2020. november 1., vasárnap

egyszerű


És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mk 1,17

Ezek a halászok nem szeretnek halászni? Hiszen ha valaki szereti a munkáját, azt nem hagyja ott szíre-szóra, főleg nem egy homályos értelmű ígéretre. Hiszen az emberhalászat nem szakma. Kerekedhetett a szemük erre az ajánlatra…

Olyan egyszerű a történet: emberek dolgoznak, végzik a munkájukat. Szó sincs önmegvalósításról, karrier építésről, talán a státusznak meg presztízsnek sincs jelentősége. Vannak halászok, azok halásznak, sátorkészítők meg sátrat készítenek, általában ennyi. A katonáknál már van hierarchia, a vámszedőknél is valami hivatali rend, no meg az egyház is bonyolultabb. De a földszinten, az egyszerű embereknél egyszerű a munka: ezt kell és lehet csinálni. 

A vagyon persze csábítás, ahogy a hatalom is. Jobb sok halat fogni, jól eladni, jó ruhában járni, jó házban lakni. Bár jóval kisebb a gazdasági, hatalmi, kulturális stb. olló, a felső és alsó réteg között nincs akkora különbség, mint manapság. Így nem akkora húzóerő feljebb lépni – viszont nem is olyan megugorhatatlan a magasabb réteg életminősége.

Itt meg megjelenik egy kóbor próféta -féle, és felszólítja a halászokat, hagyják ott az egész addigi életüket egy olyan életmódért, ami a hippik és kalandorok életviteléhez hasonlít. Viszont nem a világbékét és nagy szeretetet ajánlja fel, hanem egy másik munkát, ami hasonló és mégis egészen más. Egy halász tudja mivel jár a halászat, milyen eszközök kellenek, milyen módszerek és szakmai fogások, akár protokollok vezetnek eredményre. Az emberhalászat azért egész más lehet.

Ráadásul Jézus kezdő. Nem mutat fel szakmai önéletrajzot, ajánlólevelet, impozáns szerszámokat, szó sincs szakmai fogásokról. Nagyon eredményes sem lehet, hisz láthatóan egy embert sem fogott eddig. Milyen alapon hirdeti meg hát a kezdő emberhalász kurzust? Volt-e piackutatás, van-e erre kereslet, meg lehet-e ebből élni? Milyen elődökre támaszkodhat, milyen referenciákat mutathat fel? Biztosan számos kérdés merül fel Simonban és Andrásban. De nem mondják.

Hanem mennek. Követik. Egy szóra, egy ígéretre. Úgy vélik, megéri, meg lettek győzve. Otthagyják a hálót – ami nem csak eszmei és praktikus, de vagyoni érték is –, hiszen csak kolonc, immár használhatatlan eszköz. Nagyvonalúak. Kicsinyesen nem érdemes újat kezdeni, átmentve a korábbi értékeket, úgysem használhatóak. Mert amire szükség van, az itt van. 

Jézus intézi a többit. Nagy lépés ez, nagy váltás. Nagy bizalom és nagy bátorság. És olyan természetesnek tűnk. Talán mert egyszerű. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése