És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Megérintette vele a számat, és azt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat: vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj engem! Ézs 6,6-8
A feladat és az alkalmasság időrendi viszonya érdekes lehet. Van, amikor tudott a feladat, arra kell készülni. Máskor megszületik vagy kimunkálódik – esetleg eleve adott – egy képesség, és ahhoz jelenik meg a tennivaló. Még olyan is lehet, hogy az ember csinálja a dolgát, amit alkalmatlanként kezd el, a szükséges feltételek, képességek, tehetségek pedig menet közben adatnak, munkálódnak vagy alakulnak ki. Mindenképpen valami komoly kapcsolatot látunk a dogok között, hiszen a feladatból derül ki az alkalmasság – különben hogyan is lenne nyilvánvaló? –, illetve az alkalmasság által végezhető egyáltalán a feladat – különben tuti kudarc lenne.
Itt is lehet ilyen halvány felhang, de nem feltétlenül hangsúlyos. A megtisztítás megtörténik, majd egy pályázatot hirdetnek, lehet jelentkezni. Vélhetőleg a tisztaság feltétel, de legalábbis egyfajta alkalmasságot jelez. Viszont nem feltétlenül azért történt a tisztítás, hanem azért, mert kellett, szükség volt rá. Az alkalmasság csak mellékhatás, nem volt célja a parazsas akciónak. Viszont ha már így alakult, nem érdemes parlagon hagyni egy képességet, lehet önkéntesnek jelentkezni. Merthogy nagy gond, hogy ki menjen el, valós a küldetés. És hiába nincs oksági kapcsolat, ha már így alakult, lehet ezt az új képességet jól használni.
Itt azt láthatjuk, Isten nem azért tesz jót, mert utána viszonzást vár. De azért lehet viszonozni. Már csak örömünkben is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése