Ami sok, az sok. Csak hát a sok az relatív. Mindig valamihez képest sok valami. Mindig van több, de legalábbis elképzelhető.
Kérdés, hogy nekünk sokat adtak-e? Körülnézve láthatunk olyanokat, akinek sokkal több van. Például pénzből, ezt a legegyszerűbb számon tartani. De lehet több szépségből, okosságból, ügyességből, erőből, egészségből, kapcsolatokból, szerencséből, elismerésből, szeretetből… Biztosan tudnánk erre példát, ha nem is mindenből egyszerre, de ebből-abból határozottan. És lehet kevesebb is, körülnézve vagy belegondolva hamar találunk nálunk kevesebbel megáldottakat. Most akkor nekünk sok van, vagy kevés?
Felmerülhet a szűkség és a bőség, mint a kevés és sok elválasztásának lehetősége, középen az eléggel. Az elégnél kevesebb szűkös, azzal nincs teendő, magunkra kell fordítanunk. Az elégnél bőségesebbel, a felesleggel viszont döntenünk kell, mit kezdjünk. Lehet felhalmozni, befektetni, jövőnket biztosítani, szeretteinket támogatni, fontos ügyeket finanszírozni, stb. De vélhetjük úgy is, hogy az elégen túli már nem nekünk van szánva, rajtunk keresztül másoké. A kérdés ilyenkor, hogy mennyi az elég és a feleslegüket mire és milyen arányban fordítsuk. De kár lenne itt csak az anyagiaknál leragadni, az időnkkel, energiánkkal, kapcsolatainkkal, türelmünkkel, törődésünkkel, tehetségeinkkel és egyebekkel való gazdálkodásnál is felmerül, hogy a szükségesen túli résszel mit kezdünk, hogyan gazdálkodunk.
Bonyolít, hogy a sok és kevés mellett az elég is szubjektív, kinek mi az elég? És mikor mennyi? Mikor kevés van a több elégnek tűnik, de amint megvan a több még többet kívánunk birtokolni, nem érezzük, hogy elég lenne. Mert mindig vannak felettünk, hatalomban, elismerésben, népszerűségben, fontosságban, tekintélyben stb. Ezeknek is általában nem a felelősség jellege jön át, így nem az ezzel járó stresszt, időhiányt, fegyelmet, beszűkülést és egyebeket látjuk meg, hanem a kellemesebb részét. Nomeg azt, hogy a többel lehet visszaélni, és teszik is ezt jó páran.
Ráadásul úgy tűnik, ez nem ajándék, nem csak úgy adták nekünk, hanem ránk bízták. És aki adta, az kívánja vissza, követeli, számon kéri. Felmerül, hogy azért adta, hogy visszakérje? Akár ez is lehet, az előzmények szerint belefér. Viszont a birtoklás magában felelősség, ha van valamink akkor nem olyanok vagyunk, mintha nem lenne. Ha sokunk van, nem olyanok vagyunk, mintha kevesünk lenne. Birtoklónak lenni egy állapot.
Ne feledjük, hogy a fenti mondat előtt a példázatban szolgákról van szó, akik többé vagy kevésbé teljesítették uruk akaratát, de egyik sem maradéktalanul. Messzire vinne még ezt is fejtegetni, a lényeg, hogy amink van, az adatott és minden bizonnyal szolgálatra. Keresztelő János talán azt mondaná, elégedjünk meg, de Jézus arra bátorít, hogy használjuk. Rendeltetés szerűen. Hiszen nem önmagában rossz vagy jó, viszont a dolgunk, hogy jóra használjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése