felismerés

Én nem ismertem. […] Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. Jn 1;31,33-34

Nem kell ismerni, felismerni kell. Nem az a lényeg, hogy minden információ birtokában legyünk valamiről, tudjuk a történetét, alkotó elemeit, működését, stb. Fogalmunk sincs – legalábbis nekem biztosan – a kalapács fejének vas/szén tartalmáról, nyelének fafajtájáról, feltalálójáról, korábbi használóiról, egyebekről. Viszont felismerem, hogy mi az, nagyjából mire tudom használni és hogyan. 

Keresztelő János itt felismer. Kétszer is hangsúlyozza, hogy nem ismerte Jézust, nem arról van tehát szó, hogy ismerősként üdvözli. Felismerése nem előtanulmányai és korábbi tapasztalatai alapján történik, hanem kinyilatkoztatás által. Tudta, hogy jön valaki, ezért várta, számított rá. Mellesleg aktív volt a várakozás közben, tette a dolgát és közben nyitott volt, figyelt. 

Körülbelül ismerte a paramétereket, milyen jellemzői lesznek. Néhány prófécia vázlatosan és homályosan leírta, konkrétan is meg nem is (utólag persze egyszerűnek és egyértelműnek tűnik). János az elhívásakor vagy elküldésekor a megszólítójával való személyes kapcsolatban kapott még némi útmutatást. Ennyi elég is volt. 

Pedig biztosan nem így képzelte el. Ha keveset tudunk, kiegészítjük. Milyen lesz a lábmérete, magassága, testalkata, szakállhossza, hangszíne, egyebek. Ha eléggé beleéljük magunkat, nagyon konkrét képünk alakul ki, csak a 43-as lábúakra figyelünk, mert meg vagyunk győződve, hogy 43-as lába lesz. És nem ismerjük fel, hiába üldögél a Szentlélek a vállán, mi a saját elképzelésünk beteljesülését várjuk és körülnézünk, van-e még valaki, tényleg 43-as lábbal. 

Komoly nyitottság és rugalmasság kell, hogy el tudjunk szakadni elképzeléseinktől, elvárásainktól. Hogy arra figyeljünk, ami tényleges jel, valódi kritérium és ez alapján rá merjük mondani: ez az, erre vártam. Nem egészen olyan, de ez az, mert beteljesedett. Csak arra a kevésre támaszkodjunk, ami biztos, konkrét és válasszuk el saját kiegészítéseinktől, elvárásainktól, vágyainktól. 

Régebben divat volt jelet kérni. Máskor Isten maga adott jeleket igazolásként. Általában igen kevés fogódzót jelentett ez, figyelni kellett. Ahogy János is tette. És ahogy nekünk is tenni kell, akkor meglátjuk és igazoljuk a nagy dolgokat. Mert most is történnek nagy, fontos dolgok. Nem a távollét igazolása a cél (mint lógásnál az iskolában), hanem a jelenlét által való igazolás.