Életünk során olykor döntenünk kell dolgokról. Az apostolok is döntés előtt állnak a pünkösd utáni történetben: beszéljenek-e a keresztre juttatott és meghalt, húsvétkor pedig diadalmasan feltámadt Jézus Krisztusról? Ugyanis a Nagytanács el akarja hallgattatni őket. „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok annak nevében” (28.v.), mondja a főpap kerülve Jézus nevének említését. Gamáliel bölcs tanácsát (5,34-39) meghallgatják, hatás nélkül maradt. (Gamáliel Hillél unokája, aki Nagy Heródes uralkodása alatt (Kr.e 37-4) volt a zsidóság tanítója.)
Amíkor a fenti dolgok történtek, a gyülekezet imádkozott értük: ”add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet…”4,29.) Ez meg is történt (nem a kiszabadulásukért imádkoztak). Tényeket soroltak fel az apostolok hallgatóiknak, attól függetlenül, hogy ki volt a részese a cselekményeknek. Mindenki hallhatta, hogy mi történt a Názáreti Jézussal, hogyan feszítették keresztre, és azt is, hogy Isten feltámasztotta a halálból. A sír üres, „mi pedig tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek is”(32.v.) A tanú pedig csak az igazat mondhatja… ezt teszik az apostolok.
Volt már erre példa a bibliai történetekben: Dániel kv.3. fejezetében három zsidó ifjú – Sadrak, Mésak és Abédnegó – nem voltak hajlandók a bálványszobor előtt a királyi rendelet ellenére sem hódolni, ezt előre meg is mondták a királynak. A hétszeresen felfűtött kemence sem ártott a belévetett három ifjúnak. Isten óvta őket. Dániel az oroszlánveremben hasonlóan járt: amikor Dárius királyon kívül senkitől sem volt szabad kérni bármit is, napi imádságait tovább gyakorolta. Amikor ezért az oroszlánverembe vetették (a király sajnálatára), reggel így válaszolt (még a veremből) a király kérdésére: „A te Istened, Akit te állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni?” „Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak” (Dán 6.)
Isten védelme nagyon sokszor megnyilvánul életünkben. Ma is vannak próbatételek, amikor a hitünk Ura melletti kiállás – nemcsak a beszéd szintjén – de életvitelünkben, emberi kapcsolatainkban, karrier-lehetőségeinkben veszteséggel fenyegetnek. Ha hitünk gyakorlását veszélyeztetik, Istennek van hatalma kimenteni a veszélyes helyzetekből. Az elmúlt száz év is bőven mutat erre példát.
A fenti ótestamentumi példák Isten iránti hűségükkel nyerték meg az őket szemlélő kortársaikat, uralkodóikat. Hitük, példájuk követésre méltó. Történetük erősíti hitünket Isten hatalmában.
Isten ennél többről gondoskodott. Egy nagypénteken nem sokszor olvasott ige teszi világossá, hogy az Élet Ura miként készült mindnyájunkért odaáldozni magát
Jézus Betánián keresztül ment Jeruzsálembe és megképzett előtte a közeli jövő: „Kérlek Atyám, ments meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsed meg a te nevedet!” Válasz: „Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” (Jn 12,27-28.) Ez Jézus hozzáállása, teljes egyetértés az Atyával a megváltás szenvedéseihez, fájdalmaihoz, és a Gecsemánéban elhangzott mondat: „Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem e pohár…” (Mt 26,39) Nem volt lehetséges – miattunk. A szeretete miatt, hogy bemutassa azt az áldozatot, amely mindnyájunk vétkét eltörölte. Ezt nem lehet elhallgatni! Ezt hírül kell adni! Van bocsánat a bűnökre: Jézus Krisztus feláldozta magát: értünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése