Minden jogszabály tisztázza saját hatáskörét és illetékességét, vagyis kire vonatkozik, hol és mikor kell figyelembe venni. Itt úgy indul, hogy aki szereti Istent.
Vajon vonatkozik ez arra is, aki féli Istent?
Sokan lehetnek ilyenek, akik félve a büntetéstől vagy jutalmat remélve cselekszenek a parancsolatok szerint. És ezek ezért helyesen teszik a dolgukat, az elvárások szerint, ami jó. Hiszen ki ne félne büntetéstől és ki ne szeretne dicséretet?! Így nevelődtünk, szocializálódtunk, ezt vesszük figyelembe naponta. Nagy része klasszikus kondicionálás, de jól működik. Így működünk. Jogos hát félni Istent.
Aki féli Istent, vélhetőleg féli a testvérét is, féli a többi embert. Az egész világot, hiszen félelmetes az, rossz dolgok történnek, mindennek megvan a következménye. Általában a hibáknak rossz, helyes tetteknek pedig jó, legalábbis így illene. Adok-kapok, lehet így viszonyulni a többi emberhez is. Korrekt, kiszámítható, realista hozzáállás. Mindig van a fenyegetettség, elvárás, ezzel együtt kell élni. Úgyhogy óvatosak vagyunk a többiekkel, akik árthatnak nekünk, kiszámíthatatlanok, fenyegetőek.
Aki hát féli Istent, félje testvérét is? Ez mintha így működne.
Vonatkozik igénk arra, aki hiszi Istent?
A hitbe belefér a bizonytalankodás, mi van ha mégsincs vagy mégis van? Az hit, hogy tudunk róla? De hát az ördögök is hiszik, és rettegnek. Vagyis hitüktől, ami inkább tudás, nem kerülnek közelebb Istenhez és számukra ez az ismeret nem megoldás, ezzel nincsenek előrébb. A hit azt is jelenti, hogy hűség, bizalom, elköteleződés. Egy hozzáállás, akár életforma. Lenne. De ez azért távol van a mindennapok gyakorlatától, az is szép, ha egyáltalán számolunk vele olykor egy kicsit. És ezt már teljesítménynek tekinthetjük.
Többiekkel kapcsolatban általában azért hisszük, hogy vannak más emberek. De nem számolunk velük, nem vesszük őket figyelembe. Sokan nem indexelnek vagy úgy állnak meg, hogy nincsenek tekintettel a többi közlekedőre. Meg más helyzetekre is igaz ez. Manapság a siker a cél, gyakran a más kárán is. Vagy kifejezetten a más kárán, merthogy nem számít a másik. Az csak a másik, esetleg vesztes, lényegtelen tényező. Alap hozzáállás, hogy ne bízz senkiben, magadra számíthatsz, megérdemled stb. Számítani a másikra, bízni benne vagy egyáltalán figyelembe venni teljesen béna dolog lenne.
Aki hiszi Istent hiszi testvérét is? Mintha inkább a nem-hit lenne a megszokottabb mindkét területen.
Sok más egyéb felvetést kihagyva térjünk a szeretetre. Ami nehezen meghatározható fogalom. Szeretjük-e Istent? Ahogy a Szeretethimnuszban is le van írva, hittel, reménnyel, türelemmel stb? Vagy csak a magunk egyszerű módján, akár gyermekien?
Akkor pedig szeretnünk kell a testvérünket, embertársunkat is. Hasonlóan. Merthogy ez parancs, de legalább ennyire következmény is. Az egyikből következik a másik. Mintegy természeti törvény, matematikai és logikai ha-akkor.
Ahogy a félelem, hit és egyebek tekintetében lehet összefüggés a hozzáállásunkban Istenhez és embertársainkhoz való viszonyban, úgy a szeretetben is. Ahogy Istenünkre nézünk az meghatározhatja a másokhoz való viszonyunkat is.
És ha nem is tudjuk úgy szeretni Istent, ahogy kéne, de akarjuk, akkor akarnunk kell szeretni testvérünket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése