2022. január 2., vasárnap

meglátások


Jézus Krisztus mondja: Jöjjetek és meglátjátok.
Jn 1,39a

Keresztelő János bemutatta Jézust: „Íme az Isten Báránya!”, Két tanítvány meghallotta és vele mentek. Jézus megszólította őket és kiderült, hogy lakása felől érdeklődtek. Válasza rövid és lényegre törő: „Jöjjetek és meglátjátok.” Nem lakcímet mondott, hanem magához hívta meg őket, az akkor még János tanítványokat.

Nem meglepő, hogy az akkor bemerítésben részesült Megváltó iránti érdeklődés megindult. Fülöp és Nátánael  párbeszédének a vége is: „Jöjj, és lásd meg!” Ebből párbeszéd lett a Názáreti Jézussal. A 2. fejezetben Mária figyelmezteti a menyegzői szolgákat, hogy Jézus „Bármit mond nektek, tegyétek meg.” – ebből lett a bor-csoda. Az ekkor még ismeretlen Megváltó, hivatását úgy kezdte meg, hogy a mindennapi élet eseményeihez, párbeszédéhez kapcsolódott. (A Jn 1, 51. látomás beteljesült.) Nem passzív szereplője volt emberi környezetének, akármilyen szűk körű volt is.

A „karácsonyi Jézus” felnőtt, és keresztsége után már „Annak akaratát cselekedte, Aki elküldte Őt”. Vele számolni kellet, mert küldetést teljesített. Egész életét alárendelte Isten akaratának, ezek voltak egyéni ambíciói is. 

Jézus Krisztus mai érdeklődő tanítványait is megszólítja, mert értünk jött, és magához hív, hogy a velünk együtt élő emberek társa legyen. A lelkesedő Fülöpé, a kételkedő Nátánaélé, a való életre érzékeny háziasszonyé, de a gyermekét szerető, azzal olykor pörölő szülőé, a diákjait szerető, de velük nem bíró tanítóé, tanáré – és ezt meglátni, benne élni, észlelni, hogy ahol Jézus ott van, a dolgok, hangulatok, emberi viszonyok változnak. Mert hatalma van az emberi szíven is, nemcsak a körülményeken. 

Azt látjuk az evangéliumban, hogy Jézus embereket hív meg társaságába, hogy azután azokkal együtt – ők is változva – Jézust közvetíthessük ismerőseinknek. Nem mi változtathatunk bármit is, hanem Isten képes újjá szülni azokat, akik Jézust befogadják életükbe. Még Nikodémus – a törvény tanítója - is felkereste Jézust. Mi változott benne? A meghalt Jézus testének a titkos tanítvány arimátiai Józseffel együtt adtak végtisztességet (Jn 19, 38–42).

Ha mi, hívő emberek hívunk meg valakit otthonunkba, mit lát, mit hall, mit tapasztal nálunk. Mondhatjuk Jézus példáján felbuzdulva? „Jöjj és lásd meg, mit tett velem a Megváltó, mióta Vele élek.” Érdemes erről szólni, ha Jézus az életünk és otthonunk lakója, mert valahogy más Jézussal élni. Az új év jó alkalom erről szólni, ha eddig elfelejtettük volna. Bizonyára lesz, akit érdekelni fog, mert Jézus Krisztus a mi beszédünket is felhasználja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése