2021. december 19., vasárnap

kisebbé nőni


Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Jn 3,30


A célunk a növekedés. Anyagiakban, kapcsolatokban, karrierben, szépségben, egészségben, okosságban stb. Növekedni akarunk, lehetőleg mindenben. Talán mert mindenben kevésnek érezzük magunkat, de néhány területen mindenképp. Ezt ki is szolgálják, a szépségipar, okosságipar, kondícióipar, ismeretipar, nomeg a kapcsolatépítő, karrierépítő, tudásépítő és egyéb szolgáltatások, tréningek, tanfolyamok, konferenciák. Mindent lehetőleg kis befektetéssel, kevés erőfeszítéssel, gyorsan és nagyon. 

És ez normális, ha megoldható, miért nem fejlődnénk?! Nem a stagnálás a célunk, pláne nem a leépülés. Az elbutulás, elgyengülés, visszafejlődés magától is megy, erőfeszítés sem kell hozzá, nem lehet olyan feladatunk, amihez semmit sem kell tenni. 

Keresztelő János pedig mintha erre készülne. Látva Jézus felemelkedését háttérben marad, passziválódik, nem veszi fel a kesztyűt, nem verseng. Emlékezteti követőit, hogy ő tudja a helyét, feladatát, az pedig ennyi volt. Nem a konkurenciát látja, akit le kell győzni, meg kell haladni, hanem a folytatást. 

Lehet örülni annak, hogy amit elkezdtünk, amin dolgoztunk most magasabb szinten, jobb minőségben, jelentősen kiteljesítve folytatja valaki úgy, ahogy mi sosem tudtuk volna. Ez nem vesz el az eddigiekből, nem tesz minket kisebbé, de az arányok változni kezdenek és hozzá képest kisebbek leszünk, mert ő meg növekszik. Jó ha a növekedést látjuk és azt, ahogy kiteljesedik, amit elkezdtünk, amin eddig dolgoztunk.

Ez megnyugtató is. Elértük amit elértünk,jutottunk amire jutottunk, de immár biztosan túlnőtt rajtunk a dolog. Elengedhetjük. És immár szemlélőként gyönyörködhetünk, letéve a dolgainkat és figyelve, ahogy „a növekedést Isten adja”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése