Ezután így szólt hozzá az ÚR igéje: Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az ÚR igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott. Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban.
Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs miből. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az ÚR esőt nem bocsát a földre. Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az ÚR ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az ÚR. 1Kir 17,1-16
Aháb király idegen isteneket tisztel. Felesége, Jezábel, a szidóni királylány Baál-papokat hozat az országba és a Baál-kultusza veszélyezteti Izráel hitét. Illés szembeszáll a királyi házzal és szárazságot hirdet, hogy megmutassa, az esőről, termésről is az Úr, Izráel Istene gondoskodik, nem Baál.
Rögtön ezután el is menekül a király haragja elől. Isten útmutatása szerint a Kerít-patakhoz megy, melyből szomját olthatja és a hollók táplálják hússal, kenyérrel naponként. Isten a természeten, a tisztátalan hollókon keresztül viseli gondját a prófétának. Ehhez azonban meg kellett hallania Isten szavát. Bíznia kellett az Ő tervében: „A patakból fogsz inni, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak ott téged.” (1Kir 17,4).
De kiszárad a patak, így az isteni terv éppen az idegen, mondhatni ellenséges istent tisztelő szidóni területre küldi Illést, ahol éppen nem egy tehetős, hanem egy szintén segítségre szoruló özvegyasszonyon keresztül szeretne gondoskodni róla. Az özvegyasszony nem tud róla, hogy Isten „megparancsolta neki”, gondoskodjon a prófétáról, de kiderül, hogy valóban kap annyi bizalmat a próféta szava iránt, hogy előbb neki hoz kenyeret az utolsó marék „lisztecskéjéből” készítve. Pedig a fia és az Illés által tolmácsolt isteni ígéret között kell választania: a lisztesvéka nem ürül ki, az olajkorsó nem fogy ki, amíg az Úr esőt nem ad a föld színére.
Mi mit tennénk az asszony helyében?
Miről beszélgethetett anya és fia a kenyér készítése közben?
Ez a sareptai özvegyasszony bízik Izráel Istenének, az Úrnak szavában, így megmenekül mind ő, mind a fia. Megmenekül Illés is, nem riadva vissza attól, hogy idegen területre menjen, és megszólítson a városkapuban egy özvegyasszonyt, aki fát szedeget.
Milyen érdekes, hogy a teremtéstörténetben Isten az állatokat alkotja meg először az ember segítőtársaként, majd csak ezután a hozzáillő embert. Ebben a történetben is az állatokon, a szintén föld porából formált természeten keresztül visel gondot az emberről, majd a másik ember által. Egymásra, egymás kiegészítésére, teljessé tételére bízott bennünket, amihez óriási bizalom és alázatos nyitottság kell a másik teremtmény iránt. Lehet, hogy éppen általa szeretne formálni, megmenteni Isten. Segítőtársi viszonyra hívott el mindannyiunkat teremtő szándéka szerint.
Noé történetében pedig éppen azt látjuk, hogy az emberen keresztül menekül meg az állatvilág is. Milyen izgalmas, hogy ott éppen egy hollót enged ki a bárkából elsőként Noé, hogy térképezze fel a terepet: újra lakható-e már a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése