon is megépítette a templomot, ami mégiscsak valami, ha nem is fogadja be Istent, azért csak jelzi valamennyire. Felvillan, tükröződik Istenből valami. Főleg, ha ki akarja jelenteni magát. Ha Isten meg akar mutatkozni, megteheti, olyan formában is, hogy számunkra felfogható legyen. Akár emberiként, vagy emberként is. Amit látunk a világból nem helytelen, csak töredékes. Ami egy templomban vagy kijelentésben jelenik meg Istenről, szintén töredékes, nem foglalja magában a teljességet.
De hát ez a léptékünk, fizikailag és szellemileg. Mit is kezdenénk a felfoghatatlannal? Viszont ami a mi léptékünk, az a mi felelősségünk is. A galaxisok nem, de a földünk felszíne igen. A társadalmunk is és a másik ember is. Ehhez elég nagyok és elég kicsik vagyunk. És ebben a léptékben Istenből is látunk annyit, amennyit lehet és amennyit megmutat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése