Nagy kincs ma a figyelő fül, nem az amelyiken be megy az üzenet és a másikon feldolgozatlanul távozik. Úgy értem, hiánycikk az érteni akaró és figyelő attitűd. Nem divat a másik meghallgatása. Sztereotípiák használata pedig bevett dolog. Tudni véljük, hogy a másik mit akar mondani, a kulcsszavakra megvannak a megszokott reakciók. Pedig kommunikációs felület, csatorna van rogyásig. Nem úgy mint az ősök idejében. Nem lehetett csak úgy megszólalni az ókorban vagy a középkorban. Nem volt mindegy, hogy hova és minek született az ember fia, lánya. Az asszonyoknak hallgass volt a neve és nem azért mert jók voltak az értő figyelésben. Ha valakinek jobbágy volt az édesapukája, akkor neki sem volt sok beleszólása a közösségi térben, nem vitatott meg komoly társadalmi kérdéseket és nem igazán tudta érvényesíteni a saját érdekeit. A katonai struktúra sem arról volt ismert, hogy a mezei sorkatona véleményét rendszerint kifejtse felettesinek.
Ma már jobb a helyzet, maradjunk azért egyelőre Európában, illetve inkább Nyugat- és Közép-Európában. Vagy ki tudja? Szóval azért van olyan pontja a Földnek, ahol viszonylag szabadon lehet véleményt formálni, megszólalni. Persze azért ott vannak még azok az embertársaink, legyenek kollégák, családtagok, szomszédok, gyülekezeti tagok, akik fékezhetetlen ingert éreznek az esetek nagy százalékában hogy ne várják ki a mondat végét, hanem minél hamarabb belevágjanak. Ezért is kivételes, ha van a közelünkben egy jó hallgató. A szülők feladatköri leírásában fontos pont a gyermek meghallgatása. A szülők krémje tudja, sejti is, hogy mit szándékozik élete értelme közölni vele. Az sem ritka, hogy az apa vagy anya már előre tudja, hogy gyermekének szüksége lesz arra, amivel most előáll, sőt az is elképzelhető, hogy már rendelkezésre is áll nevezett dolog. Ha egy egyszerű felsőközép kategóriás szülőnél is előfordulhat, hogy tudja mire van szüksége szerelme gyümölcsének, akkor Istennel kapcsolatban miért csodálkozunk, ha ő jól tudja mit akarunk mondani neki?
Zakariást is meghallgatta, amikor már nyakig benne volt a nyugdíjas korban, pedig vagy már régen nem is remélte, hogy gyermeke születik (fiatalon biztosan sokat kérte az Urat), vagy sok-sok évtized után is naponta könyörgött ezért. Magunk között szólva, nem sok oddsot adtak volna egy fogadóirodában a poronty megszületésére.
Jézus úgy küldi ki a tanítványokat, hogy „aki titeket hallgat, engem hallgat”. Hatalmat adva nekik, hogy az isteni üzenet átadásában nem az a lényeg, kinek a szájából szól, hanem, hogy Istentől eredeztetett.
Mária hallgatása a hallgatás másik irányát írja le. Ő a vendéglátás alaposságából enged és a Mester szavain csüng, ezzel vívta ki.
Szabó Magda okoskodó kislányként úgy gondolkodott az imádságról, hogy nem sok a haszna, ha azért kell fohászkodni, hogy ne adja meg az Atya, amit kérünk, hanem legyen meg az ő akarata. De ha úgy vesszük az imádságot, mint amikor egy kisgyermek kér valamit a szülőtől, akkor azt is tudhatjuk, hogy a gyermek bármennyire szeretné megkapni a vágyott dolgot, a szíve mélyén tudja, bármi is a válasz, a szülő mindig gondoskodni fog róla és a lehető legjobbat kapja élete minden napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése