Isten válaszol Mózesnek, aki maga is tudja, hogy valami megszakadt Isten és népe között. Szinte reménytelen küzdelme a megvadult népért, akiknek vallásos igényét Áron elégítette ki a maguk módján. Mózes beszélő viszonya Istennel egyedülálló maradt az aranyborjú imádata után is. Isten következetessége nem hagy kétséget afelől, hogy engedelmes szolgája előtt a legteljesebben kitárulkozik, hogy megközelíthetetlen és titokzatos lénye ne hagyjon kétséget maga után, de az arc ismeretlen marad továbbra is. Neve az idői fogalommal a múlt, jelen jövő viszonylatában ismerhető fel, azaz menet közben ismertek meg engem. (Ezért tiltakozik a további együttes vándorlás ellen. 33,3) Ha mégis közös lesz vándorlásuk, akkor következetességével számolni lehet és érdemes. Kegyelme és irgalma önkéntes, nincs emberi előfeltételhez kötve. Ez tűnhet ridegnek, elutasítónak, ugyanakkor reménykeltő is, hiszen nem érdem után következik. Lehet ebből dogmát faragni, de Isten szuverenitása szétfeszít minden keretet és bölcselkedést.
A kérdező és kereső ember választ kapott: Hogyan lett a „kereszt botránya” sokunk üdvösségévé? Ez felfoghatatlan a megismerhetetlen Istenről, hogy egyszer csak a történelem folyamán emberré lesz, „kiadja” magát, emberek kezébe kerülve ugyanazt az Isten-arcot ismerjük fel benne, aki nem alkuszik, hanem vállalja végig megváltásunk útját, a kereszthalálig. Krisztus arca – Isten arca – „teljes kegyelemmel és igazsággal”. Kegyelemmel, mert a szeretet Istene. Igazsággal, mert az adósságot ki kell fizetni, a rontást helyre kell állítani. Mindkettőt vállalta és követésére hív. Nem a vitatkozó, bölcselkedő, szócséplésben örömöt találó társaságba, hanem a kegyelem csodás valóságát tapasztaló közösségbe. Oda, ahol a „romlás építői” vállalják feladataikat, a helyreállítás örömöt fakasztó teendőit, mivel maguk is helyreállítottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése