Miről is van szó? Valamit régen megírtak, hogy majd lesz és ez most itt van. Ezt kellene tanúsítani. Már persze nem azt, hogy megírták, ezt ebben a körben mindenki tudta, hanem hogy megtörtént amit megírtak. Ki lehet pipálni, mintegy ellenőrzésként: Krisztus szenvedett: pipa, feltámadt: pipa, hirdették: pipa. Simán lehet tanúskodni.
Ámde a három pipa közül kettő van csak lezárva, amire jó szívvel azt mondhatjuk, hogy biztos és megvan. A hirdetés ugyan elkezdődött, de ez folyamatban van, nem fejeződött be. Nem is lehet befejezni, hiszen mindig van kinek hirdetni, sőt ha mindenkinek lett hirdetve, akkor érdemes újra kezdeni. Merthogy ugyanannak az embernek lehet újra meg újra hirdetni, nem veszíti el az aktualitását.
Ketté lehet választani a feladatot, a hirdetés módjára vagy formájára és tartalmára. A hirdetési módokat tapasztaljuk a mindennapokban, sok mindent hirdetnek, reklámoznak nekünk. Különböző hatékonyságú lehet ez, ezzel foglalkozik a marketing tudománya meg a reklámpszichológia. Hogy jól hirdessük érdemes megfigyelni a jól működő hasonló hirdetéseket. Beszéljünk hétköznapian, egyszerűen, használjunk képeket, történeteket, példákat, amennyire lehet tegyük interaktívvá, ne egy monológ legyen stb. Ha kifejezetten beszélni akarunk, a retorika sok segítséget ad. De lehet hirdetni levélben, képekben, filmeket, plakátokon, kisebb-nagyobb közösségi média posztokon, tömeggyűlésen, kiscsoportos foglalkozáson, párbeszédben stb. Minden helyzethez, közönséghez, eszközhöz más képességek, készségek, felkészültségek kellenek. Lehet ezeket figyelmen kívül hagyni, de manapság elvárás valamilyen szintű minőség, profizmus. Ha egy lúdtalp betétet harsányabban, dinamikusabban, szellemesebben reklámoznak, azt fogják figyelni, mert szórakoztatóbb, ütősebb. Szóval mindig van hova felnőni, fejlődni, mert a konkurencia is fejlődik. Elavult módszerekkel az elavult embereket érhetjük el, ami nem kis csoport persze, és nem is kell a modernitás és aktualitás bálványát imádni e téren, de nem lehet célunk az elmaradottság. Általában nem jó reklám.
A másik tényező a tartalom. Az üzenetünk a megtérés és bűnbocsánat, lényegében az evangélium. Ami alapvetően balgaság vagy bolondság, ahogy Pál is megjegyzi. Ezzel nem tűnünk ki a laposföld hívők és egyéb balgaságot és bolondságot hirdetők népes tábora közül. Lényegében bármit lehet hirdetni, és nagy részét szabad is. A tartalom minőségének vagy igazságának nincs direkt kapcsolata az elterjedtségével, sőt az álhírek gyorsabban terjedhetnek. Beszéltem egy idősebb hölggyel, aki panaszkodott, hogy semmit nem lehet tudni a vakcinák hatásáról meg egyebekről – jeleztem, hogy de lehet, utána kéne nézni és elolvasni, de azt nem a bulvárlapokban kell keresni. A leegyszerűsített és felszenzációsított tartalom könnyen fogyasztható, de általában nincs jelentősége. Vajmi kevés hatása van egy celeb megjegyzésének vagy megnyilvánulásának az életünkre, míg egy meghozott jogszabálynak, kormányzati döntésnek, kutatási eredménynek, gazdasági történésnek sokkal inkább – ez viszont nehezebben fogyasztható. A mi tartalmunk komoly, lényeges és hitünk szerint is maga az igazság – vagyis nem egy könnyed mondanivaló. Egyszerre egyszerű és összetett, örömteli és elkeserítő, evilági és túlvilági, konkrét és elvont, nyilvános és beavatottaknak szóló stb. Ahogy a formának, úgy a tartalomnak is a célközönséghez kell alkalmazkodni, vagy legalább illik figyelembe venni. Nem mindegy kinek mit mondunk.
Szóval állandó dilemma lehet, hogy a mi hirdetésünk könnyen fogyasztható vagy inkább tartalomban erős legyen? Formailag jó, ha érthető, egyértelmű, figyelemfelkeltő stb. Ahhoz alkalmazkodóan, hogy éppen kinek hirdetünk lehet harsány, visszafogott, elegáns, egyszerű, kifinomult, stb. És ugyanez a tartalomra is, van ahol megfelel röviden és egyszerűen a „térjetek meg, mert elközelített Isten országa”, máshol István védőbeszédéhez hasonlóan komoly fel- és levezetésre, érvelésre van szükség. Nem könnyű eltalálni, mikor mi a kedvező.
Eddig volt a felvezetés, most jön a lényegi mondanivaló, amire az elején utaltunk: a hirdetést tanúként tesszük. Mint a bíróságon, saját élményünket kell elmondanunk, közölnünk és ezzel nehéz másoknak vitatkozni. Lehet e téren kijelenteni, érvelni, cáfolni, számos formája és tartalma lehet a tanúskodásunknak. De általában nem kell többet, nagyobbat mondani. István látta a megnyílt eget, így ő ezt kijelenthette. Pál dicsekedhetett valakivel, aki elragadtatott a harmadik égig, ez már másodlagos hivatkozás, adott esetben ez is lehet hiteles. De akinek nincs ilyen szenzációs tapasztalata, vagy ismerőse, az tehet úgy, mint Fülöp, aki az írásokból kiindulva magyaráz az etióp kincstárnoknak, vagy mint az mint az emmausi tanítványok elmondva tapasztalatainkat, esetleg mint oly sok meggyógyított, megjelenítve az előtte-utána állapotot. Elég annyit hirdetnünk, amit kaptunk, amink van, amit tapasztaltunk – többre vagy nagyobbra nincs szükség. A tanú önmagától hiteles és önmagában hitelesíti szavait. Nem feladata következtetni, kitalálni a miérteket, feltételezni a háttérben indíttatásokat. Ha már találgatásokba vagy bizonygatásokba és győzködésbe megy át, sokat ronthat a meggyőző erején – pedig pont meggyőzni akar, minden áron. De a meggyőzés nem a tanú feladata, neki csak tanúskodni kell abban a kicsiben vagy nagyban, amiben tanú.
Jézus ilyen tanúként hagyta itt tanítványait, akik tették a dolgaikat, tanúskodtak, számos helyzetben, számos formában, számos tartalommal. Ez a tanúskodás ma is az elvárás, sem több, sem kevesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése