Most azt tartom

„Most azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” (Róm 8, 18)

A 7. fejezetben lévő lidércnyomás alól felszabadulva az Isten gyermekség csúcsáig jut el Pál apostol, eddig a pontig, ahol értelmezi azt az állapotot, melyben él. Korinthusból írta a levelet (Róm 15, 22-29), ahol Athén után rossz fogadtatás várta (bár álomban biztatást kapott: „Ne félj… mert nekem sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18, 1-17). Míg a teológiai szempontból igen fontos Római levelet írta meg nem értésben, ellentétekben sűrűn volt része másfél éves ott tartózkodása alatt.
 Mi adta az erőt az apostolnak, hogy ezt mondja: „Most azt tartom…” – ’most, amikor hétközben dolgozom, szombatonként meg viaskodom az ellenkezőkkel’. Meglepő az időzítés, épp ekkor új erővel tör fel a reménység, hogy biztasson másokat is. Jóval később írja a 2 Tim levélben: „tudom, kinek hiszek” (12). A Krisztussal való személyes kapcsolata olyan intenzív, hogy képes volt látni, érzékelni az Úr hatalmát minden akadály, próba ellenére. Ennek tudata erősebb volt minden fenyegetettségnél.
Mai helyzetünk látszólag nem hasonlít a Kr.u. első század apostolának körülményeire. Ugyanakkor nekünk is vannak gátló tényezőink, ha Krisztusba vetett hitünk megvallásáról van szó. Nem egyszer a kishitűségünk gátol abban, hogy Krisztusba vetett hitünket megvalljuk. Ugyan miért hallgatna ránk? Ismer és ismeri a gyöngéimet is, nem ez én dolgom tanúskodni. A közönyös környezet belénk fojtja a szót. „Ne papolj nekem!” „Nem érdekelnek ideológiai kérdések”, stb. A megalkuvás ugyancsak zárt tehet ajkunkra, ’nem beszélek, akkor nem jöhetnek kényes kérdések’. Félelem az ellenségeskedéstől: ’Miért nem állnak ki az egyházak a szegényekért?’ ’Miért fogadják el az államtól a pénzt?’ ’megint ők akarnak uralkodni?’ Sok helyen még mindig szálka a munkahelyi közösség szemében az elkötelezett hívő ember. És még ezernyi beidegződés uralkodik a lakosság gondolkodásában.
Többek között ezek napjaink nyomorúságai. Bátorság és felkészültség kell ahhoz, hogy Krisztus-hitünket, bizonyságtételként elmondjuk. Ebben erősítenek meg bennünket Pál apostol szavai: „a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely látható lesz rajtunk.” Jézus Krisztus pedig így biztat bennünket: „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt…” (Mt 10, 32). Tehát érdemes szólni a bennünk lévő reménységről! Ha egy ember hallgat az általunk mondott Igére és Krisztus tanítványa lesz, a menny angyalai is örülni fognak (Lk 15, 7.,10).