összeomlások között

Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság. Péld 16,18

Összeomlások között élünk, mikor mi omlik össze. Vagy mikor mi van az összeomlás határán. Közös élményünk a járvány, láthattuk a védekezés összeomlását, fejetlenséget, ellentmondó intézkedéseket, zavarodott tájékoztatásokat. Azért megrázó, mert a világunk ezen része stabilnak tűnt, így aztán a legtöbb helyen évek óta építették le a járványügyi intézményeket. Lehet naivitásnak is tekinteni, de ugyanígy gőgnek, felfuvalkodottságnak – az ilyen problémákat kezelni tudjuk, nekünk ez nem gond. 

De a nagy emberekről is lehet szó, láttunk ilyen bukásokat is. Akik azt hiszik elég magasan vannak, jól helyezkedve, aztán valami mégiscsak történik, esetleg a riválisok is segítenek a kiszivárogtatásban, mindenesetre hirtelen vállalhatatlanná válik az, aki addig a propaganda tárgya, reklámarc volt. És bizonnyal vannak még jó páran, akik számára a bukás volna a logikus és jogos, csak még tartja magát vagy tartják, pedig csak felfuvalkodott – vagyis belsőleg kiürült, tartalmatlan, viszont érdeménél jóval nagyobb teret foglal el. 

Kell is a gőg, a felfuvalkodottság az összeomláshoz, bukáshoz? Bizonnyal együtt jár, hisz amiben nincs ott a gőg, az körültekintő, óvatos. Általában a felelőtlenség, önhittség vezet katasztrófához. Ha azt hisszük, kézben tartjuk a dolgokat. Meg nem lesz baj. Magunk és mások megnyugtatására túlhangsúlyozzuk a képességeinket, érdemeinket, lehetőségeinket, a többieket és egyéb körülményeket meg lekicsinyeljük. Az egészséges önértékelés az egészséges, de a magunk túlértékelése reklámnak ideig-óráig jó lehet, problémamegoldásnak és mások elhallgattatásának is beválhat – amíg nincs valós probléma és a másoknál hangosabbak tudunk lenni. A felfuvalkodottság lényegében ugyanez, kellő alap és tartalom nélküli túlzott felmagasztalása magunknak. 

Összeomlás és bukás lehet gőg és felfuvalkodottság nélkül is? Biztosan, hiszen nincs olyan, hogy mindig minden összejön. De normálisan számolunk a tévedéssel, hibával, vannak bé verziók. Ha nem nagy hangon, tutiként kezeljük megoldásunkat, hanem próbálkozásként, kísérletként, amit hajlandóak vagyunk korrigálni vagy levonni a tanulságokat menet közben, úgy az nem látványos összeomlás. Kudarc, tévedés, hiba ugyan, de nem szégyen, nem kell világvégeként és narcisztikus sérelemként kezelni, hitelesek maradunk, tanulunk és újra belevághatunk. Sajnáljuk, jobban akarjuk folytatni, de nem vesszük személyes sértésnek, a világ vagy mások személyünk elleni támadásának. 

A gőg vagy tagadja a bukást, vagy megmagyarázza és mást okol érte. Az nem derülhet ki, hogy csak felfújt, hogy csak gőg, hogy tévedett, hibázott – és általában így a megoldástól is messzebb kerül, hiszen a tagadás a lényeg. Nem volt bukás, vagy nem úgy volt, vagy mások a bűnbakok és gonoszak mi pedig ártatlan áldozatok vagyunk csupán, és persze a többiek is, akik ezért szintén áldozattá váltak. Nem tanulni akarunk és megérteni, hanem megúszni más okokra mutogatni.

Az összeomlást, a bukást leginkább a valóság okozza, merthogy mégiscsak létezik, hiába torzítjuk amennyire csak tudjuk. Vagyis a valósághoz való viszonyunk a lényeg, ez a nem mindegy. Ezért lényeges, hogy ne feledjük el, van valóság.