Kedvtaláló

„… fogadjátok be egymást! …” Róm 15,7.

Mi, emberek annyira különbözőek tudunk lenni, hogy az már idegesítő. Miért vezet a másik olyan lassan vagy miért száguldozik felelőtlenül az utakon? Valaki könnyedén megtanul egy verset, elsajátítja egy új eszköz használatát, én meg évek óta gyötröm magam, hogy megszerezzem ezt a tudást. Sokaktól különbözik a temperamentumunk, az ízlésünk, a vágyaink, a terveink, az elvárásaink. Így lesz színes a világ, ezért jó emberekkel találkozni, megismerni idegeneket, pedig lehet soha többet nem látjuk őket az életben. 

Ugyanakkor sok mindenben hasonlítunk. Emberek vagyunk. Ugyanaz okoz szomorúságot és hasonló okból nevetünk. Mindnyájan tudjuk mi az éhség, és mi az elégedettség. Egy jó könyv, zene, film vagy festmény hasonló érzelmeket vált ki belőlünk, mert az alkotó ismeri az embert és tudja, hogyan közölje mondanivalóját a közönségével. 

Hasonlóan éljük meg, amikor Isten előtt állunk vagy az ő közelébe kerülünk. 

Minden leegyszerűsödik, elfelejtjük a tengernyi, apró aggodalmat és felismerjük, hogy csak Istennél lehet teljes és boldog az életünk. Arra lettünk teremtve, hogy csapatjátékosok legyünk, hogy egymást elfogadva, egyetértésben tegyük meg a mi részünket. 

Isten minden egyes embert szeret és nem a saját, hanem a mások kedvét keresi. Példát ad ezzel, hogy mi se magunk körül forogjunk, hanem azt nézzük, amit az embertársunk szeretne. 

A másik kicsúfolása, gyűlölete, kitagadása szóba sem kerül. Nem lehetünk jobbak, nagyobbak, szebbek senkinél. Ez csapatmunka, itt mindenkire szükség van.

Így lesz meg mindenki kedve és így lesz mindenki kedves.