2020. augusztus 16., vasárnap

feledékenység

 Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. Zsid 13,3

A feledékenység már csak ilyen, megfeledkezünk. Szinte bármiről. Főleg kellemetlen dolgokról, amiket jobb elfelejteni.

Segíti az emlékezést, ha találunk közös pontot, mi is érintettek vagyunk. Szívünk szerint persze nem foglalkoznánk foglyokkal, szenvedőkkel, kellemetlen már a téma is. Ki tudjuk találni, hogy maga tehet fogolyságáról, szenvedéséről, biztos valami rosszat csinált. Mi meg rossz dolgokkal nem foglalkozunk, egyébként is ez a természetes következmény, hátha tanul belőle, így a legjobb. Rövid úton levezetjük, hogy semmi közünk az egészhez, sőt nincs is ügy.

Viszont mégiscsak mocorog bennünk, hogy talán, esetleg, ne adj’ isten mi is lehetnénk foglyok, sőt szenvedhetnénk is. Hiszen ebben a testben vagyunk, ami alkalmas erre. Lehet korlátozni, bebörtönözni, kiszolgáltatottá válhat, érzi a fájdalmat, nem is sok kell hozzá. És ebben a világban élünk, ami nem feltétlenül igazságos, kevéssé esik hasra és hódol meg az emberek előtt – még előttünk sem –, így számos méltánytalan, jogtalan, indokolatlanul kellemetlen helyzet lehetséges. Általában tapasztalatból tudjuk ezt, így valószínűsíthetjük, mással is előfordulhat.

Legyünk hát bátran szolidárisak, amennyire ez nekünk is jól esne. Ráadásul ha már ebben a testben, ebben a világban vagyunk jobb ha nem egyedül próbálunk túlélni. Akár tanulhatunk is a foglyoktól, szenvedőktől. Ami még jól is jöhet majd. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése