Kíváncsiság, tudásvágy, ismeret igény, stb. – sok szép és kevésbé szép szó van a jelenségre. Lehet ez, amikor viszket a fülünk és önigazolásokat, érdekességeket, szaftos pletykákat keresünk, szenzációs, bár lényegtelen vagy akár káros információkra szomjazunk. Másik oldalon van a tudományos kutatás, alapos utánajárás, Biblia tanulmányozás, elmélyülés valamilyen témában és hasonlók. Közös indíttatásúak ezek: látni kívánunk. Csak utóbbiaknál lényegeset, munkát befektetve, időt szánva rá.
A próféták és igazak bizonnyal nem a pletyka jelleggel, szórakoztató jópofaságként kívántak látni nagy unalmukban, hanem ők odatették magukat. Az emberek aztán a prófétát akarták látni – mint a Keresztelő Jánoshoz zarándokolók –, a próféta meg Istent szerette volna, de hát ez általában nem jött össze. Még az igazak sem láthattak igazán, ami teljesen igazságtalan, hiszen a tanítványok nem voltak igazak, csak tanítványok. Mondhatjuk őket szerencséseknek.
Prófétának lenni nem könnyű, igaznak lenni sem egyszerű. És a próféták alapvetően nem látnak, vagy nem sokat, többnyire annyit, amennyi szükséges. Nem dolguk, hogy többet lássanak. Az igazaknak még kevesebb jut, pedig mennyivel könnyebb lenne úgy igazként élni, hogy látjuk az értelmét, értjük a jelentőségét vagy akár felvillan valami a nagy egészből. Egyszerűbb elfogadni helyzetünket, ha átlátjuk az összefüggéseket. És pont ez nem adatik meg a prófétáknak, igazaknak. Így, tudatlanul, részleges látással kell prófétának, igaznak lenni.
A tanítványoknak ehhez képest igen sok adatik. Látnak és hallanak. Olykor kicsit még értenek is. Ez nem természetes, ez kiváltság. Nem jár, még a prófétáknak és igazaknak sem, csak ajándék lehet. Kivételesen, talán kicsit véletlenszerűen. Van, amikor a kisebbek, érdemtelenebbek kapnak többet, vagy legalábbis így tűnik.
Ha tehát láthatunk és hallhatunk, tapasztalhatunk és megérthetünk valamit Istenből, bátran érezzük kiválasztottnak, kiváltságosnak magunkat. De ne prófétának, vagy igaznak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése