Az alaphelyzet nem túl kedvező: nem vagyunk felegyenesedve, nem emeljük fel a fejünket. Az előzményekből kiderül, hogy a meghajolt testtartás és lehajtott fej a félelemből ered, egy védekező testtartás. A félelem ilyenné tesz, magunkba zárkózottá, befele figyelővé, a külvilágot kizáróvá. Kicsit strucc-politika szerű, mintha elbújnánk. Már nem akarunk reagálni a külső dolgokra, nem is figyelünk. Megadtuk magunkat, innen már csak várjuk mi lesz. Amit velünk tesznek – merthogy mi nem állunk ellen. A félelem feladás, passzivitás.
Azért nem akármitől ijedünk meg, hiszen csillagászati mértékű jelenség jeleit észleljük, egész ismert világunk megrendülését. Mi mát tudjuk mekkora is az ismert világunk – felfoghatatlanul nagy. De a korabeliek is érezték, az elemek játékával szemben jelentéktelenek. Nincs mit tenni egy háborgó tengeren, ki vagyunk szolgáltatva. Esélyünk sincs hatni bármire, tenni valamit magunkért.
Ezt követően jelenik meg az Emberfia, akinek hatalma és dicsősége összemérhető a fentiekkel. Vagyis szintén jelentéktelenek vagyunk hozzá képest. Viszont itt nem az összeomlás kezdődik, hanem az újratervezés, újjáteremtés. Valamivel optimistábban állhatunk hozzá.
És feladatunk, hogy egyenesedjünk fel, emeljük fel fejünket. Nézzünk szembe, nézzünk körül. Lássunk és ha kell cselekedjünk. Védekező testtartásból nem lehetünk hatékonyan aktívak. Védtelen helyzetből viszont annak kell lennünk, reagálnunk kell. De legalább figyelni, készen állni.
A megváltás a védekezőkhöz, bezártakhoz is eljön. Mint éjjel a tolvaj. De mennyivel jobb látni ezt az eljövetelt! Látni, amikor Isten megnyilvánul. Ne maradjunk le erről az élményről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése