Most sok szempontból a csüggedés napjai vannak, láthatjuk ahogy éppen összeomlik ismert világunk. Persze nem teljesen, de nagyon más, mint néhány hete. Nem látszik a kimenetel, csak az, hogy más lesz. Keressük a helyünket, és nem találjuk, mert megszűnt az eddigi dolgunk, feladatunk. Vagy ahol megmaradt, ott teljesíthetetlen követelmények alakulnak ki. Még van egy kis rész, ami nagyjából hasonlít a régire, ott is számos kérdés merül fel, alapvetőek és a jövőt megkérdőjelezők.
A zsoltár persze nem erről a helyzetről szól – vagy de? Nyomorúságról, elhagyatottságról van szó, elveszettségről, üldözöttségről. Talán nincs is olyan nagy különbség a helyzetben, a kétségbeesés ugyanaz. Mit lehet ilyen helyzetben tenni, hová lehet fordulni?
Természetesen Istenhez, aki ismeri utunkat. Mert van utunk. Az élet, a világ nem állt meg. Lehet csapás, káosz, minden, ami elkeserít – de van tovább. Mert van utunk, ami eddig vezetett és most ide jutottunk rajta. De vezet tovább is. Isten tudja utunkat, ismeri az eddigieket, amiket mi is próbálunk megismerni. Isten többet is tud róla, de nekünk elég lehet, hogy ő ismeri ezt az utat. Ami mégiscsak a miénk. És járható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése