2020. október 18., vasárnap

Szerezzünk

Nem jó az embernek egyedül lenni. Szerzek neki hozzá illő segítőtársat. 1Móz 2,18

Ha látjuk, hogy valami nem jó, azt meg akarjuk oldani. Mert nem jó, hogy valami nem jó, különösen ha a korábbi dolgaink után mindig azt mondtuk, hogy jó, sőt igen jó – ahogy Istennél történt. Teremtettünk világot, Napot, Holdat, állatokat, mindenféle szórakoztató dolgot, és jó volt. Mindjárt megkérdőjeleződik eddigi tökéletességünk, ha a jó dolgunkban felfedezünk valamit, ami nem jó. Bizonnyal meglepő. 

Mégiscsak jogos lehet az igény, hogy legyen jó az embernek is, már csak hogy ő a csúcsa a teremtésnek aztán itt bicsaklik meg az egész. Isten elfogadja a kritikát, ami nem kis dolog. Sőt, ez inkább önkritika, inkább észreveszi, nem az ember mondja. A kimondott kijelentő szó gyakran jövő idő is, ahogy a Tízparancsolat kijelentő és jövő idejű is: pl. nem fogsz lopni. Itt pedig nem lesz jó az embernek egyedül, nem lesz ez így jó. 

Miért ne, érzi magát jól az ember egyedül? Sok mindenre gondolhatunk itt, akár arra is, hogy az ember véges lény, korlátozott. A feladata pedig elég nagy: műveljen és őrizzen egy világot. Ehhez vagy közel isteni erőkre, hatalomra van szükség, vagy társra. Nem a magányos hősök feladata a világ megmentése, ez bizony csapatmunka. Nem egy nagy hős kell, hanem sok valamivel kisebb. Így tud ez működni. 

Szóval az ilyen nemjóságot korrigálni kell, megjavítani, rendbe tenni, hogy ismét jó legyen minden. Általában hogy kezdjük? A már bevált módszerhez folyamodunk. Nem jó az embernek, csinálunk mindenféle lényt, ami hasonló hozzá meg nagyon más is, hát válasszon abból. A technológia megvan. Próbálkozhatunk így az állatokkal, nem is haszontalan az ötlet, legalább lesz nevük meg az ember megismeri a környezetét, erőforrásait, egyebeket. És az állatok valóban társaink sok szempontból, de igazán annyira nem jön be ez a megoldás.

Úgyhogy az eddigi technológia kevés. Szerezni, alkotni kell valami olyat, aki ő maga és mégsem. Ami belőle van, és átvitten ez által az a többlet is megjelenik, ami az állatokból hiányzik: az élet lehelete. És sikerül, megvan a társ, megoszlik a feladat, immár teljesíthető és ráadásul jól is érzi magát. Most már jó az embernek.

Látjuk a csodálatos lehetőségeket, potenciális aranykort, magát az édent, minden megoldódott. Aztán látjuk mi is lett ebből, mennyire felemás az eredmény. Régebbről ismert meg aktuális világunkban olykor itt-ott felcsillannak a csodák, erkölcsi és technikai magasságok, de azért az általános képet a jóval alacsonyabb színvonal határozza meg. Nem sikerült a művelés és őrizés. Kár. 

És most sem jó az embernek, a hozzánk illő segítő társsal, társakkal együtt. Viszont a lehetőség most is megvan. Látunk felemelő dolgokat történni, cselekedni, olykor részesei vagyunk. Ahogy A dzsungel könyve is mondja: egy vérből valók vagyunk, ami azért némi optimizmusra ad okot.  Hiszen mindezt tudjuk.

Sőt azóta járt itt egy elég jó példa, akivel szintén egy vérből valók vagyunk. Olyannyira, hogy – így az úrvacsora évében hangsúlyosan – Ő véréből adott, ami szintén egyfajta szervdonáció. Így lehetünk mi is hozzá illők. Úgyhogy a lehetőségeink továbbra is közel korlátlanok… 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése