Karácsony öröme

Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek! Lk 2,10-11

Jézus születésének, születése körülményeinek elterjesztői a pásztorok voltak, akik az angyali hírközlés nyomán mentek be a városba, Betlehembe és utánajártak a mondottaknak. Elgondolkodtató, hogy miért éppen nekik adták hírül az angyalok az Üdvözítő földre jöttét. Nem a legmegbecsültebb szakmák közé tartozott a pásztorság akkoriban. A társadalom peremén lévőknek jutott a nyájak őrzése a lakó városokat környező pusztaságokban. Egyszerű, műveletlen népség, ingerszegény környezetben. S egy átlagos éjszakán angyalok serege jelenik meg számukra és „az Úr dicsősége körülragyogta őket”. Talán ők értették meg leghamarabb és legegyszerűbben az üzenetet. Sötétben, a városok fényszennyeződéseitől távol a csillagok is tisztábban ragyognak. Az egyszerű ember, akit magas társadalmi státuszok bástyái nem védenek, a természet kénye-kedvének kiszolgáltatva éli napjait, nyitottabb szívvel fogadja és érti meg a lényeget. Az ÖRÖMÖT. Mert a Megváltó születése örömöt jelent az ember számára. 

A jólét puha takaróival körbevett embernek nehéz is felfogni: mi ebben az öröm? Mit tud nekünk mondani ez az Üdvözítő, aki kétezer évvel ezelőtt megszületett a legpuritánabb körülmények között, vállalta az emberi sorsot, s végül mártírhalált halt? A karácsony a több évszázados beidegződéseivel, hangulatával, fényeivel és ízeivel leveszi az élét a kérdésnek, nem jutunk el odáig, hogy ezt végiggondoljuk. Különben is egyre gyorsabb a tempó karácsony körül, örülünk, ha minden külső és belső elvárásnak eleget tudunk tenni december 24-e estéjére. 

Valóban, le kell ahhoz némileg csupaszodni – megteszi helyettünk az élet olykor egy-egy nem várt és nem kívánt életesemény formájában – hogy Jézus kereszthalálában szembesüljünk saját magunkkal. Igaz, mi rendes, jól nevelt, udvarias, humánus emberek vagyunk, soha nem ölnénk meg senkit, főleg nem ilyen brutális módon, kínhalállal, fára szegezve egy élő, érző lényt. 

Ismert sportriporterünk mondta el kilencvenedik születésnapjának előestéjén – a kérdésre, honnan benne ez a mindenki által ismert, mély humánum – hogy Auschwitzban járt negyvenes éveiben, feldolgozni édesanyjának, családtagjainak elhurcolását, halálát. Ott érte a villámcsapás-szerű felismerés, hogy ő is lehetett volna az, aki mindezeket a borzalmakat elköveti embertársain, ha a születése, neveltetése, körülményei úgy alakulnak. Hogy a gyilkos indulat, a gonoszság a zsigereinkben van. S azóta ennek tudatában éli az életét, nem feledve, hogy ő is lehetett volna a másik oldalon… 

Bár a szocializációnk, a körülményeink, az általunk birtokolt lehetőségek, eszközök nem teszik szükségessé jelen pillanatban, hogy öljünk, hogy a másik ember kezéből kicsavarjuk a kenyeret, de indulati szinten – aki őszinte magához, pontosan tudja – mindez ott lapul a felszín alatt. A Megváltó kereszthalálában magunkra ismerhetünk. Mi tettük – ha ott és abban a helyzetben lettünk volna, mi tettük volna meg. 

Az örömhír, hogy nem vagyunk többé foglyai ennek az átkos emberi természetnek. Volt egy Ember, aki megmutatta, lehet erőszak nélkül élni, feltétel nélkül szeretni, Aki azért jött, hogy oda ajándékozza önmagát. Aki – bár a világ ura – szolgai formát vett fel, önmagát korlátozta, odahagyta a dicsőséget. Ez a Karácsony lényege. Saját pusztaságainkban találkozhatunk vele legfényesebb valóságában.