Dávid király Istennel beszélget, templomépítésről, családjáról, és közben – szinte önkéntelenül - mondja ki vallomását a Teremtő felé. Csak éppen, hogy az egész Izráel királya lett, azonnal kitör belőle a hála, hogy a törvény szavaival mondja el, milyen az Isten. Hasonló lényt nem talál a teremtettségben, hiszen aki Mózesnek kijelentette magát (2Móz 3,14-15), a VAGYOK, azaz „menetközben, velem járva, életetek során ismertek meg” – bizonyította nem csupán a létét, hanem mindenhatóságát. Dávid kimondhatja nyugodt szívvel, hogy nincs más Isten. A nyolcvanhatodik zsoltárban örömmel állapítja meg: „Nincs hozzád hasonló, Uram, az istenek között, műveidhez fogható nincsen.” (8.v)
Bár a törvényben Isten maga mondja ki, hogy „Ne legyen más Istened rajtam kívül!” (2Móz 20,3 v.ö. 5Móz 6,4-19), Dávid élettapasztalata és saját sorsának az alakulása egyaránt annak bizonyítéka, hogy nem a vakszerencse vagy saját ügyességének következménye, amit átélt, hanem Izráel népének kollektív történeti tapasztalata az EGY Isten páratlanságának valósága. Nincs hozzá hasonló. Éppen az bizonyítja szövetségi hűségét, hogy a sok engedetlenség sem változtatta meg népe iránti szeretetét: ha szívből megtértek, megbocsátott nekik és biztosította jövőjüket.
Isten nem másítja meg szavát, jó figyelni Rá, mert az Ő oltalmában sok hiábavaló próbálkozásunkat megtakaríthatjuk. 1Móz 12,3-ban elhangzik Ábrahám felé: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. Azután pörög a történelem kereke és Mt 1,1-2-ben ott van Ábrahám neve Jézus Krisztus nemzetségi táblázatának élén. Benne valóban áldást nyert a föld minden népe, mert földi élete, halála és feltámadása mindenki előtt megnyitotta az Istenhez vezető utat (Gal 3,8-9). Ilyen történelmi léptékben is igaz Isten szava, és emberként jelent meg köztünk, hogy bemutassa, mennyire szeret bennünket. Jézusban megnyílt az út az üdvösségre a belé vetett hit ajándékaként. Őt megismerve, szavait, beszédeit tanulmányozva, életének eseményeit szem előtt tartva az általa küldött Szentlélek ad világosságot, hogy jól értsük az Urat. Imádságainkban módunk van Dávidhoz hasonlóan párbeszédet folytatni Urunkkal, megköszönve hozzánk való irgalmát, életünket, egészségünket, munkánkat, családunkat, barátainkat, gondviselését és próbáinkban tapasztalt támogatását.
És – remélhetőleg úgy járunk, mint Dávid, hogy kirobban belőlünk a meglepetés, ennyire naprakészen számon tart Isten bennünket, „senki sincs hozzád fogható”. Biztos támasz, életünk irányítója - szabad akaratunkat meghagyva – áldásával, gondviselésével együtt járhatunk, mert Ő hívott bennünket követésére. Ha múltunkra, vagy közösségünk múltjára nézünk, sokszor utólag fedezzük föl, milyen módon vezetett, tanácsolt, teremtett megfelelő körülményeket. Olykor fegyelmezett – igaza volt –, mert engedetlenségünkre másként nem jöttünk volna rá, így pedig megtanulhattunk akaratának engedelmeskedni. Legyen Néki hála érte!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése