Van még ma ilyen „örök szeretet”? Amikor minden forrásban, változásban, elmúlásban és vajúdásban szenved? „Örök barátságok”, „örök szerelmek” válnak áldozattá korunkban. Magukra maradt, csalódott, önmagukba fordult emberek kínlódnak a szeretet, barátság, a megfelelő emberi kapcsolatok hiányában. Mintha valamilyen érzelmi, lelki szárazság uralkodna el embertársainkon, ahogy ma mondjuk: ’nincs motiváció”. Nehezen szánja rá magát bárki az elkötelezett munkára, hivatásra, netán társas kapcsolatra (házasságra), hiszen akkor szabadsága „csorbul”. Így – kiegyezve a meglévő helyzettel – „küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik.” (Tóth Árpád: Lélektől lélekig)
Bibliánkban a fogságba hurcolt választott néphez beszél Istene, Aki „örök szeretet”-nek mondja a magáét. És a fogsággal szemben hűséges vonzalmáról biztosítja a megalázottakat. Az anakronizmus nem zavarja mondandóját, mert az Ő szeretete a teljességet foglalja magában. Egyrészt: örök, azaz nincs kezdete, mert a kezdet előtt már létezett, megelőzi a létet. (Az ősatyák már élvezői voltak szeretetének.) Másrészt: A változások nem kezdték ki: egyiptomi életük, kivonulás, honfoglalás, törzsi szervezet, bírói rendszer (Bírák könyve), vagy a királyság kierőltetése (1Sám 8.), kettészakadt királyság, közben sok-sok lázadozás Istennel szemben, végül a fogságban a büntetés – nem változtatták meg Isten szeretetét. Gazdagodott az idők folyamán, mert irgalom, hosszútűrés, intés, megkegyelmezés oldalát is tapasztalhatta népe, miután önmaga megismerésében előbbre haladt (Jer 31, 18-19). Isten kijelentette, hogy „nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény” (Ézs 62, 1). Hűsége biztos menedék volt a bűnbánóknak, az Istenre szorulóknak.
Nekünk azt mondja el a fenti igevers, hogy minden szorongásunk, félelmünk ellenére van támaszunk, mégpedig elérhető távolságban. A Bábelt építő embernek nincs szüksége segítségre (amíg a kölcsönös értetlenség és féltékenység nem szabdalja szét az alkalmi érdekszövetségeket). Akinek Istene van, tudja, hogy nem egyedül él a földön, mert Ő a Teremtő, mindennek Ura, „nagyobb a szívünknél”, javunkat akarja, miközben akaratunkat meghagyva várja engedelmességünket. „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod…” (139. zsoltár 4. kk.) – bízik a zsoltáros a kikezdhetetlen kapcsolatban. A bevezetőben leírt súlyos kor- és kórtünetek sem ismeretlenek Isten előtt. Egyszülött Fiánál, Jézus Krisztusnál idegenebb ember nem élt ezen a földön minden tisztaságával, emberi korlátokat magára vállaló alázatával (Fil 2, 5-11). Mégis csak jót tett, gyógyított, tanított, emberek változtak meg, ha találkoztak Vele. Követésére hívta, hívja azokat, akik felvettük a keresztyén (krisztusi) nevet, és ígéri, hogy imádságaink meghallgatást nyernek, sőt a boldogságok sorát tárja elénk a Mt 5, 3-11-ben. Van perspektívája a Krisztus követésének. Isten örök hűsége garantálja azt az élet minden keresztjével, amelynek hordozását nem spórolhatjuk meg magunknak. Az erőt Ő adja hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése