Az Istenhez forduló ember rácsodálkozik a világra, amelyben él. Úgy érzi, hogy körülveszi őt, nem védtelen az élet változásai, a történelem hullámai között sem. Isten jelenléte kézzelfogható a teremtettségben. Ebből az életérzésből született meg a 14. vers himnikus hangvétele: „Magasztallak”…, fenségesnek tartalak, mindenek fölötti vagy, ámulni és csodálni való. Amit létrehoztál bölcsességeddel, az félelmetes a precizitásban, a következetességben. „Mily drágák nekem szándékaid Istenem, mily hatalmas azoknak száma! (17. v.) Félelmetes, áttekinthetetlen, mégis használható, testre szabott, általunk is alakítható változásokhoz. Csodáljuk a virágok pompáját, a gyümölcs színét és ízét, a hegyvonulatokat, az Alföld síkját, a madarak énekét, költözéseit, villámlás és mennydörgés után a reménységet adó szivárványt. Gondozod a természetet, mint Aki jól ismeri annak szükségeit, évszakok változásait kézben tartod, nappal és éjszaka követik egymást. Valóban csodálatos világunk, amelybe helyeztél bennünket, és bárcsak a „hódítás” ne kizsákmányolás lenne…
Lelkem jól tudja ezt, mert találkozunk Veled az Igében, az imádságban, a közösségben. Nem esetleges, nem gazdátlan a világ, az embernek van Ura, Akihez, mint Atyjához fordulhat, mert megváltottál és kiválasztottál bennünket. Van reménységünk a golgotai kereszten értünk áldozott Jézus Krisztus által. A Megváltás eseménye vigasztal minket a „romlandó”-ra tekintve, amikor annak törvényszerűségeit is tudomásul kell vennünk. Lelkünket érzékennyé tetted, hogy képes legyen figyelni szavaidra, amelyek eligazítanak, megfeddnek, ha kell, bűnbánatra indítanak, hogy szembesüljek esendőségemmel. Milyen felszabadító az irgalom üzenete: „az Úr szeretetével tele van a föld)”(Zsolt 33,5/b). Jó erre rácsodálkozni, és magasztalni Isten nevét. „Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket… jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.”(Zsolt 34,8-9)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése