A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve… Márk 16,2-4.
Három asszony szerepel a történetben, de nem csak róluk van szó. Mindenkiről. Ők jó példával szolgálnak: lelkesek, hagyománytisztelők, gyakorlatiasan gondolkodnak. Ugyanakkor aggódnak is. Bekövetkezett a tragédia, megölték a Mestert, a Messiást. Ez felfoghatatlan! Pedig hittek abban, hogy Isten ígérete teljesedik be és Jézus fogja megváltani Izrael népét. A magukba roskadt férfiakat hátrahagyva, pirkadatkor elindulnak, hogy elkészítsék Jézus testét, a hagyományok szerint megadják a végső tisztességet neki. Valakinek meg kell csinálni ezt is. Meg muszáj valamit tenni, mert egy világ dőlt össze bennük. Kilátástalan a helyzetük. Sőt még ott van ez a kő is. Mi lesz a több mázsás szikladarabbal, ami eltorlaszolja a bejáratot? Ők nem képesek elmozdítani, akkor ki fogja? Hogy fognak bejutni? Nem tudni mennyi ideig aggódtak, lehet egész éjszaka ezen törték a fejüket. A kövön. A sír felé az úton is erről beszélgettek. Nem tudták mi lesz a megoldás. „Majd meg látjuk, majd lesz valahogy” szintű hitük volt. Mint később világos lett, a probléma már megoldódott. És nem csak a sírbejárat kérdése.
Ez a történet egy a számos húsvéti történet közül, ami aprólékosan mutatja be az emberi természetet és Isten tervének megvalósulását. A történet egyik tanulsága az, hogy mi is hasonlóképpen tudunk működni ma, mint az akkori személyek és Isten ma is hosszútávon gondolkodik, a mi javunkra tervez.
Az asszonyok a kő miatt aggódtak, közben az csak egy pici részlete volt a megváltásunk történetének. A kő elkerült az útból, a sír üresen állt, Jézus feltámadt, bűneink megbocsáttattak.
Aggodalom tölt el a világjárvány miatt? Elvesztetted az állásod? Nem segít senki, se a kormány, se a szomszéd? Bezártsági érzésed van? Nem tudni, hogy végződik ez? Körülötted Istent vádolják a történtekért?
A Húsvét üzenete az Élet, a győzelem a halál felett, hogy már meg van a válasz, a megoldás, mielőtt feltennénk a kérdést. Örüljünk együtt és bízzunk Benne.
Áldott Húsvétot !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése