Ha leplezetlenek vagyunk látszik a testünk. És jóval többet mondhat el, mint amit magunktól jó szívvel tudatnánk. Általában nem a büszkeség jelenik meg ilyenkor, hisz keveseknek van tökéletes alakja, arca, bőre, tartása stb. Ki lenne hát elégedett? Gyengeségeinket, hibáinkat rejtegetjük, próbáljuk kidomborítani, előtérbe helyezni az ép, hibátlan, méltósággal rendelkező részeinket.
A leplezetlenség nem minden fordításban jelenik meg, de az, hogy nyilvánvalóvá leszünk, megjelenünk, az lényeges. És az ítélőszék is, ami előtt kétségtelenül nem nagyon rejthetünk el semmit. Aki ismer, ránk nézve látja hangulatunkat, állapotunkat, sok mindent leolvas mimikánkból, testtartásunkból, hát még ha valamit reagálunk, megszólalunk. Ráadásul több, mint meztelenség ez, több, mint ránk nézés. És mit rejthetnénk el egy röntgen elől?
Most lehetne szó az ítéletről, érdemekről és érdemtelenségről, jóról és rosszról. De inkább a testről legyen szó, ha már eddig is. Ebben a testben cselekszünk, erről szól a tárgyalás. És mindkettő lényeges, a test és a cselekvés is. A test behatárolja a cselekvéseket, hiszen nem mindenre alkalmas. Viszont lehetővé is teszi azt, hisz annyi mindenre alkalmas. Nem azért, mert szép, hibátlan, tökéletes, hanem mert e világ része, ide tartozik, és ebben a világban ez az eszközünk. És másoknak is ez az eszköze, együtt pedig csodákra vagyunk képesek. Akár egymással is, testünket egymás javára kell használnunk és nem kárára, támogatnunk kell egymást, nem bántani.
A jó cselekvésére pedig mindenképpen alkalmasak vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése