Sok fecsegés van a világban. Gyakran szentségtörő, istentelen, profán, gonosz, valamint mindenképpen üres. És talán ez az üresség a lényeg. És terjed, előrehalad, növekszik. A betegség ilyen, a rák, a járvány, a romlás.
A κενοφωνία üres szót vagy beszédet jelent, mindkét részét értjük magyarul is. Fordítható fecsegésnek is, a lényeg, hogy tartalom nélküli, viszont mégiscsak beszéd, vagyis olyan, mintha mondana valamit. A közhelyek is ilyenek, nem igaztalanak, csak mégis üresen konganak, ott és akkor és attól nem képviselnek tartalmat. Máshol, máskor és mástól akár átütő erejűek lehetnek ugyanazon szavak.
Az üresség terjed. Sok üres szó mellett megerőtlenedik az igazi, tartalommal bíró beszéd is. A közöny és érdektelenség vissza tudja fogni bármilyen közlés erejét. Könnyebb fecsegni és könnyebb megérteni is, kevés erőfeszítéssel és odafigyeléssel megoldható. Megtévesztve magunkat meg másokat tulajdonképpen elismerést váltunk ki – csodálatosan egyszerűvé válik minden. Egyszerű képletek, kézenfekvő bűnbakok, univerzális megoldások: minden érthető és világos, nincs mit foglalkozni vele, minden meg van oldva. Olyannyira, hogy a valóság összetettsége, a világ komplexitása, a szakértők szakértelme nem számít, csak feleslegesen bonyolít, hiszen megoldottuk, ilyen a világ és kész. Az, hogy a világ még nem tud róla, hogy a valóság olykor bekavar és megcáfol csak átmeneti – ha elég sokat fecsegünk és elég hangosan, akkor a valóság nem ellenfél, mindig van valami kellemesebb és kényelmesebb hazugság. Mint a pótcselekvés, mikor úgy teszünk, mintha valami érdemit művelnénk, de semmi köze ahhoz, amitől eredményt is remélhetnénk. Sőt, a lényeg, hogy nehogy elhangozzon valami igazi, történjen valami valóságos.
Nem a vita a megoldás, a vakok szívesen vezetnek világtalanokat és a világtalanok szívesen választanak vak vezetőt – jól érzik magukat együtt. Több kísérlet igazolta bevett tévedéseknél a vita igen gyenge befolyásoló hatását – inkább csak megmerevednek az álláspontok (de némi remény korlátozott eredményre azért lehet).
A kitérés a megoldás, hadd menjenek. Nem tudunk rivalizálni a világtalanok vak vezetőjével, talán a gödör észhez térít egyeseket és a látókra is hallgatni fognak. Ráadásul világtalanként a vak vezető kényelmes fényt hoz, kicsit ismerőset, könnyen befogadhatót – a valós világosság nagyon bántó, fájdalmas tud lenni. Tulajdonképpen miért is érdekelne? Hiszen haladunk, ez sem kis munka.
Mint látók pedig tudjuk, hogy a világ nem üres, sok gödör van (amibe beleeshetünk), de sok csúcs is (ahonnan látni lehet a nagyságot, nagyszerűséget). A világ összetett, szép és szörnyű, mély és magas, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint ahogy az üres fecsegésből kitűnik. Úgyhogy van min gyönyörködni és van min dolgozni. Fecsegés helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése