A félelem védekezést, „begubózást” szül. Bezár minket, bátortalanná, bizonytalanná tesz. Nem lesz bátorságunk, erőnk a feladatainkhoz, melyekkel Isten meg akar bízni minket (lásd Mózes elhívását, Izráel népének megszabadítására). De ennél kisebb feladatoktól is megtorpanhatunk. Bár feladatunk végső sorban ma is ugyanez. :) Nem vagyunk alkalmasak a ki/elhívásra - gondoljuk, és a végén valóban nem is leszünk.
Ezzel ellentétben tehát Isten alkalmassá akar tenni: szabaddá és erőssé, hogy mi is azzá tehessünk másokat. Szabaddá akar tenni a félelemtől, melyet nem Ő ad nekünk, hiszen Ő az erő, szeretet Lelke, aki önmagát adta nekünk, értünk, és ezzel, önmagával akar megtölteni.
Jézus azért jött „hogy megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”. (Zsid 2,15)
Mikor is jött be a halál az Éden kertjébe? Amikor nem Isten szavában bíztunk. Amikor azt gondoltuk, nem szeret, hanem valamivel meg akar rövidíteni bennünket, korlátozni akar minket. Azóta is keres, várja, hogy ne rejtőzzünk és fussunk el előle, hanem hozzá meneküljünk, mert nem félnünk kell tőle. Nem korlátozni akar bennünket, hanem „szabadságban megtartani”.
Ő, aki mindent jónak alkotott, nem készített semmi negatívat számunkra. Így a félelmet sem.
Tágas térre visz bennünket. Ki akar nyitni, „tágassá” tenni. Nyitottá önmaga felé, és így egymás felé. Szeretet egyenlő figyelem, érzékenység, nem bezárt, védekező érzéketlenség. A szeretethez bátorság, erő és józanság is szükségesek.
Ne félj! - bátorít Jézus szinte folyamatosan. Ne félj, csak higgy! (Mk 5,36) Bízz bennem, akkor erős leszel, szerető (tágas, szabad), józan mértékben. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése