2020. június 21., vasárnap

láb alatt

Kevéssel tetted őt [az embert] kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.  Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél… Zsolt 8,6-7

Milyen kellemes helyzet, úrnak lenni és minden a lábunk alatt hever. Kevéssel vagyunk kisebbek Istennél, dicsőséggel és méltósággal vagyunk megkoronázva, szóval a teremtés koronái vagyunk. Ráadásul a méltóságunkat mi nagyon jól számon tartjuk, a dicsőség pedig isteni valami, hiszen a Miatyánk végén  ki is jelentjük, hogy Istené. De azért nekünk is csurran mindkettőből.
Tapossunk-e akkor, ha már a lábunk alá vettettek mindenek? A vízben, ha fenn akarunk maradni taposni kell a vizet – amennyiben jó sokat letaposunk, akkor kiemelkedhetünk. Ez gyakran működik a gazdaságban, politikában, versengő sportokban, karrierépítésben stb. A konkurencia ellehetetlenítése, az alattunk levők kihasználása nyerő helyzetet hozhat. És igaz ez a természetre is, lehetünk úgy urak, hogy kizsákmányoljuk teremtett környezetünket. Ahogy a természetnél a változás egy kopár, mérgező, veszélyes és élhetetlen világ felé mozdulunk, úgy a társasalomban is egy keserű, kiábrándult, cinikus, ellenséges hangulat az eredmény. A taposva uralkodás az uralkodóban is megöl, megcsonkít, tönkre tesz valamit.
A jó úr úgy emelkedik, hogy az alatta levők is emelkednek. Nem mindegy, hogy törött, kiszáradt gallyakon állunk, vagy egy zöldellő fák csúcsán. Ha már dicsőség és méltóság, mennyivel jobb egy békés, biztonságos, szolidáris társadalomban jelen lenni, mint egy irigy, gyűlölködő, énközpontú világban. Ha nem a másik kárára, hanem javára vagyunk, hisz így is fent tudunk maradni, mégiscsak meg vagyunk koronázva. A világban pedig nem szítjuk, hanem elsimítjuk a konfliktusokat – már amennyire lehet. Hiszen „mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, életünkön át…”
Másként úrnak lenni méltatlan is volna, meg kevéssé dicsőséges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése