Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! Zsolt 39,5
Azért az gáz, ha valaki azt kéri, szóljanak rá, hogy tudja: mulandó. Ki kér ilyet? Nem azt akarjuk inkább, hogy biztassanak: nincs semmi baj, minden jó lesz, rendbejön? Vagy egyből örök életet ígérjenek, túlvilági bulit az aktuális rossz hangulat helyett? Ami olykor valódi szenvedés.
Pedig ez az igazi segítség és elismerés: tudatni mulandóságunkat. Hogy mekkora érték van birtokunkban - éppen azért, mert mulandó. Az életnek vége lesz, viszont most még van, és a legnagyobb ajándék. Amit persze jól kell használni, mint ajándékot és mint eszközt. Örülhetünk neki és tehetjük a dolgunkat - akár egyszerre.
Megoszlanak a vélemények, jó-e tudni meddig tartanak napjaink - vagyis mennyi van hátra. De bizonnyal véges szám, még ha optimistán nagynak is gondoljuk. Dávid szerint jó tudni, így kerülünk a helyünkre és így kerül a helyére a világ és Isten is. Minden dolgunk, tettünk, kapcsolatunk, hiszen ezekre vagyunk hatással. A végességgel és a végtelennel együtt mérlegelve találhatjuk meg a helyünket.
Minden realitása mellett nem egy gyászos zsoltár ez. Hiába van benne fájdalom, bűn, könny, és borongós a hangulata - hiszen itt élünk. Nem egy vígjáték mindig szerencsés főhősei vagyunk. Viszont tudhatjuk hova, kihez tartozunk, és kérhetjük "hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé". Már ez sem rossz kilátás.
Ráadásul nekünk azért több van, még ennél is nagyobb ígéret. De ettől még végességünk vitathatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése