öregség

Azután meglátogatta az ÚR Sárát, ahogyan megmondta, és úgy cselekedett az ÚR Sárával, ahogy megígérte. Sára teherbe esett, és fiút szült Ábrahámnak öregkorára, abban az időben, amelyet megígért neki Isten. Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülött fiát, akit Sára szült neki. 1Móz 21,1-3 

 Az öregség nem akadály. Pedig azt hinnénk, és ahogy öregszünk próbálunk is leállni, alacsonyabb fordulatszámra váltani. Most már elvagyunk így, ezt a kicsit még kibírjuk, inkább csak nézegetjük mi van körülöttünk. Amit megtehettünk már megtettük, nagy fába már nem vágjuk a fejszénket. Jobb esetben gyönyörködünk a elért eredményeinkben, rosszabb esetben kesergünk el nem ért eredményeinken – azok nagyságától vagy minőségétől függetlenül, hisz az elégedettség nem korrelál ezekkel. Az velünk és az állapotunkkal korrelál.
Talán mondható öregnek ez a pár, hiába félt még az előző fejezetben Ábrahám attól, hogy megölik a feleségéért – vagyis Sára bizonnyal elég jól nézett ki. Mindenesetre gyereket már nem vártak, holmi kis lájtos pótcselekvésekkel megoldották az utód kérdését. És ebben bizonnyal meg is nyugodtak, már persze az így támadt feszültségek kezelésével együtt.
Viszont megszületett Izsák, és egy gyerek nem lájtos program. Jelentősen felborítja a szülők életét. Vagyis az életvitelét, de a hozzáállását is a világhoz. Más világ az, ahol van örökös, nem egy pótörökös, hanem igazi, akit fel kell készíteni, és a világot is fel kell készíteni rá. A kis tévénéző, szemlélődő, kiváró, lecsengő mindennapok helyett egy építkező, aggódó, erősen tevékeny időszak köszöntött be. A gyerekek ilyenek, ezt okozzák. Talán szerencsére.
 Ábrahámék szembesülhettek azzal, hogy kis punnyadásra készültek, szép befejezésre, és most jött még a java. Nem lezárás következett, hanem új kezdet. És nem volt szempont, hogy már öregek, nem így tervezték, ez korábban állt volna jól és nem most. A feladat, az esemény, a csoda megtörtént, a következmények elől nincs menekvés.
Úgyhogy az öregek sem engedhetik el magukat. Még bármi történhet. Főleg ha van valami korábbi ígéret, még ha nem is vettük komolyan. Úgyhogy felkészültnek kell lenni, ahogy erről a tíz ifjú hölgy példája is szól a mécsesükkel. Mert az öregecskedő hölgyeknek és uraknak is készen kell állni. Nem tudjuk meddig ég a mécsesünk, de lehet a vége felé is nagy lángra lesz szükség. Persze elég sánta párhuzam, de talán szemléletes.
Isten olyat várhat el tőlünk, ami fiatalnak sem apróság. Mint gyerekszülés, felforgatott élet, érdekérvényesítés, konfliktusok kezelése, stb. Mikor már csuknánk be a kaput – nem a kapuzárási pánikra gondolok, mikor csukódik, hanem mikor mi csukjuk –, akkor Isten szélesre tárja. Mi ellennénk a kis ismert terünkben ő meg bedob egy tágas térre, mit sem törődve agorafóbiánkkal. Persze nem mindig tesz ilyet, de nem lehet kizárni, és jobb felkészülni mint meglepődni.
Tiltakozhatunk, de hát mi ellen is? És mire hivatkozva? Senki nem ígért nekünk kényelmet, jólétet, még csak kiszámíthatóságot, biztonságot sem. Az, hogy ezt szeretnénk, egy dolog. A másik dolog viszont az, hogy Isten látja bennünk a potenciát, lehetőséget, képességet, hogy meg tudjuk oldani. Ő is tud nekünk segíteni, mindenre lehet erőnk általa. Már amire persze Ő is úgy gondolja. Ezért nem csak magunkban kételkednénk a tiltakozással, hanem Benne is. Nem csak magunkat nevetnénk ki – mint Sára –, hanem őt is. Noha Istennek van humorérzéke, de általában nem viccel. Úgyhogy mi is bátran vegyük komolyan. Mármint bátran és komolyan :)