Hol a boldogság mostanában? No meg egyáltalán mi a boldogság?
Valami pozitív. Kellemes. Amikor jól érezzük magunkat és elégedettek vagyunk. Kicsit gondtalanság. A mesék vége, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Amikor kész az életünk, helyzetünk, nincs tovább, nem nagyon van mit fokozni.
Jézus is beszél a boldogságról, elmondja kik a boldogok. Némileg furcsa képe van erről, nem teljesen illeszkedik Hollywood világához. Merthogy szerinte a szegények, sírók, éhezők, szomjazók a boldogok. Mintha a szenvedés boldogság lenne. Avagy mazochista lehetett Jézus?
Node boldogok még az irgalmasok, tiszta szívűek, béketeremtők, igazságért üldözöttek is, valamint akiket miatta gyaláznak. Ennek legalább van értelme, mégiscsak valamilyen összeálló erkölcsi világképről van szó, ami tartást is ad – ezek az emberek akik általában „tükörbe tudnak nézni”. Ez azért jó dolog, legalább. Mindenképpen jobb, mintha ez sem lenne.
Jézus szavai azonban olyan kijelentések, melyeknek okozati párja van, meg is mondja miért boldogok az ilyenek. Valamilyen, az aktuális szenvedéssel vagy jelzővel összefüggő következményről van szó, esetleg ettől függetlenül kilátásba helyezett jutalomról. Kialakul vagy inkább helyre áll egy egyensúly, a jó elnyeri méltó jutalmát, a negatív élményeket átélő pozitív élményekhez jut. Ismét rend lesz a világban.
Úgy tűnik hát, a boldogság – annyi mindenhez hasonlóan – nem egy beállt állapot, nem egy mese vége, hanem egy dinamikus folyamat. Nem az örök boldogságról van szó, hanem a boldogság kialakulásáról és fenntartásáról, egy kapcsolatról a világ és közöttünk. Nem egy statikus világhoz – miért és hogyan is lehetne statikus?! – való statikus hozzáállásról, hanem egy résztvevő, aktív jelenlétről. Mind a szenvedés, mind az erkölcsi tartás ilyen jelenlétet igényel. És általában, alapvetően nem kellemes. Nem úgy jutunk el hát a boldogsághoz, hogy jól akarjuk érezni magunkat és ott megállni – mint a Megdicsőülés hegyén –, hanem hogy a völgyben tesszük a dolgunkat.
A zsoltárnak is ilyen a boldogságképe. Egy cselekvő Isten cselekvő népének lenni a boldogság. A „boldog Isten” cselekedett a népe életében, körülötte, benne. Jelen van, nem szurkolóként, hanem résztvevőként az eseményekben. És ezt a jelenlétet várja és ajánlja fel – a népe vele együtt alakíthatja a világot. Nincs szó láblógatásról és kellemes állapotról. Teremtésről, népek konfliktusairól, szívek szándékairól, tettekről van szó, győzelemről és dicséretről. Meg szenvedésről és halálról is.
Ez lenne a boldogság? Minimum furcsa. Azonban mégis hitelesebbnek tűnik a happy endeknél, amik befagynak egy történek végén. Merthogy ez a történet zajlik, körülöttünk és velünk. És Istennel lehetünk boldog örökösei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése