Krisztus Urunk következetesen használta a szimbólumokat. Tanítványai alkalmazták ezeket az adott szituációkban. Máténál a só hasonlat így hangzik: „Ti vagytok a föld sója”. Azaz a tanítványok optimális esetben olyan jellegzetes „ízt” jelentenek a földön, ami élvezhetővé, maradandóvá teheti a világot, amelyben élnek. Az óvás is erről szól: „Ha … a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már…”
Márk szóhasználatában a tanítványok életében lévő hiányosságok felszámolására szólítja fel olvasóit: „Legyen bennetek só…” A Krisztus-követés jó íze váljon felismerhetővé a mindennapi életben, nem elég a név használata. Ez pedig nem megy másként, mint a Mester követésében róla leolvasni életének jellemzőit: igazságát, irgalmát, következetességét, emberekhez való viszonyát, mindazt, ami megismerhető Róla az evangéliumokban. Úgy tűnik, hogy deheroizálja a tanítványságot – bennünket – éppen azért, hogy ne valami biztonságos, kényelmes életre készüljünk, hanem erőfeszítéseket tegyünk a valódi krisztusi életforma megélésére.
Mindjárt egy óriási „só” feladatot ad, „éljetek békességben”. Lehet, hogy a fejezet 33-38. verseire utal vissza, amikor egymáshoz méregették magukat: „ki a legnagyobb?” Ez eleve feszültséggel jár, mert van, „aki kisebb” a másiknál és nem érzi jól magát ettől. Egyáltalán mi a békesség? Amikor vége a háborúnak, békeszerződésekkel próbálják garantálni az elért eredményeket, hogy a status quo fennmaradjon, bár a legtöbb békeszerződés magában hordozza a későbbi háborúk csíráit. A Biblia szavai többet jelentenek a fegyvernyugvásnál: rendezett viszonyokat, egyetértést, üdvöt, külső és belső nyugalmat. Istennel való megbékélésünk Krisztus kiengesztelő halála, a megigazítás következménye. Így lett a miénk ”az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad,” és „meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,7) És milyen méltóságot ad a Megváltó e békesség gyakorlóinak: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9) A békesség forrása tehát Isten „Magam vagyok a békesség” – mondja (Zsolt 120,7). Nem csoda, hogy az emberi erőlködés kudarcot vall a létrehozásában, transzcendens erők híján… viszont éppen az Istennel való szoros kapcsolat nyitja meg hozzá az utat. Éljünk így, és Ő hatalmas arra, hogy reánk árassza minden áldását. Vele nem vagyunk törpék a békés együttélésre, még ha olykor túl nagynak tűnik is a feladat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése