„Jó volna még élni egy darabig.” Írta Kosztolányi. Ezzel egyetérthet bárki életkortól függetlenül. Ritka szomorú élethelyzet, amikor valaki már inkább szeretné befejezni a földi életútját. Többségünk még egy kis időre tartanánk igényt, arra számítva, hogy még valami hasznosat, szépet tudnánk kivitelezni. Valamiről lemaradtunk, kipróbálnánk, amit eddig nem tudtunk. Az idő vonatkozásában – az az idő, ami a születésünk óta tart – esengésre hajlamos az ember, mint a kisiskolás a puha dunyha alatt a vizsga nap reggelén, tolnánk ki a felkelés időpontját. „Anyu még hadd!” (Kispál és a Borz).
Minthogy a Biblia tartalmazza mindazt, ami az ember életében fontos, így az idő tologatására is van példa, nem kettő. Az egyik legismertebb történet Ezékiásé (Ézsaiás 38.), aki kapott még tizenöt évet, mivel halálos betegként könyörgött az Úrhoz.
Az igény még egy kis extra idő után Isten és embertársaink vonatkozásában is fennáll, egyaránt. A határidők kitolása vagy elfelejtése is jól ismert emberi cselekvések közé tartozik. Ugyanakkor saját magunk vonatkozásában a várakozási idő a lehetőségek szerint az azonnal lenne minden esetben. Ezért kedvelt az instant kávé, levespor, mobiltelefon, a gyors kajáldák, az online vásárlás. Nulla perc várakozási idő, azonnal szeretünk hozzájutni, ahhoz amiről azt gondoljuk, életünk üres lenne, ha nem birtokolnánk azt a tárgyat, most azonnal.
Pedig az idő lényeges dolgokra tanít. Ahogy egy jó bor esetében is fontos tényező. Egy fahordóban érlelt vörösbort, nem lehet egy lapon említeni egy dobozos borral. Persze, ha a minőség a mérce.
Mi is érlelődünk az idő teltével. Az evangélisták is meg akarták őrizni a megváltás történet eredetiségét és lejegyezték a saját verziójukat az idő kezdetén – annak az időnek a kezdetén, amitől az időt számoljuk. Így teszünk mi is, ahogy idősödünk, az idő haladtával mégis csak elkezdünk naplót vezetni, ha eddig még nem tettük volna, illetve egyre gyakrabban találunk régi képeket, leveleket, írásokat, melyek sokkal értékesebbé váltak számunkra az évek során, mi pedig ugyanakkor lényegesen szentimentálisabbakká váltunk, olvasunk újra fajsúlyos irodalmat és egyszeriben megértjük a mondanivalóját, legalábbis a magunk értelmében.
Szóval legyen barátunk az idő, ne az ellenségünk, értsük a várakozást, mint a sommelier a cuvéet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése