2020. augusztus 30., vasárnap

hát igen


Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van. Mt 5,37

Hát igen. Magától értetődő. 

Azonban olykor szeretnénk a szokásosnál nagyobb hangsúlyt adni szavainknak, hogy ne csak hétköznapiak legyenek, súlytalanok. Tényleg leviszem a szemetet, valóban megeszem a spenótot, komolyan készülök a dolgozatra. A nyomatékosító szavaink felhívják a figyelmet, hogy az igenünk az igen, tényleg valóban és komolyan. Ennél erősebbek az esküdözések, vannak akik szoktak ilyesmit tenni. Ilyenkor a tények még tényebbek lesznek. 

Nem tényekről, véleményekről van szó, inkább ígéretekről, vállalásokról. Amit fogadtunk, amire megesküdtünk azt teljesítenünk kell – Jézus jelzi, eskü nélkül is így kell lennie. De a nyomaték kedvéért esküszünk. Van a klasszikus hippokratészi eskü, esküsznek a katonák, a hivatalnokok, számos szakma és egyéb, szakmafüggetlen ilyen aktus létezik, elég csak az esküvőre gondolni. Ezeknek azért súlya van. Node mitől van súlya? A Bibliára tett kéztől, a hazára tett fogadalomtól, az egymásnak és Istennek tett ígérettől?

Egy eskü mögött kellene valami tekintélynek állnia, de hát az nem lehet az ég, a föld, egy szent hely vagy közösség, esetleg saját magunk – vélhetőleg ezek voltak abban az időben a szokásos eskü témák. k, milyen alapon hivatkoznánk rájuk?! Az csak szócséplés, ha olyan dolgokkal akarok tekintélyt, nyomatékot adni szavaimnak, melyekhez igen halvány közöm van, inkább csak szemlélő vagyok és rácsodálkozhatok ezekre. Még magamra is igaz ez, hisz egy hajszálat sem tudunk megváltoztatni, fehérré vagy feketévé tenni, pedig ez igen jelentéktelen dolog – már akinek van haja. Lehetne a hajfestésen meg egyebeken fonódni kicsit de a lényeg egyértelmű: nem vagyunk urai magunknak, legjelentéktelenebb részének sem. Használjuk a testünket, ahogy az eget és a földet, de nem birtokoljuk. Arra hivatkozni, ami nem a miénk, messze nincs hatalmunk alatt valahogy elég visszás. 

Van egy egyszerű megoldás, ha a szimpla szavunk elég erős. Tudjuk, hogy ami rajtunk áll megtesszük, ha megígértük akkor ahhoz tartjuk magunkat – és ezt mások is tudják. Magyarul megbízhatóak vagyunk, tartjuk a szavunkat, lehet ránk számítani. És ez magáról értetődő.

Hát igen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése