„Íme készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az ÚR, mert vétkeztünk.” (Mózes IV. könyve 14. 39-40.)
Az Ószövetség egyes történetei nagyon szép karakterábrázolást tartalmaznak, melyek a XXI. századi mindennapjainkban is segíthetnek lelki ügyeinkben. A fent idézett mondat abban a történetben fordul elő, melyben Izrael népe már az ígéret földje küszöbén áll. Isten számtalan jelét adta Mózesen keresztül, hogy milyen végtelen a hatalma és a türelme. Mégis újra és újra morgolódás a válasz a vezetők döntéseire. Mirjam (Áron testvére és Káleb felesége) Mózes ellen uszít, ennek következtében egy hétig leprás lesz és a táboron kívül kell tartózkodnia. Mikor kémeket küld ki Mózes, hogy feltérképezzék Kánaánt, a katonai bázisokat, a haderőt, tizenkettőből tíz kém bevehetetlennek írja le Kánaán védelmét és nem ajánlják annak megtámadását. A félelem eluralkodik a népen, nem engedelmeskednek a parancsnak. Tíz kém büntetése halál. A nép látszólag komolyan veszi a figyelmeztetéseket, és hajlandóak az elvárásnak eleget tenniük, de ez csak látszat. Átesnek a ló túlsó oldalára, nem szívből, hanem túlzott lelkesedésből indulnak hadba a tiltás ellenére és csúfos kudarc lesz a vége.
Fürkészni Isten szándékát, személyes kapcsolatban lenni vele: ez a hit útja. Sokszor úgy gondoljuk, hogy Isten nevében teszünk valamit, pedig Ő nincs velünk abban a helyzetben. Ennek mindig kudarc az eredménye. Isten nevében hányszor ítélkezünk, fordulunk el a szenvedőtől, és a történelem során mennyi ártatlant öltek meg, hogy megvédjék „a keresztény kultúrát”. Isten nem azt várja el tőlünk, hogy hadba szálljunk bárkivel szemben is a langyos vallásosságunk érdekében.
Ő annyit vár, hogy keressük őt és figyeljünk arra, amit Ő mond. Ekkor élhetünk jó keresztyénként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése