2020. május 17., vasárnap

nyugi

Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. 1Kor 7,15b

Nem kell változtatni minden áron. Persze lehet ilyen helyzet is, tudjuk „minden folyik”, szükség lehet alkalmazkodásra, változásra, de az apostol itt éppen nem ezt ajánlja. A békesség valami állandóság is. És alapvetően kívánatos, még akkor is, ha elvileg állandóan harcban állunk, a vírussal, a korábbi barátainkkal és szövetségeseinkkel, az egész világgal – propaganda szinten persze mindig mi vagyunk a jó oldalon és békességre törekszünk. Fura világ ez. Itt egyébként a világ egy igen kis, bár annál fontosabb részéről van szó, a családról, a személyes és szoros kapcsolatokról. Majd a társadalmi helyzetről is, hivatásról, egyebekről. Mindenki maradjon abban, amiben van, ez a legegyszerűbb. Vannak persze jobb meg rosszabb helyzetek, aki teheti javítson, de ennek nincs nagy jelentősége. Olyannyira, hogy a rabszolga voltunkkal sem kell törődnünk, nem igazán számít – de ha lehetünk szabadok, persze élhetünk azzal. Ahogy a válásról is hasonlóan nyilatkozott, ha a társad válni akar, hát tegye. Pedig ezek nem lényegtelen dolgok. Mindez nem sztoikus nyugalom, nem is érdektelenség, hanem az érdeklődés más iránya. És ahhoz képest kevésbé fontos dolgok ezek, a helyükön vannak, csak más a helyük, mint általában gondolnánk. A megbékélés ennek szól. Csináljuk a dolgunkat, ki ültet, ki öntöz, és ennek van jelentősége, a növekedést azonban már nem a mienk. Ugyanígy a körülmények változása lényeges, de mégis elengedhető. Nem kell erőlködni. Az annak a szájából hangzik hitelesen, aki egyébként nem keveset változtatott és tett is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése